Orbán Viktor miniszterelnök ünnepi beszédet mond a budapesti Erzsébet téren
Fotó: MTI/Balogh Zoltán
Minden magyarra számítunk, akinek számít Magyarország jövője – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szombaton Budapesten, az 1956-os forradalom és szabadságharc 65. évfordulóján tartott ünnepi beszédében.
2021. október 23., 19:412021. október 23., 19:41
2021. október 23., 20:142021. október 23., 20:14
A kormányfő a 2006. október 23-i eseményekről is megemlékezett, hangsúlyozva, hogy tizenöt évvel ezelőtt az egyik oldalon a könnygázgránát, a másik oldalon „a becsapott és megalázott nemzet” állt.
A miniszterelnök a Bajcsy-Zsilinszky út és az Andrássy út kereszteződésénél felállított, nemzeti színű zászlókkal feldíszített színpadon mondta el beszédét azt követően, hogy a helyszínre megérkeztek a Civil Összefogás Fórum (CÖF) – Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) szervezte Békemenet résztvevői is.
A 65 évvel ezelőtti napokra és a tizenöt évvel ezelőtti délutánra emlékezve beszédét Orbán Viktor azzal kezdte:
Az egyik oldalon a könnygázgránát, a gumilövedék, a vipera, azonosító nélküli egyenruhák és vízágyúk; a másik oldalon a becsapott és megalázott nemzet állt, amelynek ötven év elteltével újra azt kellett hallania, hogy hazudtak neki reggel, éjjel, meg este – fogalmazott.
Orbán Viktor hangsúlyozta: „az egyik oldalon a trükkök százaival kicsalt, foggal-körömmel védett hatalom, a másik oldalon a Szabadság óriás betűi mögött sorakozó, elkeseredett emberek” álltak.
Szerinte ugyanakkor a nemzetek életében vannak pillanatok, amikor hirtelen mindenki úgy érzi, elég volt, nem mehetnek úgy a dolgok, ahogy eddig mentek. „Dönteni kell, és a döntésünk megmutatja, kik is vagyunk valójában. Egy egész nemzetről derül ki, mit is ér. Hallgat vagy protestál, beletörődik vagy fellázad, félrenéz vagy felegyenesedik, elkullog vagy harcol” – mondta.
Megérkezett a Civil Összefogás Fórum (CÖF) – Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) szervezte Békemenet az állami ünnepség budapesti helyszínére szombaton délután, az ünneplő tömeg megtöltötte az Erzsébet teret és a Deák teret.
Úgy fogalmazott: „mi, magyarok jól döntöttünk, protestáltunk, felegyenesedtünk, fellázadtunk és harcoltunk”. Szabadság a rabsággal szemben, függetlenség a megszállás ellen, magyar hazafiak a kommunisták ellenében – folytatta a kormányfő, kiemelve: arra a csodálatos napra emlékezünk, amikor mi, magyarok megmutattuk magunknak, a világnak és az ellenségeinknek, kik is vagyunk valójában.
Orbán Viktor kijelentette: ma „arra a napra emlékezünk, amikor nem azt kérdeztük magunktól, hogy velünk van-e az Isten, hanem azt, hogy mi az Istennel vagyunk-e. Hatalmas erő költözött belénk, és megremegtek a kommunista uralom tartópillérei”. Arra a pillanatra emlékezünk, amikor „a magyarok nemzete szempillantás alatt magára talált, és a magyar név megint szép lett, méltó régi nagy híréhez” – fűzte hozzá.
Elvették a 13. havi nyugdíjat és eltörölték a családtámogatásokat. Összejátszva a nemzetközi bankvilággal, devizahitelek csapdájába csalták családok százezreit – sorolta. Az országot kiárusították, mindent eladtak a külföldieknek, repteret, nemzeti energiacéget, közszolgáltatókat. Majd miután kifosztották, csődbe vitték az egész országot, és „a nyakunkra csatolták az IMF pórázát” – fogalmazott.
