Michel: az EU is harcol a békéért, csak diplomáciával, Ukrajna nem veszítheti el a háborút

Az Európai Unió harcol: diplomáciai harcot vív a békéért, és azt szeretné, ha Ukrajna visszanyerné területeit – jelentette ki Charles Michel, az uniós tagországok vezetőit tömörítő Európai Tanács elnöke szerdán Strasbourgban.

MTI

2023. március 15., 11:532023. március 15., 11:53

Az Európai Parlament plenáris ülésének – az Európai Tanács februári értekezletének eredményeit összegző, valamint a március végén tervezett EU-csúcs előkészítését szolgáló – vitáján Charles Michel azt mondta:

nem létezhet olyan forgatókönyv, mely szerint Ukrajna elveszíti a háborút.

A béke eléréséhez meg kell erősíteni és fejleszteni kell az Európai Unió védelmi kapacitását, amely hozzájárul Ukrajna megsegítéséhez.

Ukrajnának lőszerekre van szüksége, hogy meg tudja védeni magát,

az EU pedig közös beszerzés útján segíti lőszerekhez ukrán barátait – mondta az Európai Tanács elnöke.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 31., csütörtök

Nemzetközi vonatjáratokat is érint a Keleti pályaudvar hamarosan kezdődő felújítása

A nemzetközi vonatjáratokat is érintik a budapesti Keleti pályaudvar felújítása miatti forgalmi változások – hívta fel a figyelmet csütörtöki közleményében a román vasúttársaság (CFR) a Magyar Államvasutak (MÁV) tájékoztatására hivatkozva.

Nemzetközi vonatjáratokat is érint a Keleti pályaudvar hamarosan kezdődő felújítása
2025. július 31., csütörtök

Visszatáncolt Zelenszkij, visszaállította a parlament a korrupcióellenes szervek függetlenségét

Az ukrán parlament csütörtöki, jelentős nemzetközi figyelem övezte ülésén elfogadta a két legfontosabb korrupcióellenes szerv függetlenségét visszaállító törvényjavaslatot.

Visszatáncolt Zelenszkij, visszaállította a parlament a korrupcióellenes szervek függetlenségét
2025. július 31., csütörtök

Trump visszaszólt Medvegyevnek, fontos ukrán város elfoglalását jelentették be az oroszok

Nem hagyta szó nélkül Donald Trump amerikai elnök, hogy Dmitrij Mevdegyev, az orosz Biztonsági Tanács helyettes vezetője, volt elnök és miniszterelnök háborúval fenyegette az Egyesült Államokat.

Trump visszaszólt Medvegyevnek, fontos ukrán város elfoglalását jelentették be az oroszok
2025. július 31., csütörtök

Kanada is el akarja ismerni a palesztin államot

Kanada szeptemberben elismeri a palesztin államot – jelentette be Mark Carney kanadai miniszterelnök szerdán újságíróknak.

Kanada is el akarja ismerni a palesztin államot
Kanada is el akarja ismerni a palesztin államot
2025. július 31., csütörtök

Kanada is el akarja ismerni a palesztin államot

2025. július 31., csütörtök

Moszkva szerint az orosz gazdaság már immunis a nyugati szankciókra

Az orosz gazdaság sikeres a nyugati szankciók dacára, mondhatni, az ország már immunis lett az ilyen korlátozásokkal szemben – jelentette ki szerdai moszkvai sajtótájékoztatóján Dmitrij Peszkov.

Moszkva szerint az orosz gazdaság már immunis a nyugati szankciókra
2025. július 30., szerda

„8 milliméter megoldaná” – Orbán Viktor megölésével fenyegetőzött egy nő, órákon belül elfogták

Internetes agresszió gyanúja miatt indított eljárást a rendőrség egy 48 éves debreceni nő ellen, aki a közösségi médiában, nyilvános bejegyzés alatt fenyegető kommentet írt Orbán Viktor miniszterelnöknek.

„8 milliméter megoldaná” – Orbán Viktor megölésével fenyegetőzött egy nő, órákon belül elfogták
2025. július 30., szerda

Trump: ha Putyin nem lép a fegyverszünet felé, tíz nap múlva jönnek a vámok

Donald Trump amerikai elnök kedden kijelentette, hogy az Egyesült Államok „10 nap múlva” vámokat és egyéb intézkedéseket fog bevezetni Oroszország ellen, ha Moszkva nem mutat előrelépést az Ukrajnában több mint három éve dúló háború befejezése felé.

Trump: ha Putyin nem lép a fegyverszünet felé, tíz nap múlva jönnek a vámok
2025. július 30., szerda

Rendkívül erős földrengés történt az orosz partoknál, szökőár fenyegeti a Csendes-óceán menti országokat

Heves földrengés következett be a Csendes-óceán partján fekvő orosz Kamcsatka-félszigeten, a földmozgás miatt cunamiriadót rendeltek el az óceán partjai mentén.

Rendkívül erős földrengés történt az orosz partoknál, szökőár fenyegeti a Csendes-óceán menti országokat
2025. július 30., szerda

London a palesztin állam elismerésével fenyegetve próbál nyomást gyakorolni Izraelre

Nagy-Britannia azon terve, hogy elismeri a palesztin államot szeptemberben, a radikális iszlamista Hamászt jutalmazza és csak árt a tűzszüneti törekvéseknek a Gázai övezetben – írta kedden az izraeli külügyminisztérium az X-en.

London a palesztin állam elismerésével fenyegetve próbál nyomást gyakorolni Izraelre
2025. július 30., szerda

New York-i lövöldözés: eltéveszthette kiszemelt áldozatait a négy embert meggyilkoló férfi

Két biztonsági őr és két irodai alkalmazott halt meg a New York-i felhőkarcolóban hétfő este történt fegyveres támadásban – derül ki az erőszakos cselekménnyel kapcsolatban kedden nyilvánosságra hozott részletekből.

New York-i lövöldözés: eltéveszthette kiszemelt áldozatait a négy embert meggyilkoló férfi