Németországban elindult a koronavírus-járvány második hulláma

•  Fotó: Rostás Szabolcs

Fotó: Rostás Szabolcs

Németországban figyelmeztetések hangzottak el szombaton arról, hogy már elindult a koronavírus okozta járvány második hulláma, amire az utal, hogy növekszik a fertőzések száma. Ennek ellenére turistákkal a fedélzetén kifutott Hamburg kikötőjéből az első luxus óceánjáró a betegség miatt elrendelt zárlat óta.

MTI

2020. július 25., 20:512020. július 25., 20:51

2020. július 25., 20:532020. július 25., 20:53

„A második hullám már itt van. Nap mint nap új gócpontok jelennek meg” – mondta Michael Kretschmer, Szászország miniszterelnöke a Rheinische Post napilap szombati számának. A politikus figyelmeztetése egybevág a Robert Koch (RKI) kormányzati intézet jelentésével, amely szerint a naponta diagnosztizált új fertőzések száma jelentősen, ötszázról nyolcszázra emelkedett az elmúlt héten.

Idézet
Ez nagyon nyugtalanító fejlemény, és az intézet szoros figyelemmel fogja követni – mondta az intézet szóvivője pénteken.

A német egészségügyi hatóságok 781 új fertőzésről adtak ki jelentést péntek éjfélig bezárólag. Az előző nap ez a szám 815 volt. A reprodukciós mutató, amely azt jelzi, hogy egy ember hány másikat fertőz meg, a korábbi 0,93-ról 1,08-ra emelkedett. Ennek a mutatónak az egyhetes átlaga szintén nőtt: 1,05-ről 1,16-ra. Az intézet hangsúlyozza, hogy ezt a számot 1 alá kell szorítani a járvány megfékezése érdekében.

A járvány terjedése ellenére péntek éjjel kifutott Hamburg kikötőjéből egy luxus óceánjáró, az első, amely elindult az utazási korlátozások elrendelése óta. A Mein Schiff nevű hajón 1200 utas tesz háromnapos körutat az Északi-tengeren.

A turistáktól elvárják az egymás közötti távolság és a higiéniai szabályok szigorú betartását. A fedélzetre szállás előtt mindannyiuknak ki kellett tölteniük egy kérdőívet az egészségi állapotukról. Hamburgba hétfőn reggel térnek vissza. Addig sehol sem kötnek ki, maradnak a nyílt tengeren.

 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 13., vasárnap

Megfordult a trend: hosszú idő óta több romániai távozott Németországból, mint ahány odament

Tavaly öt év után először fordult elő, hogy több romániai távozott Németországból, mint ahányan odaérkeztek.

Megfordult a trend: hosszú idő óta több romániai távozott Németországból, mint ahány odament
2025. július 12., szombat

Orbán Viktor: az ukránoknak nincs joguk a kényszersorozás során embereket agyonverni

,,Ukrajna háborúban álló ország, de ez nem jogosítja fel mindenre. Az ukránoknak nincs joguk a kényszersorozás során embereket agyonverni" – idézte szombaton a hirado.hu Orbán Viktort.

Orbán Viktor: az ukránoknak nincs joguk a kényszersorozás során embereket agyonverni
2025. július 12., szombat

Donald Trump 30 százalékos vámot vetett ki az EU-ból és Mexikóból érkező importra, ellenintézkedésekre készül az Európai Unió

Donald Trump amerikai elnök 30 százalékos vámot vetett ki az Európai Unióból és Mexikóból érkező importtermékekre szombaton augusztus 1-jei hatállyal.

Donald Trump 30 százalékos vámot vetett ki az EU-ból és Mexikóból érkező importra, ellenintézkedésekre készül az Európai Unió
2025. július 12., szombat

Növelik a pilótafülke hangfelvételének mondatai az Air India repülőgép-tragédia rejtélyét

A nyomozók ijesztő felfedezést tettek az Air India 171-es járatának júniusban történt, 279 ember életét követelő balesetének előzetes vizsgálata során – számolt be a BBC.

Növelik a pilótafülke hangfelvételének mondatai az Air India repülőgép-tragédia rejtélyét
2025. július 12., szombat

Magyar Levente: egy magyar embernek azért kellett meghalnia, mert az ukrán állam pribékjei agyonverték

A 45 éves Sebestyén Józsefet Beregszász főutcájáról hurcolták el, majd egy vasdoronggal olyan súlyosan bántalmazták az ukrán karhatalmiak, hogy később már lábra sem tudott állni. Az ügy országos felháborodást váltott ki.

Magyar Levente: egy magyar embernek azért kellett meghalnia, mert az ukrán állam pribékjei agyonverték
2025. július 11., péntek

Orosz dróntámadásban megsérült két, ukrán oldalon harcoló román zsoldos

Megsebesült a román zsoldosokból álló, ukrán oldalon harcoló Getica harccsoport két katonája a frontvonalban egy orosz dróntámadásban.

Orosz dróntámadásban megsérült két, ukrán oldalon harcoló román zsoldos
2025. július 11., péntek

Orbán Viktor a Kárpátalján történtekről: agyonvertek egy magyar állampolgárt, és ezt ki kell vizsgálnunk

Az a magyar–ukrán kettős állampolgár, akit Ukrajnában a napokban kényszersorozás közben agyonvertek, egy közülünk, ezt komolyan kell venni – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken.

Orbán Viktor a Kárpátalján történtekről: agyonvertek egy magyar állampolgárt, és ezt ki kell vizsgálnunk
2025. július 11., péntek

Elhúzódó tűzszüneti tárgyalások közepette haltak meg újabb civilek Gázában

Izraeli légicsapás ért palesztinokat egy gázai egészségügyi központ közelében csütörtökön, tíz gyermek és hat felnőtt meghalt – közölték a helyi egészségügyi hatóságok, miközben a tűzszüneti tárgyalások elhúzódnak, és nem várható azonnali megállapodás.

Elhúzódó tűzszüneti tárgyalások közepette haltak meg újabb civilek Gázában
2025. július 11., péntek

Román külügy: Románia úgy védi a hazai gazdák érdekeit, hogy közben Ukrajnát is támogatja

A romániai mezőgazdasági termelők támogatása együtt jár az Ukrajnának nyújtott támogatással – közölte a román külügyminisztérium az ukrajnai mezőgazdasági termékek európai uniós importja kapcsán.

Román külügy: Románia úgy védi a hazai gazdák érdekeit, hogy közben Ukrajnát is támogatja
2025. július 11., péntek

Trump: Amerika a NATO-n keresztül küld fegyvereket Ukrajnának

Donald Trump elnök csütörtökön az NBC-nek azt mondta, hogy megállapodást kötött a NATO-val arról, hogy az Egyesült Államok a szövetségen keresztül fegyvereket küld Ukrajnának, és hogy a NATO „száz százalékban” fizetni fogja ezeket a fegyvereket.

Trump: Amerika a NATO-n keresztül küld fegyvereket Ukrajnának