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
„Amikor pedig felemeltük a szavunkat, könnygázzal, gumilövedékkel és lovasrohammal válaszoltak. Szemeket lövettek ki, védtelen nőket és idős embereket ütöttek gumibottal” – tette hozzá. Ezen a helyen, ahol most állunk, 15 évvel ezelőtt erőszak, vér és könny lepte el a budapesti utcákat. Történt mindez az '56-os forradalom 50. évfordulóján, a világ szeme láttára. „Soha nem fogjuk elfelejteni nekik” – szögezte le. Azt mondta, négy évet vártak, hogy elégtételt vegyenek és 2010-ben elsöpörték a szocialista Magyarországot.
– fogalmazott. Rámutatott: évek kellettek jóvátenni a baloldal rombolását, de „talpra állítottuk” Magyarországot. A kormányfő kifejtette: „nagy kegyelem”, hogy eközben a nemzeti egység végig fennmaradt, és munkások, mérnökök, földművesek, kis- és nagyvállalkozók, tudósok, tanárok, ápolók és orvosok összefogásával sikerült eltakarítani a romokat.
Értékelése szerint mára van „saját magyar világunk és magyar életünk”, és van alkotmányunk is, amely garantálja, hogy soha többé ne tehessék meg azt, amit '56-ban és 2006-ban tettek velünk. Hozzátette:
Ehhez – folytatta – sok millió egybehangzó akarat és szorgalmas kéz kellett, de – tette hozzá – az sem ártott, hogy volt egy „épkézláb és cselekvőképes” kormány.
Orbán Viktor miniszterelnök az Erzsébet teret és a Deák teret teljesen megtöltő, valamint a Károly körúton egészen az Astoriáig álló ünneplők előtt arról is beszélt: nem szabad elfejteni, hogy amikor a kormány letörte a rezsiárakat, „megskalpolta” a multik extraprofitját és hazaküldte az IMF-et, akkor az egész Európai Unió Magyarországra támadt, és akkor is ezt tették, amikor a kormány megállította a migránsokat, felépítette a kerítést és megvédte a határokat.
„Európaivá, érzékennyé és liberálissá vernek bennünket, ha beledöglünk is” – mondta a kormányfő, aki szerint Brüsszel ma úgy beszél és úgy viselkedik a magyarokkal és a lengyelekkel, mint az ellenségekkel szokás. Megjegyezte: „a Brezsnyev-doktrína levegője” járja át Európát. Azt mondta, ideje volna, hogy Brüsszelben is megértsék: „velünk még a kommunisták se boldogultak”.
Kiemelte: „most is álljuk a sarat és csak annyit mondunk”, hogy a magyaroknak nem igazuk van, hanem igazuk lesz. És – folytatta – mivel három a magyar igazság, harmadszor is igazunk lesz a rezsi- és a migránsügy után. Lesz népszavazás és a gyerekeinket is meg fogjuk védeni. „Magyarország lesz az első olyan ország Európában, ahol az iskola falainál megállítjuk az erőszakos LMBTQ-propagandát” – közölte.
A miniszterelnök úgy értékelt: a baloldal fáján csak baloldali politika nőhet, és csak egy baloldal van, akárhányféleképpen is maszkírozzák magukat. Szavai szerint a baloldal megint szervezkedik, „szórják a békétlenség, a gyűlölködés, a viszály és az erőszak magvait”. Akik 15 évvel ezelőtt az emberek közé lövettek, ma újra színpadra készülnek – mondta Orbán Viktor, hozzátéve, „és valahol a nagy víz túlsó partján készülődik már Gyuri bácsi is”.
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Kifejtette: október 23. emlékeztet minket, hogy ne feledkezzünk meg a saját személyes felelősségünkről. „1100 év beleégette a DNS-ünkbe”, hogy itt, a Kárpát-medencében a szabadságért minden nap harcolnunk kell, újra meg újra – fogalmazott. Hozzátette: a szabadságharchoz nemcsak szív, nemcsak ész, de erő is kell, a mi erőnk pedig az egységünk. Kijelentette: „ha meg akarjuk védeni a családjaink biztonságát, országunk határait, a gyermekeink jövőjét, a munkánk gyümölcseit, a nyugdíjunkat, a fizetésünket, a rezsicsökkentést, ha meg akarjuk őrizni kultúránkat, szokásainkat, nyelvünket, vagyis ha meg akarjuk védeni a mindennapi életünk szabadságát, akkor mindenkinek ki kell vennie a részét a ránk váró küzdelemből”.
