Fotó: Vatican News
A Szent Péter tér közepén álló obeliszktől a Szent Péter-bazilikához vezető lépcsősor tetejéig haladt az idei nagypéntek este a római keresztút, amelyen a meditációk szövege a fizikai és lelki börtönbe zárt emberiséghez szólt a koronavírus-járvány miatt hívők nélkül maradt téren.
2020. április 11., 09:382020. április 11., 09:38
2020. április 11., 09:442020. április 11., 09:44
A római via crucis (keresztút) hagyományos helyszíne a Colosseum. Az idei volt az első alkalom 1965 óta, hogy a nagypéntek esti eseményt nem az ókori amfiteátrumnál tartották meg. A koronavírus-járvány miatt a Colosseum előtti tér most teljesen néptelen volt, ahogyan a Vatikán és Róma egész városa is.
A teljesen lezárt Szent Péter téren a keresztút vonalát mécsesek világították meg. Az első nyolc állomás a tér közepén, az obeliszknél volt, majd a keresztút a bazilika felé haladt tovább.
A tizenkettedik állomás a bazilika központi bejáratához felvezető lépcsősor alján volt, ahol egy fából faragott Krisztus-feszület állt. A római San Marcello al Corso-templomban őrzött keresztet 1522-ben körbevitték a városban az akkori pestisjárvány után. Most a koronavírus-járvány terjedése óta a Vatikánban állították ki.
Fotó: Vatican News
A tizenharmadik állomás a lépcsősor közepén, a tizennegyedik a lépcsők tetején volt, ahol Ferenc pápa vette kézbe a feszületet. A keresztet többen vitték felváltva, köztük a vatikáni egészségügyi hivatal dolgozói, Padova egyik börtönének igazgatója, egy fegyőr, valamint egy korábbi elítélt is. Az állomásokon elhangzó gondolatokat többen írták, köztük a börtön rabjai, egy elítélt édesanyja, egy meggyilkolt lány szülei, egy fegyőr, valamint egy börtönben szolgáló pap.
A szöveg szerzői saját életüket idézték fel: a börtön temető, amelyben élő embereket hantolnak el, olyan emberi történeteket, amelyeket senki sem akar meglátni, megosztani - hangzott el a stációkon. Az utolsó állomást kísérő szöveg szerint az emberi kapcsolatok a legnehezebb helyzetekben, fájdalomban és szenvedésben is kivirágozhatnak.
Fotó: Vatican News
Ferenc pápa az idei keresztút végén rögtönzött beszédet sem mondott. Nagypéntek délután az egyházfő betelefonált a RAI olasz közszolgálati televízió vallási műsorába, és kifejtette, mennyire együtt érez a járvány betegeivel, átéli „a világ fájdalmát”. Ferenc pápa azt mondta, hogy a remény nem oszlatja el a szenvedést, de segítséget nyújt.
A szombat esti vigíliát helyi idő szerint kilenc órától a bazilikában tartják, és Ferenc pápa itt mutatja be a húsvétvasárnapi ünnepi misét is. Vasárnap délben a húsvéti Urbi et Orbi áldást a hívők nélküli bazilikából adja a központi lodzsa helyett.
Az uniós országok közül a románok élnek a legnagyobb számban más uniós országokban – írja a Profit.ro gazdasági portál.
Miután szerdán bemutatta a 2028–2034 közötti időszakra vonatkozó 2000 milliárd eurós költségvetés tervezetét, az Európai Bizottság pénteken ismertette a tagállami részesedéseket: Romániának folyó áron 60,2 milliárd eurós támogatást irányoznak elő.
Az európai börtönök túlzsúfoltságára figyelmeztetett pénteken közzétett éves jelentésében az Európa Tanács, amely szerint számos országban jelentősen nőtt a fogvatartottak száma, meghaladva a férőhelyekét.
Az Európai Unió jóváhagyta eddigi egyik legszigorúbb szankciós csomagját Oroszország ellen – jelentette be Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselő az X-en pénteken.
Izrael csütörtökön közölte, hogy „mélységesen sajnálja” a Gáza egyetlen katolikus templomára mért halálos csapást, amelyben három ember meghalt.
Ukrajna fenntartja magának a jogot arra, hogy megfelelő válaszintézkedéseket tegyen Magyarországgal szemben – írta csütörtökön Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter az általa vezetett tárca Telegram-oldalán.
Az Egyesült Államok azon dolgozik, hogy felgyorsítsa az Ukrajnába irányuló fegyverszállításokat, összehangolva Donald Trump elnök új NATO-kezdeményezésével – közölte Matthew Whitaker amerikai NATO-nagykövet, jelentette a Barron's csütörtökön.
Az Air India múlt hónapban lezuhant járatának két pilótája közötti párbeszédet rögzítő, a pilótafülkében készült felvétel alátámasztja azt a nézetet, hogy a kapitány leállította a repülőgép hajtóműveinek üzemanyag-ellátását – mondta egy forrás.
Mihamarabb állítsák elő és vonják felelősségre a palágykomoróci görögkatolikus templom megrongálóit, szólította fel az illetékeseket közös nyilatkozatban a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ).
Romániát súlyosan érintheti az Európai Bizottság által benyújtott új többéves költségvetési javaslat – figyelmeztet Siegfried Mureșan európai parlamenti képviselő, az Európai Parlament főtárgyalója.
szóljon hozzá!