Végeredmény. Az összes szavazat újraszámolása után úgy tűnik, nem lesz váltás Budapest élén
Fotó: Facebook/Vitézy Dávid
Karácsony Gergely nyerte a főpolgármester-választást – jelentette be az szavazatok újraszámlálása után Sasvári Róbert, a magyar Nemzeti Választási Bizottság (NVB) elnöke a testület pénteki ülésén.
2024. július 12., 13:232024. július 12., 13:23
2024. július 12., 13:402024. július 12., 13:40
Karácsony Gergely (Párbeszéd-Zöldek-DK-MSZP) 371 538 szavazatot, Vitézy Dávid (Vitézy Dáviddal Budapestért-LMP-Zöldek) 371 245 szavazatot kapott,
Az ülésen elhangzott, hogy a főpolgármester-választás érvényes szavazatainak újraszámlálására azért került sor, mert
A Kúria vasárnap közzétett végzésében az NVB korábbi határozatát részben megváltoztatva elrendelte a főpolgármester-választáson leadott összes érvényesnek nyilvánított szavazat átvizsgálását, újraszámlálását.
Sasvári Róbert a részletekről szólva közölte, hogy a szavazatok újraszámlálását a főváros 23 kerületében 1367 szavazókörben végezték el július 9-én, 10-én és 11-én.
Ismertette, hogy a június 9-i választáson
Az ülésen az NVB tagjai köszönetet mondtak a szavazatszámlálásban részt vevőknek, és valamennyi hozzászóló úgy értékelte, hogy a június 9-i szavazáson a szavazatszámláló bizottságok tagjai alapvetően jó munkát végeztek, mert érdemi eltérés nincs a végeredményt illetően.
Az ülés végén a főpolgármesteri választás végeredményét megállapító határozatot egyhangúan fogadta el az NVB.
Karácsony Gergely a közösségi oldalán a szavazóinak mondott köszönetet
„Három a magyar igazság: megnyertük egyszer, megnyertük másodszor és ma megnyertük harmadszor is. Nincs már mit újraszámoltatni. És ebben egy jó dolog biztosan van, hogy nekem okom és módom van újra azt mondani. Köszönöm, Budapest!
Öt éven át próbáltak eltaposni. A város büntetésével, titkosszolgálati eszközökkel gyártott kompromatokkal, politikai megrendelésre végzett házkutatásokkal, a választási rendszer hegesztésével, kétjelöltes visszaléptetős játszmázással, politikai komisszár alkotmánybírákkal. Nem sikerült, a fővárosiak átláttak az ármányon.
Nekem most azzal van dolgom, hogy folytassam annak a programnak a végrehajtását, amire megtisztelő felhatalmazást kaptam a budapestiektől. Több zöld, több gondoskodás, jobb egészség a budapestieknek, az elmúlt 30 év legnagyobb lakhatási programja, utcák és terek zöldítése, a klímaválság kezelése, a közösségi közlekedés és a közszolgáltatások további fejlesztése, ez a dolog. Bármi is történt az elmúlt hetekben, én ahhoz tartom magam, amit sokszor mondtam már: velem csak az nem tud együttműködni, aki nem akar” – fogalmazott az újrázó főpolgármester.
A második helyen végzett főpolgármester-jelölt bejegyzésében gratulált és jó munkát kívánt Karácsony Gergelynek, aki a Párbeszéd-Zöldek-DK-MSZP jelöljeként indult a június 9-én tartott főpolgármester-választáson. Megköszönt minden neki szánt támogatást és biztatást, az önkéntesek és a kollégái kitartó munkáját a kampány során.
Véleménye szerint az újraszámlálás indokolt volt, mivel a Karácsony Gergely és a közte lévő „eredeti különbség nagyjából negyvenszeresét elérő számú szavazat minősítése változott”.
Vitézy Dávid úgy vélekedett, hogy a főpolgármester-választás egy szoros és jó verseny volt, érdemi városi ügyek és várospolitikai kérdések voltak a középpontban.
a teljes folyamat azt bizonyította, hogy még ha történtek is hibák, a választási rendszerben és a jogorvoslati lehetőségekben meg kell bízni, különben nincs értelme demokratikus választásokat tartani – emelte ki.
Ugyanakkor megjegyezte, hogy „az nem működik, hogy ha mi nyerünk, akkor megvédtük a jogállamot, ha kikapunk, akkor egyből odaveszett a harmadik magyar köztársaság”, „ha úgy érezzük, veszítünk, rögtön új választás kell, ha végül mégsem, akkor ezt el is felejtjük gyorsan”.
– fogalmazott Vitézy Dávid.
A második helyen végzett főpolgármester-jelölt kitért arra is, hogy véleménye szerint a választási jogszabályokra nézve bőven van tanulsága ennek a folyamatnak – a kiesett jelölt kihúzásának szabályozatlansága, az urnák tárolása, a szavazatszámlálás rendje és az újraszámlálás kapcsán –, ezért ő azt javasolná, hogy „hozzák vissza az automatikus újraszámlálást a magyar jogrendbe”.
Vitézy Dávid azt is írta, hogy a választási folyamat lezárult, de a munka most kezdődik, munka alatt azonban nem „a pártpolitikai csatateret, a kétoldali lövészárkokból való folyamatos lövöldözést” érti, ő épp ezzel szemben indult el a választáson, és ezzel szemben dolgozik majd fővárosi képviselőként is.
Hevesen bírálta az izraeli kormányt Joe Biden amerikai elnök helyi idő szerint csütörtök esti sajtótájékoztatóján, a gázai háború leállítása és a kétállami megoldás mellett téve le a garast.
Joe Biden továbbra is kitart az elnökjelöltség mellett. A politikus erről sajtótájékoztatón beszélt Washingtonban csütörtökön a NATO-csúcstalálkozó lezárását követően.
Orbán Viktor miniszterelnök csütörtök este – békemissziója következő állomásaként – tárgyalást folytatott Donald Trumppal, az Egyesült Államok korábbi elnökével – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Az ukrán elnök megértését fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy Ukrajna addig nem lesz tagja a NATO-nak, amíg területén háború zajlik.
Újabb hadköteles férfi holttestére bukkantak ukrán határőrök a Tiszában – közölte csütörtökön az ukrán határőrszolgálat a Facebookon.
Klaus Iohannis román és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök csütörtökön Washingtonban aláírta a két ország közötti kétoldalú biztonsági megállapodást.
A NATO ellenséges politikát folytat Oroszországgal szemben, és teljes mértékben részese az ukrajnai konfliktusnak – jelentette ki Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő csütörtökön újságíróknak Moszkvában.
Tizenkét gyermek és a sofőr meghalt, mert az iskolába tartó kisbusz összeütközött egy másik járművel szerdán Dél-Afrikában – közölte a déli Gauteng tartomány vezetése.
Nem fogadták be az SOS Románia Pártot az újonnan alakult Szuverén Nemzetek Európája nevű európai parlamenti (EP-) frakcióba.
Egyre romlik a hangulat a Demokrata Pártban, miután az újraválasztása érdekében kampányoló elnök, Joe Biden alkalmasságát egyre többen kérdőjelezik meg, és az elmúlt egy napban tovább fajult a helyzet – derül ki a CNN háttéranyagából.
szóljon hozzá!![Hozzászólások](https://kronikaonline.ro/template/kronika_new/images/dropdown.svg)