Nehézsúlyú kihívót kap Trump, a floridai kormányzó is beszáll az elnökjelölti versenybe

•  Fotó: Facebook/Ron DeSantis

Fotó: Facebook/Ron DeSantis

Az amerikai Szövetségi Választási Bizottság szerdán hivatalosan is nyilvántartásba vette Ron DeSantist, Florida kormányzóját, aki elindul a republikánus elnökjelöltségért, és akit Donald Trump legesélyesebb vetélytársának tartanak a versenyben.

MTI

2023. május 25., 08:222023. május 25., 08:22

A 44 éves politikus a nyilvánosság előtt washingtoni idő szerint szerdán este a közösségi médiában jelentette be indulását a republikánus elnökjelöltségért. Twitter-platformján sugárzott beszéd ugyanakkor technikai hiba miatt hosszabb ideig elérhetetlen volt a széles közönség számára.

Ezzel egy időben

megjelent Ron DeSantis első kampányvideója, amelyben először fogalmazott úgy, hogy elindul az elnöki pozícióért.

A kormányzói posztra tavaly novemberben újraválasztott Ron DeSantis a közösségi médiában közvetített beszélgetésben a józan ész visszatérését, és az amerikai középosztály életmódjának fenntartását nevezte céljának, valamint Florida példáját ajánlotta a választók figyelmébe.

Florida kormányzója az elmúlt hetekben több, a republikánus előválasztás szempontjából fontos államban tartott beszédet, legutóbb New Hampshire-ben, ahol a floridai politika irányairól beszélt.

Ron DeSantis másfél hete Iowa államban tartott beszédében úgy fogalmazott, hogy

a kormányzás nem szórakoztatásról és saját márkaépítésről, illetve a közösségi médiában való kommunikálásról szól, hanem az eredmények felmutatásáról.

Az elmúlt négy hétben készült közvélemény-kutatások – RealClearPolitics által közölt – összegzése szerint a Republikánus Párton belül Donald Trump messze a legnépszerűbb politikus. A volt elnököt a republikánus választók 56 százaléka támogatja, míg a floridai kormányzót 19 százalék. A harmadik legnépszerűbb republikánus politikus Mike Pence volt alelnök 5,6 százalékkal, de ő nem jelezte indulását és az utóbbi időszakban utalást sem tett erre.

A már hivatalosan is elnökjelöltségre pályázó republikánusok közül Nikki Haley volt ENSZ-nagykövet népszerűsége 4,3 százalék, Vivek Ramaswamy vállalkozóé 3,6 százalék, míg Tim Scott szenátoré, aki hivatalosan hétfőn tett bejelentést indulásáról, egyelőre 1,8 százalék.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 18., hétfő

Zelenszkij: Oroszországot csak erővel lehet békére kényszeríteni

Oroszországot csak erővel lehet békére kényszeríteni, és Donald Trumpnak megvan ehhez az ereje – hangoztatta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az X-en, miután a hétfői nap folyamán Washingtonban találkozott Keith Kellog tábornokkal.

Zelenszkij: Oroszországot csak erővel lehet békére kényszeríteni
2025. augusztus 18., hétfő

Budapest szerint Ukrajna ismét a Magyarországot ellátó kőolajvezetéket támadta, Kijev szerint Moszkvában kell panaszkodni

Újabb csörtéhez vezetett Budapest és Kijev között, hogy az ukrán hadsereg a magyar fél szerint ismét megtámadta a Magyarországot orosz kőolajjal ellátó Barátság vezetéket, ami miatt leállt a kőolajszállítás.

Budapest szerint Ukrajna ismét a Magyarországot ellátó kőolajvezetéket támadta, Kijev szerint Moszkvában kell panaszkodni
2025. augusztus 18., hétfő

Moszkva: az ukránok ismét robbantani akartak a Krími hídon, de megakadályozták

Az ukrán titkosszolgálatok által a Krími hídon tervezett újabb robbantást sikerült meghiúsítani; a pokolgépet, amelyet egy Chevrolet Volt típusú gépkocsiban rejtettek el, hatástalanították – közölte hétfőn az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB).

Moszkva: az ukránok ismét robbantani akartak a Krími hídon, de megakadályozták
2025. augusztus 18., hétfő

A román külügyminiszter szerint jobban áll az amerikai vízummentesség ügye, mint néhány hónapja, de konkrétumokat nem mondott

Románia sokkal jobb helyzetben van az Egyesült Államokba való vízummentes beutazás terén, mint néhány hónapja – jelentette ki Oana Țoiu, külügyminiszter, aki szerint minden szinten dolgoznak azon, hogy Románia bekerüljön a Visa Waiver programba.

A román külügyminiszter szerint jobban áll az amerikai vízummentesség ügye, mint néhány hónapja, de konkrétumokat nem mondott
2025. augusztus 18., hétfő

Százezrek követelték a gázai háború befejezését Izraelben

Több százezren gyűltek össze Izraelben, hogy a gázai háború befejezését és a Hamász által fogva tartott túszok szabadon bocsátását követeljék.

Százezrek követelték a gázai háború befejezését Izraelben
2025. augusztus 18., hétfő

Trump: Ukrajna nem kapja vissza a Krímet és nem léphet be a NATO-ba

Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek el kell fogadnia Oroszország néhány feltételét az ukrajnai háború befejezéséhez – szögezte le Donald Trump amerikai elnök a Zelenszkijjel és az európai vezetők delegációjával folytatandó tárgyalások előestéjén.

Trump: Ukrajna nem kapja vissza a Krímet és nem léphet be a NATO-ba
2025. augusztus 17., vasárnap

Nicuşor Dan: továbbra is nyomást kell gyakorolnunk Oroszországra Ukrajna ügyében

Továbbra is nyomást kell gyakorolni Oroszországra – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő azt követően, hogy részt vett az Ukrajnát támogató Tettrekészek Koalíciójának vasárnapi online tanácskozásán.

Nicuşor Dan: továbbra is nyomást kell gyakorolnunk Oroszországra Ukrajna ügyében
2025. augusztus 17., vasárnap

Kemény fellépést ígér a szerb elnök az erőszakos kormányellenes tüntetők ellen

Alekszandar Vucsics szerb elnök kemény fellépést jelentett be a kormányellenes tiltakozókkal szemben vasárnap, ezzel reagálva a napok óta tartó, folyamatosan erőszakba torkolló tüntetésekre.

Kemény fellépést ígér a szerb elnök az erőszakos kormányellenes tüntetők ellen
2025. augusztus 17., vasárnap

Witkoff: szilárd biztonsági garanciákról állapodott meg Ukrajna számára Trump és Putyin

Az amerikai elnök és orosz kollégája pénteki alaszkai találkozójukon „szilárd biztonsági garanciákról” állapodtak megUkrajna számára – jelentette be vasárnap Steve Witkoff.

Witkoff: szilárd biztonsági garanciákról állapodott meg Ukrajna számára Trump és Putyin
2025. augusztus 17., vasárnap

Európai kísérettel utazik Zelenszkij Washingtonba

Több európai ország állam-, illetve kormányfője bejelentette vasárnap, hogy jelen lesz Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Donald Trump amerikai elnökkel Washingtonban tartandó tárgyalásain.

Európai kísérettel utazik Zelenszkij Washingtonba