Megölték a párizsi merényletek egyik fő felelősét

Megölték a párizsi merényletek egyik fő felelősét

Szíriában légicsapásokkal megölték a novemberi párizsi merényletek egyik főszereplőjét, Charaffe El Mouadan-t – jelentette be helyi idő szerint kedden egy amerikai katonai szóvivő.

Hírösszefoglaló

2015. december 30., 17:072015. december 30., 17:07

2015. december 30., 17:202015. december 30., 17:20

Mellette az Iszlám Állam terrorszervezet tucatnyi másik fontos tagjával végeztek a koalíciós légicsapásban. A francia állampolgár Charaffe El Mouadan a terrorcsoport tagja volt, és szorosan kapcsolódott a merénylet megszervezőihez, köztük a belga állampolgár Abdelhamid Abaaoudhoz, a párizsi terrorista támadó csoport vezetőjéhez, aki kávéházak vendégeire nyitott tüzet a merényletek során.

El Mouadan aktívan részt vett más, nyugaton tervezett támadások előkészítésében is – mondta washingtoni sajtótájékoztatóján Steve Warren ezredes, az Iszlám Állam elleni koalíció szóvivője. A terroristákkal nagyrészt drónok végeztek Szíriában és Irakban az elmúlt hónap során. Mouadant múlt csütörtökön, Szíriában ölték meg a tájékoztatás szerint. Meghalt Abdel Kader Hakim is, akinek szintén köze volt a párizsi merénylet sorozathoz. A többi elesett iszlamista az IÁ középszintű vezetője volt – mondta az ezredes, de a részletekbe nem ment bele.

Eközben kiderült: egy motoros klub, a Kamikaze Motors tagjai az őrizetbe vett férfiak, akit azzal gyanúsítanak, hogy merényletekre készültek az ünnepek alatt Brüsszelben – jelentette szerdán az RTBF rádióadó. Vélhetően nincs közük a novemberi párizsi támadásokhoz. A belga médiában megjelent értesülések szerint a gyanúsítottak a Kamikaze Riders nevű motoros bandához tartoznak, egyikük a csoport alapítója.

A klub Facebook-oldalán motorkerékpárokat ábrázoló fotók és Izrael-ellenes tartalmú videók láthatók. Az egyik bejegyzésben Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnököt Adolf Hitlerhez hasonlítják. Az RTBF arról is beszámolt, hogy mindkét férfi Brüsszel Anderlecht nevű városrészében lakik. Egyikük már ült börtönben fegyveres rablásért. A belga szövetségi ügyészség kedden jelentette be, hogy merényletekre készülő feltételezett terroristákat fogtak el. A házkutatások során katonai egyenruhákat és az Iszlám Államtól származó propagandaanyagokat találtak, fegyvereket vagy robbanószert azonban nem.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 11., csütörtök

Donald Tusknak sem tetszik a migrációs paktum: „Lengyelországra nem fog vonatkozni a migránsok áthelyezése”

Az Európai Parlament (EP) szerdai, a migrációs és menekültügyi csomagról szóló döntése ellenére Lengyelország nem egyezik bele az európai uniós menekült-átirányítási mechanizmusba – jelentette ki esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Donald Tusknak sem tetszik a migrációs paktum: „Lengyelországra nem fog vonatkozni a migránsok áthelyezése”
2024. április 11., csütörtök

Védik a jogállamiságot: Brüsszel szerint a Magyarországgal szembeni uniós eljárást nyitva kell tartani

Az Európai Bizottság úgy véli, hogy a Magyarországgal szembeni, úgynevezett 7-es cikk szerinti európai uniós eljárást mindaddig nyitva kell tartani, amíg az azzal kapcsolatos „kérdések meg nem oldódtak” – jelentette ki az igazságügyekért felelős biztos.

Védik a jogállamiságot: Brüsszel szerint a Magyarországgal szembeni uniós eljárást nyitva kell tartani
2024. április 11., csütörtök

Világháborúval riogat a szakadár Dnyeszteren túli terület vezetője

Világháború kitörését helyezte kilátásba Vagyim Krasznoszelszkij, a szakadár moldovai Dnyeszteren túli régió úgynevezett vezetője, ha Moldova megpróbálja visszaintegrálni a területet.

Világháborúval riogat a szakadár Dnyeszteren túli terület vezetője
2024. április 11., csütörtök

További amerikai légvédelmi ütegeket kér Ukrajna – Egyre fogy az ukrán tüzérség lőszere

Ukrajna további hét Patriot légvédelmi üteg beszerzésére törekszik a lehető leghamarabb, és felkérte az ilyenekkel rendelkező országokat, hogy adják kölcsön a rendszereket Kijevnek – mondta Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter.

További amerikai légvédelmi ütegeket kér Ukrajna – Egyre fogy az ukrán tüzérség lőszere
2024. április 11., csütörtök

Félő, hogy az eredetileg ismertnél több izraeli túsz is halott lehet – Végeztek a Hamász-vezér három fiával és három unokájával

A Hamász egy izraeli tisztségviselő és egy, a tárgyalásokat ismerő forrás szerint azt jelezte, hogy jelenleg nem képes azonosítani és megtalálni a tűzszüneti megállapodás első szakaszához szükséges 40 izraeli túszt.

Félő, hogy az eredetileg ismertnél több izraeli túsz is halott lehet – Végeztek a Hamász-vezér három fiával és három unokájával
2024. április 10., szerda

Jóváhagyta az EU új migrációs és menekültügyi paktumát az Európai Parlament

Az Európai Parlament (EP) szerdán, brüsszeli plenáris ülésén elfogadta az európai uniós migrációs és menekültügyi paktum reformjáról szóló új rendelet valamennyi jogalkotási fejezetét.

Jóváhagyta az EU új migrációs és menekültügyi paktumát az Európai Parlament
2024. április 10., szerda

Harkiv megye kormányzója két település ágyúzásáról, civil áldozatokról számolt be

Az orosz erők a kelet-ukrajnai Harkiv megyében lévő Lipci és Mala Danilivka településeket ágyúzták, valamint két irányított légibombát dobtak Vovcsanszk városra szerda délután.

Harkiv megye kormányzója két település ágyúzásáról, civil áldozatokról számolt be
2024. április 10., szerda

Baska József képzőművész története lesz látható a Felvidékről kitelepítettek emléknapján a Duna tv-csatornán

A Csehszlovákiából kitelepített több ezer magyarnak emléket állító történelmi dokumentumfilmet vetíti április 12-én, a Felvidékről kitelepítettek emléknapján a Duna.

Baska József képzőművész története lesz látható a Felvidékről kitelepítettek emléknapján a Duna tv-csatornán
2024. április 10., szerda

Egy román állampolgár is meghalt, amikor robbanás történt egy olaszországi vízerőműben

Az olasz hatóságok megerősítették, hogy egy román állampolgár is életét vesztette a camugnanói vízerőműben kedd délután történt robbanásban – közölte szerdán a külügyminisztérium.

Egy román állampolgár is meghalt, amikor robbanás történt egy olaszországi vízerőműben
2024. április 10., szerda

Kijev szerint orosz diverzió és provokáció a zaporizzsjai atomerőmű elleni támadás

Orosz diverzió a zaporizzsjai atomerőmű elleni állítólagos dróntámadás, az orosz csapatok távirányítású (FPV) drónokat felhasználva „szimuláltak egy Ukrajnából indított támadást” az oroszok által megszállt létesítmény ellen.

Kijev szerint orosz diverzió és provokáció a zaporizzsjai atomerőmű elleni támadás