Fotó: Wikipédia
Az orosz hadseregé a kezdeményezés a „különleges hadművelet” övezetében – jelentette ki Vlagyimir Putyin elnök az orosz védelmi minisztérium kibővített vezetőségi ülésén.
2023. december 19., 14:382023. december 19., 14:38
„A jelenlegi helyzetet értékelve a terepen, az érintkezési vonalon, magabiztosan mondhatjuk, hogy csapatainké a kezdeményezés” – mondta Putyin.
Az államfő szerint az orosz hadsereg lényegében azt teszi, amit „szükségesnek tart, amit akar, ahol szükség van rá”.
– jelentette ki.
Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter arról beszélt: az ukrán fegyveres erők veszteségei halottakban és sebesültekben az országban kezdett orosz „különleges hadművelet” kezdete óta meghaladták a 383 ezret.
Arról is beszélt, hogy
„Az ezen eszközökkel történő csapások előkészítésekor a rádiólehallgatás során amerikai angol, lengyel és brit beszédet rögzítünk” – mondta.
A miniszter szerint az orosz hadsereg a háború kezdete óta több mint 5800, ukrán oldalon harcoló külföldi „zsoldost” ölt meg, köztük 1427 lengyelt, 466 amerikait és 344 britet.
Dmitrij Peszkov orosz államfő sajtótitkára kedden újságíróknak arról beszélt: nem változtatja meg az események valós menetét Ukrajnában az, hogy nyugati politikusok Vlagyimir Putyin orosz elnök vereségét kívánják.
Peszkov David Cameron brit külügyminiszter kijelentését kommentálta, miszerint Nagy-Britannia és Franciaország addig fogja támogatni Ukrajnát, amíg
Oroszország nem veszít. Az orosz elnöki hivatal szóvivője szerint
„Jól ismerjük ezt az álláspontot, ez nem változtathatja meg az események menetét” – mondta.
Az orosz védelmi minisztérium keddi hadijelentése szerint az elmúlt nap folyamán öt frontszakaszon 18 ukrán rohamot vertek vissza az orosz erők, az érintkezési vonal mentén mintegy 680 ukrán katona esett el, vagy sebesült meg.
Az összesítésben a megsemmisített ukrán katonai célpontok és haditechnikai eszközök között említettek meg egyebek között egy lőszerraktárt, egy Pelikan rádiólokációs állomást, egy harckocsit, hat páncélozott harcjárművet, két gyalogsági harcjárművet, három páncélozott személyszállítót, egy amerikai M777-es vontatott tarackot, valamint hat drónt.
A helyi hatóságok az orosz ellenőrzés alá került ukrajnai területek és az Ukrajnával határos orosz régiók több településéről jelentettek kedden ukrán tüzérségi és dróntámadást.
Újabb mandátumra szavazott bizalmat az Európai Parlament Ursula von der Leyennek az Európai Bizottság élén.
Oroszország fenyegetésnek tekint minden olyan tervet, amely a NATO állandó haditengerészeti jelenlétére irányul a Fekete-tengeren, tekintettel a szövetségnek az ukrajnai konfliktusban való részvételére – közölte a Kreml csütörtökön.
Az izraeli parlament nyilatkozatot fogadott el szerda éjjel, és ebben állást foglalt a független palesztin állam létrejötte ellen.
Kivezettette az ülésvezető Diana Şoşoacă újdonsült román képviselőt az Európai parlament csütörtöki üléséről, miután az SOS Románia párt elnöke a bukaresti törvényhozásban megszokott stílusában botrányt okozott.
Újabb 95 ukrán katonát hoztak haza, köztük a fegyveres erők, a Nemzeti Gárda és a határőrség tagjait – jelentette be Volodimir Zelenszkij elnök szerdán.
Az amerikai Kongresszus két házának demokrata vezetője a Demokrata Párt elnökjelölő konvenciójának elhalasztását sürgeti, miközben Adam Schiff befolyásos demokrata képviselő visszalépésre kérte Joe Bident a jelöltségtől szerdán.
„Békeszeretetből” vízummentességet vezet be Fehéroroszország 35 európai ország – közöttük Magyarország – állampolgárai számára 2024. július 21-től december 31-ig – közölte a fehérorosz külügyminisztérium, amelyet az RBK orosz hírportál idézett szerdán.
A héten megalakult új Európai Parlament szerdai strasbourgi plenáris ülése elfogadta első hivatalos állásfoglalását, amelyben a testület képviselőinek többsége továbbra is Ukrajna határozott támogatását szorgalmazza.
Súlyos biztonsági hibák és mulasztások vezettek ahhoz, hogy több mint egy generáció óta először lőttek rá egy amerikai elnökre vagy volt elnökre – derül ki a szombati, Donald Trump volt amerikai elnök elleni merényletkísérlet körülményeinek vizsgálatából.
Megértek a túszalku feltételei – közölte Joáv Galant izraeli védelmi miniszter Lloyd Austinnal, az Egyesült Államok védelmi miniszterével éjszakai telefonbeszélgetésükön az izraeli védelmi minisztérium szerdai bejelentése szerint
szóljon hozzá!