Bírálnak. Oroszország szerint az orosz olaj- és földgázcégek elleni szankciók az egész világnak ártanak
Fotó: Pexels
Oroszország bírálta az energiaszektorát célzó legújabb amerikai szankciókat, amelyeket az orosz gazdaságot károsító, a világpiacok instabilitását kockáztató törekvésnek minősített.
2025. január 12., 10:592025. január 12., 10:59
Ennek ellenére az ország külügyminisztériuma közölte, hogy Oroszország folytatja a nagy olaj- és gázprojektek megvalósítását.
A minisztérium elítélte Washington pénteken bejelentett „ellenséges” lépéseit, és megjegyezte, hogy Oroszország válaszul felülvizsgálja külpolitikai stratégiáját. A minisztérium szerint
Az Egyesült Államok és Nagy-Britannia is orosz olajipari szereplőket sújtott szankciókkal pénteken.
A szankciók az eddigi legkiterjedtebb amerikai intézkedéseket jelentik Oroszország olaj- és gázbevételi forrásai ellen. Céljuk, hogy Kijevnek és Donald Trump hivatalba lépő kormányának befolyást biztosítsanak az ukrajnai háború befejezéséről szóló tárgyalásokhoz.
A Gazprom Nyefty és a Szurgutnyeftyegasz együttesen a jelentések szerint naponta több mint 1 millió hordó olajat termel, ami az amerikai pénzügyminisztérium szerint évente 23 milliárd dollárra becsült bevételt jelent.
„Minél kevesebb bevételre tesz szert Oroszország az olajból ... annál hamarabb helyreáll a béke” – tette hozzá.
A Milánóban szilveszteréjszaka olasz és külföldi nőkkel szemben elkövetett csoportos nemi erőszak miatt indított hatósági vizsgálat szerint a muszlim országokból eredő és a nőket támadó Taharrus Gamea rituálé áll a háttérben.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök állítása szerint az ukrán erők elfogtak két, Oroszország oldalán harcoló észak-koreai katonát.
A magyar választók 61 százaléka és a Tisza-szavazók közel 40 százaléka szerint sincs szükség előrehozott országgyűlési választásokra Magyarországon – közölte a Nézőpont Intézet szombaton az MTI-vel.
Az Egyesült Államok és Nagy-Britannia is orosz olajipari szereplőket sújtott szankciókkal pénteken.
A Los Angeles körüli erdőtüzek megfékezésében részleges előrelépést értek el a tűzoltók, ugyanakkor a szombatra várt ismét erősödő szél további kockázatot hordoz – közölték a helyi hatóságok pénteken.
Jelenleg sem Oroszország, sem Ukrajna nem áll készen a háború befejezését célzó tárgyalásokra – vélekedett John Kirby, az amerikai Nemzetbiztonsági Tanács szóvivője pénteki sajtótájékoztatón.
A bíró nem állapított meg büntetési tételt Donald Trump leendő amerikai elnökkel szemben New York-i büntetőügyének ítélethozatali tárgyalásán pénteken.
A román állampolgárok március 31-től szinte szabadon utazhatnak turisztikai vagy üzleti céllal az Egyesült Államokba, miután a tengerentúli nagyhatalom hivatalosan is felvette Romániát a Visa Waiver néven ismert vízummentességi programjába.
Az Egyesült Államok Belbiztonsági Minisztériuma hivatalosan bejelentette, hogy Románia március 31-től részt vesz a vízummentességi programban.
Lengyelországban azonosítottak egy, az orosz katonai hírszerzés (GRU) által irányított csoportot, amelynek célja a májusi lengyel elnökválasztás befolyásolása álhírek terjesztése révén – közölte pénteken Krzysztof Gawkowski kormányfőhelyettes.
szóljon hozzá!