Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt
Magyar anyanyelvünk, közös történetünk és kultúránk az a köldökzsinór, amely összeköti Erdélyt Magyarországgal – mondta Novák Katalin köztársasági elnök a Szabadtéri Néprajzi Múzeum Erdély épületegyüttesének megnyitóján csütörtökön Szentendrén.
2022. május 19., 14:332022. május 19., 14:33
2022. május 19., 16:132022. május 19., 16:13
Novák Katalin kiemelte, hogy az erdélyi magyar kultúra nem a múltunk egy darabja, hanem a jelenünk része, kulcs a magyar jövőhöz. „Erdély nélkül Magyarország sem lenne ugyanaz” – hangsúlyozta az államfő.
Novák Katalin kitért arra is, hogy Szentendréről egyenesen Erdélybe vezet az útja. Meglátogatja Kolozsvárt, részt vesz egyebek mellett a tíz, most felújított templom egyikének szentelésén Magyarlapádon, sétál majd a Bethlen Gábor alapította nagyenyedi kollégium udvarán, Gyulafehérváron pedig felavatja Bethlen Gábor erdélyi fejedelem szobrát, megkoszorúzza Márton Áron püspök sírját.
A köztársasági elnök kiemelte: harminc évvel a rendszerváltoztatást követően, egy bő évtized következetes nemzetépítő és nemzettudat-erősítő munkája után egyre többen érzik a késztetést, hogy útra keljenek, és személyesen is megtapasztalják, mit jelent, hogy a magyar nemzet határai túlnyúlnak az ország határain. „Ezekben a hetekben diákok ezrei kelnek útra, hogy a Határtalanul programnak köszönhetően a határon túli közösségeinkkel találkozzanak” – tette hozzá. A köztársasági elnök emlékeztetett arra, hogy véres háború dúl Európa kapujában, ami minden ünnepünkre árnyékot vet, de éppen ezért még fontosabb, hogy őrizzük, védjük és gazdagítsuk értékeinket, kultúránk kincseit. A hagyományos haderő fejlesztése mellett kell az anyanyelv, a bennünket összekötő és minket lényegileg meghatározó kulturális önazonosság erősítése is. „Akkor vagyunk igazán erősek, akkor vagyunk képesek megvédeni magunkat, akkor ellenálló a nemzetünk, ha tudjuk, honnan jöttünk, kihez tartozunk. Erről szól a mai nap” – emlékeztetett.
„Ez a hely tájékozódási pont lehet minden látogató számára, mert romantizálás nélkül megmutatja, befogadhatóvá teszi kicsiknek és nagyoknak Erdély sokszínűségét és kincseit, megmutat valamit abból a titokból, ami Erdélyt olyanná tette, amilyennek szeretjük” – fogalmazott. A következő évtizedek kiemelt céljának nevezte, hogy többen, jobban, szebben éljünk, ehhez pedig – mint mondta – gondozni kell mindazon értékeket, amelyek hozzájárulnak a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarság fennmaradásához. „Meg kell őriznünk közös örökségünket, kultúránkat, a magyar nyelvet és teljes kulturális hagyatékunkat, hiszen mindezek összessége a hazához kötés kiindulópontja” – hangsúlyozta.
A szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum Erdély épületegyüttesének csütörtökön megnyílt első kiállítási egységében az érdeklődők bepillantást nyerhetnek nemcsak az erdélyi falu, hanem a székelyföldi városok lakóinak polgárosodó életébe is. A kiállítás különlegessége, hogy a Skanzen történetében most először vállalkozik annak bemutatására, hogy a 20. századi hétköznapok és ünnepek világában már nem választható szét a falusi és a városi életmód. A kisvárost hat épület, az erdélyi falut öt porta és az egyházi telken álló unitárius templom, iskola, kultúrház jeleníti meg.
Novák Katalin, Magyarország köztársasági elnöke is részt vesz szombaton Gyulafehérváron a Magyar Református Egység Napján, melyen többek között leleplezik Bethlen Gábor fejedelem egész alakos szobrát a város központjában.
Nem reagált érdemben a Kreml Donald Trump azon kijelentésére, miszerint Vlagyimir Putyin orosz elnök ostobaságokat mondott neki Ukrajna kapcsán.
Románia jelentős lépéseket tett afelé, hogy figyelembe vegye a Velencei Bizottság igazságügyi törvényekre ajánlásait, amelyek az igazságszolgáltatási rendszer függetlenségével foglalkoztak – közölte az Európai Bizottság 2025-ös jogállamisági jelentésében.
Pete Hegseth védelmi miniszter nem tájékoztatta a Fehér Házat, mielőtt a múlt héten engedélyezte az Ukrajnába irányuló fegyverszállítmányok szüneteltetését, ami a kormányzaton belül nagy kavarodást váltott ki – közölte a CNN öt, a
Átadta kedden megbízólevelét Nicuşor Dan államfőnek Magyarország új romániai nagykövete, Kissné Hlatki Katalin.
Ilie Bolojan román miniszterelnök kedd este megbeszélést folytatott ukrán kollégájával, Denisz Smihallal a háborúról és annak regionális hatásairól, valamint az ukrajnai román kisebbség jogairól.
Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök szerint Izrael állam történelme során soha nem volt olyan fokú az összehangoltság, együttműködés és bizalom az Egyesült Államokkal, mint jelenleg.
Donald Trump lehetőségként tekint az Oroszország elleni további súlyos szankciókról szóló, az amerikai szenátus előtt lévő törvényre – az amerikai elnök erről kedden kabinetjének nyilvános ülésén beszélt a washingtoni Fehér Házban.
Brüsszel beverte a szöget a gazdák koporsójába, hiszen olyan kereskedelmi megállapodást kötött Ukrajnával, amely több mezőgazdasági termék esetében magasabb vagy korlátlan importot engedélyez – közölte közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter.
Az Ukrajnába irányuló fegyverszállítások „az ellenségeskedések folytatásának” kedveznek – így kommentálta kedden Oroszország, hogy Donald Trump amerikai elnök közölte: az Egyesült Államok további fegyvereket küld Kijevnek.
A gázai háború befejezéséről szóló tárgyalások „nagyon jól haladnak” – jelentette ki hétfőn este Donald Trump amerikai elnök, miután Washingtonban fogadta Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnököt.
szóljon hozzá!