Hiány. Szirszkij (balra) szerint az ukrán hadseregnek túl kevés a katonája
Fotó: Telegram/Olekszandr Szirszkij
Túl kevés katonája van az ukrán hadseregnek – nehezményezte vasárnap Olekszandr Szirszkij, az ukrán fegyveres erők főparancsnoka egy helyi rádiónak adott nyilatkozatában.
2025. január 20., 09:382025. január 20., 09:38
„Megfelelő mértékben meg kell növelnünk a gépesített zászlóaljaink számát” – mondta az ukrán főparancsnok.
– tette hozzá. Ezért megkezdték a háttérszolgálatok átfésülését. „Észszerű határok között” mostantól személyzetet vonnak el a katonai logisztikából, ellátásból és karbantartástól a hézagok betöltésére és új alakulatok felállítására.
Szirszkij kijelentéseinek előzménye, hogy
Az ukrán hadsereg főparancsnoka szerint elejét tudták venni ezeknek a törekvéseknek. Tapasztalt, pótolhatatlan szakemberekről van szó – indokolta. Jelenleg Ukrajnában a 25 és 60 év közötti hadkötelezettek mozgósíthatók. A kijevi vezetés támogatói közül többen ezért az ukrán hadkötelezettség korhatárának leszállítását követelték a mostani 25-ről 18 éves korra.
Szirszkij arról is beszélt, hogy
Szirszkij szerint az oroszok által használt lőszerek száma az ukrán csapásokat követően a felére csökkent.
„Már több hónapja gyakorlatilag a felére csökkent a tüzérségilőszer-kiadási arány az orosz hadseregben. Ha korábban ez a szám elérte a napi 40 ezer lövedéket, akkor most már lényegesen alacsonyabb” – mondta Szirszkij.
Magyarország üdvözli a Trump-Putyin tárgyaláson megtett lépéseket és támogatja a további tárgyalási folyamatot, ugyanakkor egy Európa-Oroszország csúcstalálkozót is szorgalmaz.
Moszkva nem utasít el egyetlen tárgyalási formátumot sem az ukrajnaikonfliktus megoldására, beleértve a kétoldalú és háromoldalú formátumokat is – jelentette ki Szergej Lavrov külügyminiszter kedden.
Akár Magyarország is helyszínül szolgálhat a Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közötti közvetlen béketárgyalásoknak.
A Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet elfogadta a regionális közvetítők legújabb javaslatát a gázai tűzszünetről és a túszok szabadon bocsátásáról Izraellel, közölte a BBC-vel a palesztin fegyveres csoport egyik forrása.
Elérhetővé vált egy békemegállapodás az ukrajnai háború lezárására – közölte hétfőn Donald Trump amerikai elnök európai vezetőkkel és a NATO főtitkárával tartott megbeszélésének sajtónyilvános részén.
Oroszországot csak erővel lehet békére kényszeríteni, és Donald Trumpnak megvan ehhez az ereje – hangoztatta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az X-en, miután a hétfői nap folyamán Washingtonban találkozott Keith Kellog tábornokkal.
Újabb csörtéhez vezetett Budapest és Kijev között, hogy az ukrán hadsereg a magyar fél szerint ismét megtámadta a Magyarországot orosz kőolajjal ellátó Barátság vezetéket, ami miatt leállt a kőolajszállítás.
Az ukrán titkosszolgálatok által a Krími hídon tervezett újabb robbantást sikerült meghiúsítani; a pokolgépet, amelyet egy Chevrolet Volt típusú gépkocsiban rejtettek el, hatástalanították – közölte hétfőn az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB).
Románia sokkal jobb helyzetben van az Egyesült Államokba való vízummentes beutazás terén, mint néhány hónapja – jelentette ki Oana Țoiu, külügyminiszter, aki szerint minden szinten dolgoznak azon, hogy Románia bekerüljön a Visa Waiver programba.
Több százezren gyűltek össze Izraelben, hogy a gázai háború befejezését és a Hamász által fogva tartott túszok szabadon bocsátását követeljék.
szóljon hozzá!