Menczer: a magyar külpolitika sarokköve a külhoni magyarok melletti kiállás

Menczer Tamás a 24. ELTE Kárpát-medencei Magyar Nyári Egyetem megnyitóján •  Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Menczer Tamás a 24. ELTE Kárpát-medencei Magyar Nyári Egyetem megnyitóján

Fotó: MTI/Bruzák Noémi

A magyar külpolitika egyik legfontosabb sarokköve a külhoni magyarok melletti kiállás, jogaik és érdekeik védelme, illetve képviselete – hangsúlyozta a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára kedden Budapesten.

MTI

2019. július 09., 12:172019. július 09., 12:17

2019. július 09., 13:042019. július 09., 13:04

Menczer Tamás az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Kárpát-medencei Magyar Nyári Egyetemének nyitórendezvényén kiemelte:

meggyőződésük, hogy „mindenképpen jobb” a határon túli magyar közösségnek, ha a magyar kabinet jó viszonyt ápol a környező országok kormányaival.

Szólt arról is, hogy a kormány folyamatos kapcsolatot tart és párbeszédet folytat az ottani nemzeti közösséggel. A megmaradás és boldogulás legfontosabb feltételének az anyanyelv használatát és a magyar nyelvű oktatás meglétét nevezte az államtitkár.

Menczer Tamás a szomszédos országokhoz fűződő viszony és a külhoni magyar közösségek jelenlegi helyzetét taglalva emlékeztetett arra: Magyarországnak elfogadhatatlan az ukrán nyelvtörvény, amely elveszi a kárpátaljai magyarság szerzett jogait, hozzátéve, a jogszabály egyúttal nemzetközi megállapodásokat is sért.

Ugyanakkor – mint kifejtette – az új ukrán elnök, Volodimir Zelenszkij megválasztása után „egészen óvatos” optimizmus jellemzi a magyar álláspontot azzal kapcsolatban, hogy ismét sikerül "a kölcsönös tisztelet talajára" helyezni a kétoldalú kapcsolatokat.

Az úzvölgyi katonatemető ügyét említve Menczer Tamás arra is rámutatott: a Romániával kialakult konfliktusokat úgy kell rendezni, hogy a közép-európai együttműködést „ne nehezítsék el”.

Szlovákiát stratégiai szövetségesként és fontos gazdasági partnerként jellemezte az államtitkár. Értékelése szerint talán még soha nem volt olyan jó a viszony Szerbiával, mint jelenleg. „Modellértékűnek gondoljuk az ottani kisebbségpolitikát” – hangoztatta.

Kásler Miklós emberierőforrás-miniszternek a nyári egyetem résztvevőihez szóló üdvözletét Lőrinczi Zoltán, az Emmi Kárpát-medencei magyar oktatásának fejlesztéséért felelős helyettes államtitkára tolmácsolta. Történelmi példákat is említve a magyar nyelvű oktatásnak a nemzet megmaradásban játszott szerepét hangsúlyozta.

Borhy László, az ELTE rektora közölte: a huszonnegyedik nyári egyetemet kimagasló létszámmal, 188 résztvevővel tartják meg, azon az egyetem minden kara külön szakmai programmal képviselteti magát, kilenc szekcióban.

A rendezvény kiemelt célja, hogy a résztvevők anyanyelvükön szerezzenek új ismereteket „hasonlóan elkötelezett” nyári egyetemisták társaságában.

Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettes a diákokat köszöntve azt hangoztatta, hogy Budapest nemcsak a Magyarország, hanem az egész magyar nemzet fővárosa. Emlékeztetett arra: a Budapest 2030 hosszú távú fejlesztési terv egyik legfontosabb célja, hogy a magyar főváros Közép-Európa egyik fontos innovációs központja legyen. A nyári egyetemnek ebben nagyon fontos szerep jut – tette hozzá.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 09., szerda

Trump nem akarta szüneteltetni az ukrajnai fegyverszállítást, Hegseth a Fehér Ház tájékoztatása nélkül döntött

Pete Hegseth védelmi miniszter nem tájékoztatta a Fehér Házat, mielőtt a múlt héten engedélyezte az Ukrajnába irányuló fegyverszállítmányok szüneteltetését, ami a kormányzaton belül nagy kavarodást váltott ki – közölte a CNN öt, a

Trump nem akarta szüneteltetni az ukrajnai fegyverszállítást, Hegseth a Fehér Ház tájékoztatása nélkül döntött
2025. július 09., szerda

Átadta megbízólevelét Nicuşor Dan államfőnek az új magyar nagykövet

Átadta kedden megbízólevelét Nicuşor Dan államfőnek Magyarország új romániai nagykövete, Kissné Hlatki Katalin.

