Fotó: Orbán Viktor/Facebook
Orbán Viktor a német Bild című lapnak adott exkluzív interjút, amelyben az orosz–ukrán háborúról, többek közt Vlagyimir Putyin jövőjéről is beszélt. A miniszterelnök szerint az orosz államfő nem háborús bűnös, az ukránok pedig nem nyerhetik meg a háborút.
2023. június 27., 14:342023. június 27., 14:34
2023. június 27., 14:402023. június 27., 14:40
A kormányfő a Bildnek nyilatkozva kijelentette többek közt, hogy szerinte Ukrajna nem nyerheti meg a háborút, az Ukrajnának való fegyverszállítás eszkalálhatja a konfliktust. A Bild újságírója, Paul Ronzheimer – aki a lap ukrajnai riportere is – arról kérdezte a kormányfőt, mit gondol a Wagner-csoport lázadásáról.
Arra a kérdésre, hogy ezt miből gondolja, azt mondta, a magyar hírszerzés jelentései alapján, amely „minden másnál megbízhatóbb”. „Ők azt mondták, hogy nem jelentős esemény” – mondta. Az Index szemléje szerint arról is kérdezték a miniszterelnököt, hogy szerinte Putyin meggyengült-e a történtek után. Orbán Viktor azt mondta, a gyengeség jele lehet az, hogy ez megtörténhetett, az viszont az erőé, hogy 24 órán belül rendezni tudták a konfliktust. Arra a kérdésre, hogy Putyint erősnek véli-e, Orbán azt mondta: „Putyin Oroszország elnöke. Ha valaki úgy gondolja, hogy ő kudarcot vallhat, vagy leválthatják, akkor nem érti az orosz népet és az orosz hatalmi struktúrát”.
„Szerintem ennek vége van, és a háború folytatódik tovább. Ez nem olyan esemény, amely a békéhez vezet minket, én mindig a béke szempontjából tekintek a háborúra, mert úgy hiszem, a legfontosabb az, hogy elérjünk egy fegyverszünetet, és valahogy békét kössenek a felek. Ez az esemény ebből a szempontból irreleváns” – összegezte véleményét a lázadásról.
„Oroszország máshogy működik, mint mi. A struktúrái nagyon stabilak. A hadseregen alapulnak, a titkosszolgálaton, a rendőrségen, tehát másfajta ország, mint mi, katonai orientációjú ország. Nem olyan ország, mint Németország vagy Magyarország. Tehát ha a mi logikánk alapján akarjuk megérteni a működését, akkor tévedni fogunk” – mondta Orbán Viktor. Szerinte senki sem tudja, hogy Putyint miként lehet leváltani. „Ő stabil vezető, akit Oroszország élére választottak, népszerű, és a mögötte álló struktúrák elég erősek” – mondta.
Az újságíró ezután arról kérdezte Orbán Viktort: ha 1989-ben még a szovjetek ellen beszélt Budapesten, akkor most miért barátkozik mégis Putyinnal, és szegődött az oroszok mellé? A kormányfő a kérdésre kérdéssel felelt: „Ön provokálni akar engem ezzel a kérdéssel? Tudja, ha azt mondja, hogy a magyarok oroszpártiak vagy az oroszok barátai, az ellenkezik a történelmi tapasztalatunkkal.” „Én Magyarországért küzdök. Engem nem érdekel Putyin. Nem érdekel Oroszország. Magyarország érdekel. Amit én teszek, azok olyan cselekedetek, amelyek Magyarország javát szolgálják. És mindaz, ami most Oroszország és Ukrajna közt történik, rossz a magyaroknak. Veszélyes a magyarokra” – mondta Orbán Viktor, utalva arra, hogy kárpátaljai magyarok is meghaltak a harcokban.
