Nem fedi fel a Kreml, megígérte-e Putyin, hogy nem próbálja meg eltenni láb alól Zelenszkijt

•  Fotó: Orosz elnöki hivatal

Fotó: Orosz elnöki hivatal

A Kreml nem hozza nyilvánosságra a legfelső szintű orosz-izraeli tárgyalások részleteit, ily módon sem cáfolni, sem megerősíteni nem kívánja Naftali Bennett volt izraeli miniszterelnök szavait, amelyek szerint ígéretet kapott Vlagyimir Putyin orosz elnöktől arra, hogy nem öleti meg Vlagyimir Zelenszkij ukrán államfőt – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője hétfőn újságíróknak.

MTI

2023. február 06., 23:042023. február 06., 23:04

2023. február 06., 23:112023. február 06., 23:11

Peszkov elmondta, hogy Putyin és Bennett nagyon intenzív párbeszédet folytatott, amikor az izraeli politikus hazájának miniszterelnöke volt, gyakori volt közöttük a személyes kommunikáció és gyakoriak a telefonbeszélgetések is. „Valóban, a kétoldalú kapcsolatok mellett Ukrajna és a különleges hadművelet témája is napirenden szerepelt. Több órát töltöttek ennek a témának a megvitatásával. De tudják, hogy nem vagyunk hívei annak, hogy az államfők közötti tárgyalások részleteit nyilvánosságra hozzuk. Ezt most sem akarjuk megtenni. Ezért nem fogom sem cáfolni, sem megerősíteni Bennett úr kijelentését” – fogalmazott Peszkov.

Bennett – aki 2022 elején közvetítőként működött közre Moszkva és Kijev között – a miniszterelnöki posztjáról való távozása óta a hétvégén először adott interjút az izraeli 12. tévécsatornának.

A volt kormányfő egyebek között azt állította, hogy Putyin az ukrajnai háború kezdetekor arról biztosította őt, hogy Zelenszkijt nem fenyegeti fizikai megsemmisítés. Bennett az interjúban azt is elmondta, hogy ezt telefonon közölte az ukrán elnökkel, aki beszélgetésüket követően visszatért a bunkerjából az irodájába, ahol felvett egy videót, amelyen elmondta, hogy nem fél semmitől. Az ex-miniszterelnök szerint a Putyinnal való beszélgetést erről a témáról maga Zelenszkij kezdeményezte, aki akkoriban nagyon féltette az életét.

Bennett azt is megosztotta az izraeli tévéműsor nézőivel, hogy az Oroszország és Ukrajna képviselői között 2022 tavaszán folytatott tárgyalások, amelyekben ő volt a közvetítő, a nyugati országok kezdeményezésére szakadtak meg. A saját állítása szerint semleges álláspontot képviselő Bennett azt mondta: lépéseit a legapróbb részletekig egyeztette Washingtonnal, Berlinnel és Párizzsal. A kérdésre, hogy a Nyugat döntött-e a tárgyalások megszakításáról, a volt izraeli kormányfő a TASZSZ szerint kijelentette: „Lényegében igen. Ők (a nyugati országok) szakították meg a tárgyalásokat, és nekem akkor úgy tűnt, hogy rosszul teszik. Most pedig azt mondom, hogy még korai lenne következtetéseket levonni”.

Bennett az orosz sajtóbeszámolók szerint azt mondta: az orosz-ukrán tárgyalásokon 17-18 megállapodástervezet is született, amelyek közül eddig egy sem szivárgott ki. Közölte, hogy az első eszmecserék egyikén Putyin kifejezte készségét az orosz „különleges hadművelet” céljaként megnevezett „nácitlanítás és demilitarizálás” feladására, Zelenszkij pedig nem zárkózott el az ukrán NATO-tagságról való lemondásról. Az izraeli exkormányfő szerint a Nyugat végül úgy döntött, hogy határozottabb álláspontot képvisel, és ezt a döntést ő is helyeseli.

„Mondjuk úgy, hogy meglátásom szerint a Nyugat nagyon helyesen döntött úgy, hogy a tárgyalások helyett továbbra is Putyin legyőzésére van szükség” – mondta az egykori izraeli miniszterelnök.

korábban írtuk

Moszkva szerint kacsa, hogy az amerikaiak felajánlották Ukrajna területének húsz százalékát
Moszkva szerint kacsa, hogy az amerikaiak felajánlották Ukrajna területének húsz százalékát

Cáfolta Vlagyimir Putyin szóvivője a Neue Zürcher Zeitung című svájci lap értesülését, amely szerint William Burns, az amerikai Központ Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatója egy rendezési terv keretében felajánlotta Oroszországnak Ukr.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 13., vasárnap

Megfordult a trend: hosszú idő óta több romániai távozott Németországból, mint ahány odament

Tavaly öt év után először fordult elő, hogy több romániai távozott Németországból, mint ahányan odaérkeztek.