Átadta megbízólevelét Nicuşor Dan államfőnek az új magyar nagykövet
2025. július 09., szerda

Bolojan: Románia támogatja Ukrajnát, de fontos az ottani román közösség védelme

Ilie Bolojan román miniszterelnök kedd este megbeszélést folytatott ukrán kollégájával, Denisz Smihallal a háborúról és annak regionális hatásairól, valamint az ukrajnai román kisebbség jogairól.

Bolojan: Románia támogatja Ukrajnát, de fontos az ottani román közösség védelme
2025. július 09., szerda

Már a hétvégére létrejöhet a gázai tűzszünet

Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök szerint Izrael állam történelme során soha nem volt olyan fokú az összehangoltság, együttműködés és bizalom az Egyesült Államokkal, mint jelenleg.

Már a hétvégére létrejöhet a gázai tűzszünet
2025. július 08., kedd

Putyin túl sok ember halálát okozza Trump szerint

Donald Trump lehetőségként tekint az Oroszország elleni további súlyos szankciókról szóló, az amerikai szenátus előtt lévő törvényre – az amerikai elnök erről kedden kabinetjének nyilvános ülésén beszélt a washingtoni Fehér Házban.

Putyin túl sok ember halálát okozza Trump szerint
2025. július 08., kedd

Budapestre várják a szomszédos országok agrárminisztereit, hogy az Ukrajnával kötendő uniós megállapodást felülvizsgálják

Brüsszel beverte a szöget a gazdák koporsójába, hiszen olyan kereskedelmi megállapodást kötött Ukrajnával, amely több mezőgazdasági termék esetében magasabb vagy korlátlan importot engedélyez – közölte közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter.

Budapestre várják a szomszédos országok agrárminisztereit, hogy az Ukrajnával kötendő uniós megállapodást felülvizsgálják
2025. július 08., kedd

Moszkva: az újabb amerikai fegyverszállítások csak elnyújtják az ukrajnai háborút

Az Ukrajnába irányuló fegyverszállítások „az ellenségeskedések folytatásának” kedveznek – így kommentálta kedden Oroszország, hogy Donald Trump amerikai elnök közölte: az Egyesült Államok további fegyvereket küld Kijevnek.

Moszkva: az újabb amerikai fegyverszállítások csak elnyújtják az ukrajnai háborút
2025. július 08., kedd

Netanjahu Nobel-békedíjra jelölte Trumpot

A gázai háború befejezéséről szóló tárgyalások „nagyon jól haladnak” – jelentette ki hétfőn este Donald Trump amerikai elnök, miután Washingtonban fogadta Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnököt.

Netanjahu Nobel-békedíjra jelölte Trumpot
2025. július 08., kedd

Pfizergate: von der Leyen szerint a román képviselő bizalmatlansági indítványa összeesküvés-elméleteken alapul

Az Európai Bizottság elleni bizalmatlansági indítvány szélsőségesek legrégibb kézikönyvéből származik, célja a társadalom megosztása, a demokráciába vetett bizalom aláásása – jelentette ki a brüsszeli testület elnöke hétfőn Strasbourgban.

Pfizergate: von der Leyen szerint a román képviselő bizalmatlansági indítványa összeesküvés-elméleteken alapul
2025. július 08., kedd

Trump: további fegyvereket szállítunk Ukrajnának

Donald Trump amerikai elnök hétfőn közölte, hogy további védelmi fegyvereket tervez küldeni Ukrajnának, miután kormánya a múlt héten leállított bizonyos szállítmányokat.

Trump: további fegyvereket szállítunk Ukrajnának