Fotó: Facebook/The White House
Nyilvánosságra hozták az amerikai hatóságok a Donald Trump floridai házában tartott hétfői kutatás jegyzőkönyveit, amelyekből kiderül, hogy a volt elnöktől minősítettnek tartott iratokat is lefoglaltak.
2022. augusztus 12., 22:452022. augusztus 12., 22:45
A hatósági intézkedésről szóló bírósági végzést és jegyzőkönyvet az igazságügyi miniszter csütörtöki sajtónyilatkozata után hozták nyilvánosságra, több nappal azután, hogy a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) házkutatást tartott a floridai házban. Merrick Garland tájékoztatóján úgy fogalmazott, hogy a közvélemény erre irányuló igényét érzékelve kezdeményezte az iratok nyilvánosságát.
A Fox News hírcsatornán pénteken megjelentetett bírósági végzésből kiderül, hogy azt múlt szombaton, augusztus 5-én írta alá egy bíró, Bruce Reinhart, amivel felhatalmazást adott az FBI-nak, hogy a floridai ingatlant, annak minden helyiségét átkutassák, amelyet Donald Trump és munkatársai használnak. A végzés azt is tartalmazta, hogy az intézkedést augusztus 19-én, vagy azt megelőzően, reggel 6 és este 10 óra közötti időszakban folytathatja le a hatóság, és ott minden fizikai formában létező, és egyéb bizonyítékként használható adathordozót lefoglalhatnak, amelyen illegális adatok tárolhatók.
A nyomozók által készített jegyzőkönyv szerint 20 doboznyi iratot foglaltak le. Ezek között szerepelnek minősített iratok, köztük szigorúan titkos, titkos és bizalmas jelzésű dokumentumok, úgynevezett TS/SCI (Top Secret/Sensitive Information) iratok. A jegyzőkönyvből kiderült,
A hírcsatorna összefoglalója szerint Donald Trump és csapata vitatja az iratok minősített voltát, ugyanis a volt elnök a hivatalából történt távozása előtt feloldotta azok minősítését.
A Washington Post című napilap helyi idő szerint péntek reggel saját értesülésre hivatkozva azt írta, hogy atomfegyverekre vonatkozó minősített iratokról is szó volt a házkutatás során.
Közben New Yorkban véglegessé vált, hogy október 24-én kezdődik a Trump vállalkozás bírósági tárgyalása az esküdtek kiválasztásával. Az ügyben eljáró bíró egy meghallgatáson elutasította a Trump Szervezet (Trump Organization) és korábbi pénzügyi vezetője, Allen Weisselberg kérését az adócsalás vádjának ejtésére.
Helyi idő szerint hétfő délután a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) nyomozói jelentek meg Donald Trump floridai rezidenciáján. A volt elnök a közösségi médiában közölt üzenetben megerősítette a sajtóhíreket.
Az Európai Bizottság elleni bizalmatlansági indítvány szélsőségesek legrégibb kézikönyvéből származik, célja a társadalom megosztása, a demokráciába vetett bizalom aláásása – jelentette ki a brüsszeli testület elnöke hétfőn Strasbourgban.
Donald Trump amerikai elnök hétfőn közölte, hogy további védelmi fegyvereket tervez küldeni Ukrajnának, miután kormánya a múlt héten leállított bizonyos szállítmányokat.
Az Európai Unió nem foglalkozik a nemzeti kisebbségek ügyével, azt minden ország belügyének tekinti – jelentette ki Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó a Kisebbségvédelem Európában című nyári egyetemen hétfőn Budapesten.
Donald Trump amerikai elnök keményen bírálta korábbi közeli szövetségesét, Elon Muskot, amiért a multimilliárdos új politikai pártot akar indítani.
Izrael az izraeli-iráni tűzszünet óta először mért csapásokat jemeni húszi célpontok ellen, hétfőre virradóra kikötőket és egy erőművet támadott.
Drónok támadták meg vasárnap éjjel az orosz fekete-tengeri flottát a Krasznodari területen lévő Novorosszijszk kikötőjénél – jelentette az Astra orosz portál.
A Hezbollah nem szándékozik feladni fegyvereit, amíg Izrael nem hagyja el teljes egészében Dél-Libanont, és nem szünteti meg légicsapásait – mondta Náim Kászem, a libanoni síita Hezbollah radikális szervezet vezetője.
Legkevesebb 51 ember halt meg, és 27 lányt továbbra is eltűntként tartanak nyilván a közép-texasi áradások miatt, amelyek péntek hajnalban sújtották Texas déli részét.
Texas déli részén a villámáradás halálos áldozatainak száma szombatra meghaladta a húszat, miközben további több mint húsz embert, főként egy gyerektábor lakóit változatlanul keresték.
Az ukrán külügyminisztériumba bekérették Magyarország kijevi nagykövetét, Heizer Antalt, a Budapestről érkező „barátságtalan nyilatkozatok” miatt – közölte a Kárpáthír portál.
szóljon hozzá!