Megfordult a trend: hosszú idő óta több romániai távozott Németországból, mint ahány odament
2025. július 12., szombat

Orbán Viktor: az ukránoknak nincs joguk a kényszersorozás során embereket agyonverni

,,Ukrajna háborúban álló ország, de ez nem jogosítja fel mindenre. Az ukránoknak nincs joguk a kényszersorozás során embereket agyonverni" – idézte szombaton a hirado.hu Orbán Viktort.

Orbán Viktor: az ukránoknak nincs joguk a kényszersorozás során embereket agyonverni
2025. július 12., szombat

Donald Trump 30 százalékos vámot vetett ki az EU-ból és Mexikóból érkező importra, ellenintézkedésekre készül az Európai Unió

Donald Trump amerikai elnök 30 százalékos vámot vetett ki az Európai Unióból és Mexikóból érkező importtermékekre szombaton augusztus 1-jei hatállyal.

Donald Trump 30 százalékos vámot vetett ki az EU-ból és Mexikóból érkező importra, ellenintézkedésekre készül az Európai Unió
2025. július 12., szombat

Növelik a pilótafülke hangfelvételének mondatai az Air India repülőgép-tragédia rejtélyét

A nyomozók ijesztő felfedezést tettek az Air India 171-es járatának júniusban történt, 279 ember életét követelő balesetének előzetes vizsgálata során – számolt be a BBC.

Növelik a pilótafülke hangfelvételének mondatai az Air India repülőgép-tragédia rejtélyét
2025. július 12., szombat

Magyar Levente: egy magyar embernek azért kellett meghalnia, mert az ukrán állam pribékjei agyonverték

A 45 éves Sebestyén Józsefet Beregszász főutcájáról hurcolták el, majd egy vasdoronggal olyan súlyosan bántalmazták az ukrán karhatalmiak, hogy később már lábra sem tudott állni. Az ügy országos felháborodást váltott ki.

Magyar Levente: egy magyar embernek azért kellett meghalnia, mert az ukrán állam pribékjei agyonverték
2025. július 11., péntek

Orosz dróntámadásban megsérült két, ukrán oldalon harcoló román zsoldos

Megsebesült a román zsoldosokból álló, ukrán oldalon harcoló Getica harccsoport két katonája a frontvonalban egy orosz dróntámadásban.

Orosz dróntámadásban megsérült két, ukrán oldalon harcoló román zsoldos
2025. július 11., péntek

Orbán Viktor a Kárpátalján történtekről: agyonvertek egy magyar állampolgárt, és ezt ki kell vizsgálnunk

Az a magyar–ukrán kettős állampolgár, akit Ukrajnában a napokban kényszersorozás közben agyonvertek, egy közülünk, ezt komolyan kell venni – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken.

Orbán Viktor a Kárpátalján történtekről: agyonvertek egy magyar állampolgárt, és ezt ki kell vizsgálnunk
2025. július 11., péntek

Elhúzódó tűzszüneti tárgyalások közepette haltak meg újabb civilek Gázában

Izraeli légicsapás ért palesztinokat egy gázai egészségügyi központ közelében csütörtökön, tíz gyermek és hat felnőtt meghalt – közölték a helyi egészségügyi hatóságok, miközben a tűzszüneti tárgyalások elhúzódnak, és nem várható azonnali megállapodás.

Elhúzódó tűzszüneti tárgyalások közepette haltak meg újabb civilek Gázában
2025. július 11., péntek

Román külügy: Románia úgy védi a hazai gazdák érdekeit, hogy közben Ukrajnát is támogatja

A romániai mezőgazdasági termelők támogatása együtt jár az Ukrajnának nyújtott támogatással – közölte a román külügyminisztérium az ukrajnai mezőgazdasági termékek európai uniós importja kapcsán.

Román külügy: Románia úgy védi a hazai gazdák érdekeit, hogy közben Ukrajnát is támogatja
2025. július 11., péntek

Trump: Amerika a NATO-n keresztül küld fegyvereket Ukrajnának

Donald Trump elnök csütörtökön az NBC-nek azt mondta, hogy megállapodást kötött a NATO-val arról, hogy az Egyesült Államok a szövetségen keresztül fegyvereket küld Ukrajnának, és hogy a NATO „száz százalékban” fizetni fogja ezeket a fegyvereket.

Trump: Amerika a NATO-n keresztül küld fegyvereket Ukrajnának