Hozzátette azt is, hogy szerinte a nyugati támogatás kudarcot vallott. „Nem akarom befolyásolni az ukránokat, de mindig csak a békéért, a békéért és a békéért könyörgök. Máskülönben rendkívül sok pénzt és életet fognak veszíteni, hatalmas pusztítás fog történni. A béke az egyetlen megoldás jelenleg. A békéhez pedig azonnali fegyverszünet kell” – mondta. Azt is hozzátette, hogy szerinte Ukrajna már nem tekinthető szuverén nemzetnek. „Ami igazából számít, hogy az amerikaiak mit akarnak. Ukrajna már nem szuverén ország. Nincs pénzük. Nincs fegyverük. Csak azért tudnak harcolni, mert a Nyugat támogatja őket. Tehát ha az amerikaiak úgy döntenek, hogy békét akarnak, akkor béke lesz” – fogalmazott.
Orbán Viktor azt is elmondta, hogy Putyinnal legutóbb az orosz invázió kezdete előtti hetekben beszélt, amikor találkoztak is. Akkor az orosz elnök beszélt a problémáikról, és azt mondta, az ukrán hadsereg erős, ezért ez hosszú konfliktus lesz, de az idő az ő oldalukon áll, és szerinte ebben igaza is volt. Végül arról is kérdezték a miniszterelnököt, ha Putyin Magyarországra jönne, akkor a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) márciusi elfogatóparancsa értelmében letartóztatnák-e. Orbán Viktor azt mondta, Putyin egyelőre nem tervez Magyarországra jönni, ezért erről legfeljebb csak hipotetikusan lehet beszélni. Majd a riporter megkérdezte arról, hogy ő maga háborús bűnösnek tartja-e Putyint.
„Azért, mert háborúban állunk. Háborús bűnökről a háború után lehet beszélni. Ha fegyverszünetet akarunk, és tárgyalást, akkor meg kell győznünk a konfliktus részvevőit, hogy üljenek le az asztalhoz.” „Nem lenne jó ötlet azt mondani nekik, hogy gyertek, üljetek le, letartóztatunk titeket. Tehát ezekről a jogi és büntetőjogi következményekről legfeljebb a békekötés után vagy a béke részeként beszélhetünk. Most teljesen értelmetlen erről beszélni” – fogalmazott az interjúban Orbán Viktor.
Bíróság elé állítanak kedden öt belga fiatalt, akiket azzal gyanúsítanak, hogy megöltek egy román kamionost – írja a namuri ügyészség hétfői közleménye szerint az AFP.
Az Egyesült Államok becslése szerint Izrael elegendő katonát gyűjtött össze a Gázai övezet legdélibb városának, Rafahnak a környékén ahhoz, hogy a következő napokban teljes körű inváziót indítson.
Kijevbe érkezett kedden Antony Blinken amerikai külügyminiszter.
Vlagyimir Putyin orosz elnök egy elhúzódó ukrajnai háborúra és a NATO-val való esetleges jövőbeni konfrontációra való felkészülést alapozta meg azzal, hogy leváltotta Szergej Sojgu védelmi minisztert, és Andrej Belouszovot nevezte ki a helyére.
Ha a nyugati országok a harctéren akarják megoldani az ukrán válságot, Moszkva készen áll erre – jelentette ki Szergej Lavrov megbízott külügyminiszter.
Órákon belül összeomolhat az egészségügyi ellátás a Gázai övezetben a harcok sújtotta térséget ellenőrző Hamász iszlamista terrorszervezet hétfői bejelntése szerint, melyben az üzemanyaghiánnyal indokolták a katasztrofális állapotokat.
Hamisított márkás ruhákat, parfümöket, továbbá zárjegy nélküli cigarettát és alkoholt is találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei egy az M5-ös autópályán félreállított román furgonban – közölte a NAV bevetési igazgatósága hétfőn.
Folynak a harcok a Harkivi területen található Vovcsanszkért, az ukrán csapatok megpróbálják elhárítani Oroszország kísérletét a város elfoglalására – jelentette az ukrán fegyveres erők vezérkara hétfőn.
Több nagy amerikai egyetemen palesztinpárti tüntetők zavarták meg a diplomázó hallgatók záróünnepségét vasárnap és szombaton, New Yorkban a Manhattan hidat zárták le részlegesen a tiltakozók.
Andrej Belouszov eddigi volt első miniszterelnök-helyettest javasolta az orosz védelmi tárca élére Vlagyimir Putyin elnök – közölte vasárnap az orosz parlament felsőháza.
szóljon hozzá!