Összefüggések. A magyar kormányfő szerint nagy erők állnak a háborúpárti politikusok mögött, általában a háborúpárti álláspont mögött
Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán
Nem indokolatlan összefüggésbe hozni a szlovák miniszterelnök elleni merényletet a háborúval, erőteljes erőközpontok érdekeltek abban, hogy az orosz-ukrán háború folytatódjon – hangsúlyozta a magyar miniszterelnök pénteken, a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
2024. május 17., 10:292024. május 17., 10:29
A kormányfő arról beszélt: eddig se voltak sokan, akik a béke hangján beszéltek, Magyarország mellett csak a Vatikán volt ilyen, Szlovákia pedig éppen most vett „békepárti irányt”. A Robert Fico elleni merényletre utalva hozzátette: most ebből az egyik kiesett, ami azt jelenti, hogy
Szerinte ugyan a titkosszolgálatok még dolgoznak a merénylet összes körülményének földerítésén, de annyi biztos, hogy „progresszív baloldali gondolkodású, háborúpárti” elkövetőről van szó.
– fogalmazott a miniszterelnök.
Orbán Viktor arra figyelmeztetett: fontos, hogy a békepártiaknak nem szabad megijedniük. Szembe kell fordulnunk a Soros-birodalommal, ha kell, akkor az amerikai külpolitikával, és világossá kell tennünk, hogy Európának az az érdeke, hogy a reménytelen harctéri megoldás erőltetése helyett visszatérjünk a tárgyalóasztalhoz – jelentette ki.
Leszögezte:
Szavai szerint mindenkit szíven ütött a Robert Fico szlovák kormányfő ért merénylet, azt azonban nem nevezte meglepőnek, hogy Európában az erőszak szintje nő. Felidézte az elmúlt évek európai terrortámadásait, hozzátéve: aztán
A mi dolgunk az az, hogy az erőszak mennyiségét a mindennapi életben és a háborús kockázatot a politikai életben korlátozni próbáljuk – jelentette ki a kormányfő.
Orbán Viktor ezért is fájlalta a békepárti Robert Fico elleni merényletet, mert értékelése szerint a most következő európai választás az amerikai választással együtt eldönti a háború és béke kérdését.
Egy lvivi kórházban belehalt péntek esti fejlövésébe egy oroszellenességéről ismert volt ukrán parlamenti képviselőnő, a parlament (Verhovna Rada) egykori alelnöke.
Több személyt őrizetbe vettek a csütörtök este az angliai Leeds egyik városrészében románok főszereplésével kirobbant utcai zavargások résztvevői közül – számolt be a BBC a rendőrségre hivatkozva pénteken este.
Újabb demokrata párti kongresszusi tagok szólították fel Joe Bident visszalépésre az elnökjelöltségtől, és péntekre 32-re bővül a választott politikusok listája, akik új jelöltet szeretnének.
A partnerek támogatásával Ukrajna megpróbálhatja az év végéig lezárni az Oroszországgal folytatott háború forró szakaszát – mondta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök egy, a BBC-nek adott interjúban.
Üdvözölte a Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet pénteken a Nemzetközi Bíróság (ICJ) ítéletét, amely szerint Izrael törvénytelenül tartja megszállva az 1967 óta elfoglalt palesztin területeket.
A CrowdStrike amerikai kiberbiztonsági cég úgy véli, hogy nem biztonsági incidens vagy kibertámadás áll a pénteken kezdődött globális informatikai hiba mögött, a problémát már azonosították, a javítás folyamatban van.
Ferenc pápa családról, békéről, szentévről beszélt a Vatikánban táborozó gyerekeknek, akiknek azt javasolja: mindig béküljenek ki mindenkivel, soha ne feküdjenek le haraggal.
Váratlanul a Gázai övezetbe, Rafahba látogatott Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök csütörtökön.
Egyelőre tisztázatlan eredetű informatikai hiba akadályozza repülőterek, légitársaságok, vasutak, bankok és más nagy rendszerek működését szerte a világban – jelentették péntek délelőtt a nemzetközi hírügynökségek az érintett intézmények közléseit idézve.
Miközben Ukrajna egyre bátrabban támad célpontokat Oroszország mélyén, Moszkva csendben fokozta a biztonsági intézkedéseket Vlagyimir Putyin elnök Moszkvától északra fekvő vidéki rezidenciája körül.
szóljon hozzá!![Hozzászólások](https://kronikaonline.ro/template/kronika_new/images/dropdown.svg)