Menekülttábort is csapás ért a Hamász terrorszervezet elleni izraeli hadművelet során, újabb terrorista vezetőt iktattak ki

•  Fotó: Hannibal Hanschke/EPA/Agerpres

Fotó: Hannibal Hanschke/EPA/Agerpres

Az izraeli hadsereg bejelentette, hogy a palesztin Gázai övezetben zajló szárazföldi hadműveletben kedden megöltek „mintegy ötven” terroristát, s az izraeli hadsereg átvette az irányítást az övezetet ellenőrző Hamász szervezet Dzsabaliában található támaszpontja felett.

Hírösszefoglaló

2023. november 01., 08:032023. november 01., 08:03

Szerda reggeli beszámolók szerint az övezetben ismét leállt az internet- és telefonszolgáltatás.

Ugyanakkor számos külföldi politikus bírálta Izraelt, amiért az akció során a dzsabaliai menekülttábort is támadták, ahol a palesztinok állításai szerint civilek is meghaltak.

Daniel Hagari katonai szóvivő elmondta, hogy

az izraeli légierő Dzsabalia központjában a Hamász fegyvereseit rejtő épületet támadott a Sin Bét belbiztonsági szolgálat információi alapján.

Az épület alatt bunkereket építettek ki, melyek a légicsapásban beomlottak, ez a környező épületek összeomlását és sok terrorista halálát okozta – fogalmazott a szóvivő. Hozzátette: meghalt az egyik Hamász-zászlóalj parancsnoka, az október 7-i terrortámadás egyik vezetője, Ibrahim Biari is.

Az izraeli hadsereg szerint a szárazföldi erők gázai bevonulása óta Biari irányította ellenük a harcokat az övezet északi részén. Részt vett Biari a 2004-es asdodi kikötői támadás előkészítésében is, amelyben tizenhárom izraelit gyilkoltak meg. Felelős volt két évtizeden át Izrael elleni rakéták kilövéséért és izraeli katonák elleni több támadásért.

Az elfoglalt dzsabaliai erődítmény a negyed nyugati részén található, s a Hamász fegyveresek kiképzésére és fegyverek raktározására használta.

„Az erődítményben az izraeli erők csatákat vívtak a terroristákkal, sokakat megöltek, s a repülőgépekről is további fegyveresekkel végeztek.

Alagútaknákat, fegyvereket és katonai felszereléseket találtak és semmisítettek meg. A harcosok elhelyezkedtek a terepen, és átvették az irányítást” – áll az izraeli hadijelentésben.

Beszámoltak arról is, hogy Dzsabalia menekülttáborban sok palesztin helyben maradt, noha felszólították őket arra, hogy költözzenek át az övezet déli részébe.

Idézet
A Hamász rendkívül kegyetlen módon továbbra is védőpajzsként használja a lakosságot”

– mondta Hagari, aki megismételte a Gázai övezet északi részének lakóihoz intézett felhívását, hogy távozzanak délre.

„Jahja Szinvár (a Hamász gázai vezetője) nem törődik Gáza lakóival, szándékosan építtette ki a terrorista infrastruktúrát sok civil otthona alá”- fogalmazott a szóvivő.

Bejelentették azt is, hogy

a Gázai övezet északi részén folytatott összecsapásokban meghalt két húszéves izraeli katona, Roi Volf és Levi Lifsic .

„Amikor csatába ment, azt mondta, hogy tudja, hogy ezúttal a hazánkért harcol” – nyilatkozott egyikük édesapja modiini otthonuknál.

„Nem az volt az álma, hogy katona legyen. Filmeket és televíziót akart csinálni. Nagyon szerettük” – tette hozzá.

„Nagy erőket vetünk be mélyen a Gázai övezetben. Csaták folynak, és nagyon jelentősek az eredmények a csatatéren. Sajnos, a háborúnak ára is van, és ez az ár az utolsó napon súlyos volt” – nyilatkozott Joáv Galant védelmi miniszter.

„Eltökélt szándékunk a folytatás és a győzelem. Hiszek bennetek, látom az arcotokat, a harcosok arcát. Bízunk bennetek, mert tudjuk, hogy nektek köszönhetően megnyerhetjük ezt a háborút. Nem lesz könnyű, nem lesz rövid, lesz ára, de nyerni fogunk” – tette hozzá a védelmi miniszter a palmahimi légibázison tett látogatásán.

Eközben

az izraeli hadsereg kedden közölte, hogy meghiúsított egy légitámadást az Irán által támogatott jemeni húszi lázadók részéről,

miközben a térségben egyre nagyobb a félelem, hogy az Izrael és a Hamász közötti háború kiszélesedhet.

Jahja Szarí dandártábornok, a húszi erők szóvivője a húszi tulajdonban lévő Al-Masirah TV-nek elmondta, hogy ballisztikus rakétákat és drónokat indítottak izraeli célpontok ellen, ami szerinte a harmadik hadművelet volt a palesztin nép támogatására.

Hozzátette, hogy további csapásokat terveznek, amíg az „izraeli agresszió” meg nem szűnik.

„Fegyveres erőink nagy mennyiségű ballisztikus és szárnyas rakétát és nagyszámú drónt indítottak az izraeli ellenség különböző célpontjai ellen” – mondta, és egész Izraelre „megszállt területként” utalt.

A húszik egy jemeni síita politikai és katonai szervezet, amely polgárháborút folytat az országban a Szaúd-Arábia által támogatott koalíció ellen. Támogatásukról biztosították a palesztinokat, és tüntetéseket szerveztek Jemenben Izrael gázai offenzívája ellen.