Minden magyarra számítunk, akinek számít Magyarország jövője – mondta, hangsúlyozva: „nekünk Magyarország az első, ezért kormányzásunkkal azok is jobban járnak, akik nem ránk szavaznak”.
Orbán Viktor figyelmeztetett, ne tévesszen meg senkit a magyarországi baloldal „éppen csak pislákoló ítélőképessége és látványos szerencsétlenkedése0, mert ami számít, az a mögöttük álló nemzetközi szereplők ereje.
– fűzte hozzá Orbán Viktor, aki szerint ez olyan súlyos erő, amit csak több millió magyar együtt győzhet le és együtt szoríthat ki az országból.
A miniszterelnök azt kérte az ünneplő emberektől: nézzenek a mellettük állóra, mert akkor láthatják, hogy rá számíthatnak. „Ő mindent meg fog tenni, hogy akár a legvastagabb falon is átmenjünk. Ez a mi erőnk, ez a mi hátországunk, és nincs annyi dollár vagy annyi euró a világon, ami ezt elvehetné tőlünk” – fogalmazott. „Jöttünk, láttunk és újra győzni fogunk. A Jóisten mindannyiunk felett, Magyarország mindenek előtt! Hajrá, Magyarország, hajrá, magyarok!” – zárta ünnepi beszédét Orbán Viktor.
Felszállt a fehér füst a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből csütörtökön este, ami azt jelenti, hogy sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.
Az Orbán-kormány „őszödi beszédeként” harangozott be a napokban Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke egy hangfelvételt, amelyet csütörtökön hozott nyilvánosságra a Facebook-oldalán.
Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén tartott szavazásán támogatta az élőhelyvédelmi irányelv módosítását célzó európai bizottsági javaslatot annak érdekében, hogy az uniós farkasvédelmi státuszt összhangba hozza a vonatkozó Berni Egyezménnyel.
Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke, frakcióvezetője lemond a DK elnöki tisztségéről, lemond frakcióvezetői posztjáról, országgyűlési képviselői mandátumáról, visszavonul a közélettől, a választásokon nem indul – jelentette be csütörtökön Dobrev Klára.
Az Egyesült Államok és Európa ugyanazon „civilizációs csapat” tagja, kultúrájuk szorosan összefonódik, de ez nem jelenti azt, hogy nem bírálhatják egymást – jelentette ki J. D. Vance amerikai alelnök szerdán Washingtonban.
A csütörtöki első két szavazáson sem sikerült pápát választaniuk a konklávéra összegyűlt bíborosoknak: a pápaválasztó gyűlésnek otthont adó vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből fekete füst szállt fel kelet-európai idő szerint nem sokkal egy óra előtt.
George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke, a szélsőjobboldal államfőjelöltje megválasztása esetén népszavazást írna ki arról, hogy megtartsák-e a tavalyi elnökválasztás alkotmánybíróság által eltörölt második fordulóját.
Európának közösen kell megoldania a migráció ügyét, és jobb európai szabályozásra kell törekedni – jelentette ki Friedrich Merz új német kancellár szerdán Varsóban a Donald Tusk lengyel kormányfővel tartott közös sajtókonferencián.
Az Egyesült Államok és Izrael megvitatta annak lehetőségét, hogy Washington irányítsa a Gázai övezet háború utáni ideiglenes közigazgatását – közölte öt, az ügyet jól ismerő személy a Reut
India és Pakisztán szerda este tüzérségi párbajt vívott a vitatott kasmíri térségben lévő de facto határon keresztül – közölte az indiai védelmi szóvivő az indiai igazgatású Kasmírban.
szóljon hozzá!