Fotó: Facebook/Volodimir Zelenszkij
Az ENSZ Közgyűlése hétfőn elfogadott határozatában szólított fel Oroszország felelősségre vonására, illetve háborús jóvátételi kötelezettsége megállapítására, amiért a nemzetközi jogot megsértve megtámadta Ukrajnát.
2022. november 15., 08:332022. november 15., 08:33
A határozatot 193 tagállamból 94 támogatta 14 ellenszavazat és 73 tartózkodás mellett. Ez a közgyűlési határozat kapta különben a legkisebb arányú támogatást az ukrajnai orosz hadművelet február 24-i kezdete óta elfogadott öt ilyen jellegű dokumentumból.
A mostani határozat szövege szerint Oroszországnak „viselnie kell nemzetközi szabályszegései következményeit, ideértve az ezen cselekmények által okozott károkból, veszteségekből és sérelmekből fakadó jóvátételt”.
Fotó: Ukrán katasztrófavédelem
Mindemellett szükségesnek tartja a jóvátétel meghatározására szolgáló nemzetközi mechanizmus kialakítását. Ezenfelül javaslatot tesz arra, hogy a nemzetközi közösség Ukrajnával közösen kidolgozzon egy „nemzetközi jegyzéket” a kárigények és az erre vonatkozó információk felvételére.
Az ENSZ Közgyűlésének határozatai ugyan nem bírnak kötelező jogi erővel, azonban van politikai súlyuk.
Megkezdődött Indonéziában a legfejlettebb államokat és a legnagyobb feltörekvő országokat tömörítő G20 csoport állam- és kormányfői találkozója.
Eddig 31 halálos áldozatot találtak meg Kijevben annak a többszintes lakóháznak a romjai alatt, amelyet csütörtökre virradóra rakétatalálat ért, a sebesültek száma meghaladta a 150-et.
Németország és az Európai Unió teljes autoriter és militarista irányba sodródáik – állítja Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.
A fasiszta propaganda elleni törvény hatályba lépésének halogatása a holokauszt tagadását és a háborús bűnösök rehabilitációját ösztönözheti – figyelmeztetett a Zsidó Világkongresszus elnöke, Ronald S. Lauder csütörtökön.
A gázai helyzetről tárgyalt Steve Witkoff, az Egyesült Államok közel-keleti különmegbízottja Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel csütörtökön Jeruzsálemben – jelentette a kormányfő hivatala.
Donald Trump amerikai elnök bejelentette, hogy külföldi megbízottja, Steve Witkoff a következő napokban Oroszországba utazik, mivel az elnök az ukrajnai konfliktus befejezését szorgalmazza.
A nemzetközi vonatjáratokat is érintik a budapesti Keleti pályaudvar felújítása miatti forgalmi változások – hívta fel a figyelmet csütörtöki közleményében a román vasúttársaság (CFR) a Magyar Államvasutak (MÁV) tájékoztatására hivatkozva.
Az ukrán parlament csütörtöki, jelentős nemzetközi figyelem övezte ülésén elfogadta a két legfontosabb korrupcióellenes szerv függetlenségét visszaállító törvényjavaslatot.
Nem hagyta szó nélkül Donald Trump amerikai elnök, hogy Dmitrij Mevdegyev, az orosz Biztonsági Tanács helyettes vezetője, volt elnök és miniszterelnök háborúval fenyegette az Egyesült Államokat.
Kanada szeptemberben elismeri a palesztin államot – jelentette be Mark Carney kanadai miniszterelnök szerdán újságíróknak.
Az orosz gazdaság sikeres a nyugati szankciók dacára, mondhatni, az ország már immunis lett az ilyen korlátozásokkal szemben – jelentette ki szerdai moszkvai sajtótájékoztatóján Dmitrij Peszkov.
szóljon hozzá!