Közben

a radikális iszlamista Hamász palesztin szervezet politikai irodájának vezetője és az iráni külügyminiszter kedden Katarban megbeszélést folytatott a Hamász ellenőrzése alatt álló Gázai övezetben zajló fegyveres konfliktus fejleményeiről.

Iszmáíl Haníje Hamász-vezető és Hoszein Amirabdollahián iráni tárcavezető az október 7-én kezdődött konfliktus kezdete óta már másodjára egyeztetett Dohában.

Amirabdollahián az Irna állami hírügynökség jelentése szerint úgy fogalmazott, hogy a közel-keleti régió fontos döntés küszöbén áll.

Úgy vélte, hogy a palesztin ellenállás egyértelmű győztesként áll a téren. „A cionista rezsim összeomlott” – hangoztatta.

Katar 15 éve a Hamász egyik legfontosabb támogatója a térségben, és az országban élő Haníjét és Amirabdollahiánt Tamím bin Hamad Ál Száni emír is fogadta a nap folyamán.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 31., szombat

Antiszemitizmus Párizsban: zöld festéket fújtak a holokauszt-emlékműre, két zsinagógára és egy híres zsidó étterem falára

Zöld festéket fújtak Párizs belvárosában a holokauszt-emlékműre, két zsinagógára és egy híres zsidó étterem falára szombatra virradóra – közölték rendőrségi források.

Antiszemitizmus Párizsban: zöld festéket fújtak a holokauszt-emlékműre, két zsinagógára és egy híres zsidó étterem falára
2025. május 31., szombat

ENSZ: a háború kezdete óta nem volt ilyen rossz a helyzet Gázában

A gázai helyzet a legrosszabb az Izrael és a Hamász fegyveresei közötti háború 19 hónappal ezelőtti kezdete óta – közölte pénteken az ENSZ a Reuters szerint.

ENSZ: a háború kezdete óta nem volt ilyen rossz a helyzet Gázában
2025. május 31., szombat

Megszűnik Elon Musk kormányzati pozíciója, de tanácsaival továbbra is segíti Trump munkáját

Elon Musk tanácsaival továbbra is segíti Donald Trump elnöki munkáját, azt követően is, hogy hivatalos kormányzati pozíciója megszűnik – hangzott el a milliárdos vállalkozó és az amerikai elnök közös, a Fehér Házban tartott sajtótájékoztatóján pénteken.

Megszűnik Elon Musk kormányzati pozíciója, de tanácsaival továbbra is segíti Trump munkáját
2025. május 31., szombat

Trump: az orosz és az ukrán elnök makacssága is hátráltatja az ukrajnai tűzszünetet

Donald Trump szerint az orosz és ukrán elnök „makacssága” is az oka annak, hogy eddig nem sikerült elérni a háború lezárását. Az amerikai elnök erről újságírók előtt beszélt a Fehér Házban pénteken.

Trump: az orosz és az ukrán elnök makacssága is hátráltatja az ukrajnai tűzszünetet
2025. május 30., péntek

A holland állam 5,7 millió eurós kártérítésre készül az ellopott dák műkincsek ügyében

A holland kormány 5,7 millió eurós céltartalékot különített el az asseni Drents Múzeumból ellopott dák műkincsekért járó esetleges kártérítés kifizetésére – írja a holland kulturális minisztérium közleményére hivatkozva az AFP.

A holland állam 5,7 millió eurós kártérítésre készül az ellopott dák műkincsek ügyében
2025. május 30., péntek

Parajdi bányakatasztrófa: a magyar katasztrófavédelem felajánlotta a segítségét

A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) felajánlotta a román Belügyminisztérium Veszélyhelyzeti Hivatalának a segítségét – közölte az OKF szóvivője az MTI-vel pénteken.

Parajdi bányakatasztrófa: a magyar katasztrófavédelem felajánlotta a segítségét
2025. május 30., péntek

Trump megbízottja szerint jogos Moszkva aggodalma a NATO további keleti bővítése miatt

Donald Trump amerikai elnök ukrajnai megbízottja, Keith Kellogg szerint jogos Oroszország aggodalma a NATO keleti bővítésével kapcsolatban, és az Egyesült Államok nem szeretné Ukrajnát az Egyesült Államok vezette katonai szövetségben látni.

Trump megbízottja szerint jogos Moszkva aggodalma a NATO további keleti bővítése miatt
2025. május 30., péntek

Megfellebbezi a Trump-kormányzat a vámokat felfüggesztő bírósági ítéletet

Az amerikai kormányzat fellebbez a közelmúltban bevezetett vámok alkalmazásának átmeneti felfüggesztéséről szóló bírói döntéssel szemben, és nem változtat vámokra építő kereskedelempolitikáján.

Megfellebbezi a Trump-kormányzat a vámokat felfüggesztő bírósági ítéletet
2025. május 30., péntek

Izrael elfogadta az amerikai tűzszüneti javaslatot, a Hamász nem túl lelkes

Izrael elfogadta az Egyesült Államok által előkészített gázai tűzszüneti javaslatot – közölte a Fehér Ház szóvivője csütörtökön.

Izrael elfogadta az amerikai tűzszüneti javaslatot, a Hamász nem túl lelkes
2025. május 30., péntek

Orbán Viktor: Parajd része a magyar nemzettudatnak, minden támogatást megadunk ott és a háromszéki árvízkárosultaknak is

Parajd része a magyar nemzettudatnak, így Magyarország minden segítséget megad a helyieknek a sóbánya elöntése nyomán – jelentette ki Orbán Viktor magyar miniszterelnök péntek reggel a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarors

Orbán Viktor: Parajd része a magyar nemzettudatnak, minden támogatást megadunk ott és a háromszéki árvízkárosultaknak is