Figyelnek. Dmitrij Peszkov szerint Moszkva nyomon követi a Grönlanddal kapcsolatos fejleményeket
Fotó: Orosz elnöki hivatal
Oroszország szorosan figyeli Donald Trump megválasztott amerikai elnök kijelentéseit Grönland esetleges katonai átvételéről – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője csütörtökön.
2025. január 10., 12:022025. január 10., 12:02
Peszkov megjegyzései azt követően hangzottak el, hogy Trump kedden nem volt hajlandó kizárni annak lehetőségét, hogy katonai erőt alkalmazzon Grönland ellenőrzésének átvételére, amelyre szerinte az Egyesült Államoknak „a gazdasági biztonság” érdekében van szüksége.
– mondta Peszkov.
„Az Északi-sarkvidék nemzeti érdekeink, stratégiai érdekeink zónája” – tette hozzá.
Az Európai Unió, illetve külön Németország és Franciaország is elutasította Donald Trump megválasztott amerikai elnök Grönland megszerzésére vonatkozó szándékát.
„Érdekünk a béke és a stabilitás légkörének megőrzése az Északi-sarkvidéki övezetben. Nagyon szorosan figyeljük a helyzet meglehetősen drámai alakulását, de egyelőre, hála Istennek, csak a nyilatkozatok szintjén tartunk” – mondta.
Grönland Dánia autonóm területe.
Mette Frederiksen dán miniszterelnök Trump megjegyzéseire reagálva azt mondta, hogy Grönland „nem eladó”, és hogy a jövője a grönlandiaké.
Más európai tisztségviselők, köztük Olaf Scholz német kancellár és Kaja Kallas, az Európai Unió vezető diplomatája szintén nyilatkozatot tettek Grönland területi integritásának védelmében.
„Európa nagyon félénken reagál, természetesen ijesztő Trump szavaira reagálni, ezért Európa nagyon óvatosan, szerényen, halkan, szinte suttogva reagál” – mondta Peszkov.
Grönlandi és panamai részről is tiltakozások hangzottak el, miután Donald Trump megválasztott amerikai elnök nem zárta ki, hogy katonai, illetve gazdasági lépéseket tegyen a megszerzésük érdekében.
Oroszország növekvő ambíciói és katonai jelenléte az Északi-sarkvidéken arra késztetett más nemzeteket, nevezetesen Kanadát és az Egyesült Államokat, hogy felülvizsgálják biztonsági stratégiájukat a régióban.
Trump, aki január 20-án tér vissza a Fehér Házba, olyan expanziós programot hirdetett, amely magában foglalja Grönland megszerzését, a Panama-csatorna visszaszerzését és Kanada annektálását. Ugyanezen a keddi sajtótájékoztatón Joe Biden amerikai elnököt és Kijev NATO-törekvéseit okolta Oroszország ukrajnai inváziójáért.
Régebbi képeket bocsátott a sajtó rendelkezésére Robert Francis Prevostról, a katolikus egyház új, XIV. Leó néven megválasztott pápájáról az Ágoston-rend chicagói provinciája, a Midwest Augustinians.
Ferenc pápa magyarországi apostoli útján, 2023. április 28–30. között a vatikáni delegáció tagjaként Robert Francis Prevost – a csütörtökön megválasztott XIV. Leó – is elkísérte az előző szentatyát.
Május 12-től teljes körű, feltétel nélküli tűzszünet lép életbe Ukrajnában – erről szombaton Kijevben állapodott meg Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az európai vezetőkből álló tettrekészek koalíciójával.
Donald Trump Truth Social közösségi-média posztjában erősítette meg, miszerint India és Pakisztán teljes és azonnali tűzszünetben állapodott meg egy, az Egyesült Államok közvetítésével zajló, hosszan tartó tárgyalássorozat eredményeként.
A csütörtökön megválasztott új pápa, az amerikai Robert Prevost által választott Leó név az egyik leggyakoribb pápai nevek egyike, a választás pedig azt tükrözi, hogy az új egyházfő az egyház szociális szerepére akar jelentős hangsúlyt helyezni.
Robert Fico szlovák miniszterelnök csütörtökön kénytelen volt kerülőutat választani Moszkvába, hogy eljusson Vlagyimir Putyin pénteki katonai parádéjára, miután a balti államok lezárták légterüket az őt az eseményre szállító repülőgép előtt.
A magyar kormány semmilyen elszigetelést, retorziót nem támogat Romániával szemben – jelentette ki pénteken Orbán Viktor.
Az Európai Parlament, az Európai Tanács és az Európai Bizottság elnöke közös nyilatkozatban emlékezett meg az 1950. május 9-i Schuman-nyilatkozat 75. évfordulójáról. Az ünnepséget Robert Schuman szülőhelyén, Luxemburgban tartották.
Magyarország kiutasított két, Ukrajna budapesti nagykövetségén diplomáciai fedésben dolgozó kémet, ugyanis a kormány nem tűri tovább a Magyarországgal szembeni folyamatos lejárató akciókat Kijev részéről – jelentette be Szijjártó Péter.
A romániai államfőválasztás második fordulójának napján, május 18-án tartják XIV. Leó pápa beiktatási szertartását. A beiktatási misét a hagyományokhoz híven a római Szent Péter téren tartják, helyi idő szerint délelőtt 10 órakor.
szóljon hozzá!