Már több mint száz bíboros megérkezett a Vatikánba; megvan, hogyan ültetik a delegációkat Ferenc pápa temetésén

Ferenc pápa

A hívek péntek estig róhatják le kegyeletüket Ferenc pápa ravatalánál

Fotó: Vaticannews.va

A diplomáciában használt francia nyelv ábécéjét követve ültetik a világ minden részéből érkező delegációkat a Szent Péter téren Ferenc pápa szombati temetésén.

MTI

2025. április 24., 13:112025. április 24., 13:11

A Szentszék ceremóniahivatala határoz a temetésre érkező százhetven delegáció ültetéséről. Szokás szerint az országok és intézmények francia elnevezésének kezdőbetűje szerint állítják fel a sorrendet, amiként ezt II. János Pál pápa 2005-ös temetési szertartásán is történt – közölte a Vatikán.

A Szent Péter tér közepén, a bazilikához vezető lépcsősornál felállított szabadtéri oltárnál az egyház tagjai kapnak helyet: a bíborosok koncelebrálnak a szertartáson.

Szerda estig a bíborosi testület százhárom tagja érkezett már meg a Vatikánba, köztük a legidősebb a 99 éves Angelo Acerbi volt apostoli nuncius, aki részt vett Ferenc pápa ravatalozásán.

korábban írtuk

A hívek is leróhatják kegyeletüket: átvitték Ferenc pápa koporsóját a Szent Péter-bazilikába
A hívek is leróhatják kegyeletüket: átvitték Ferenc pápa koporsóját a Szent Péter-bazilikába

Átvitték Ferenc pápa koporsóját a pápa lakhelyéül szolgáló Szent Márta-házból a Szent Péter-bazilikába, ahol az emberek péntek estig róhatják le kegyeletüket ravatalánál.

A temetést követő kilenc napban, amelyet a gyásznak szentelnek, a bíborosok tanácskozásait is napi egy alkalomra csökkentik.

A nyolcvan évnél fiatalabb pápaválasztó bíborosokra egyelőre semmilyen korlátozás nem vonatkozik, nem kell a Vatikán falai között maradniuk, így Róma különböző egyházi intézményeiben van a szállásuk.

A konklávé kezdetére vonulnak majd be a pápai állam falai mögé:

akkor szálláshelyük a Szent Márta-házban lesz, amelynek szobáit sorsolással osztják szét a bíborosok között.

korábban írtuk

A magyar és a román államfő is ott lesz Ferenc pápa temetésén, Trump szintén „bejelentkezett”
A magyar és a román államfő is ott lesz Ferenc pápa temetésén, Trump szintén „bejelentkezett”

Sulyok Tamás köztársasági elnök részt vesz Ferenc pápa temetésén – közölte a Sándor-palota kedden az MTI-vel.

korábban írtuk

A hétvégén helyezik örök nyugalomra Ferenc pápát
A hétvégén helyezik örök nyugalomra Ferenc pápát

Szombaton helyezik végső nyugalomra a hétfőn reggel elhunyt Ferenc pápát – erről döntöttek a Vatikánban kedden tanácskozásra összehívott bíborosok.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 16., hétfő

Kétnapos hajtóvadászat után letartóztatták a minnesotai politikusok elleni merényletek gyanúsítottját

Kétnapos nagyszabású hajtóvadászat ért véget az 57 éves Vance Boelter letartóztatásával, aki a hatóságok szerint rendőrnek kiadva magát megölte a minnesotai állami képviselőház korábbi elnökét és férjét – közölte hétfőn Tim Walz kormányzó.

Kétnapos hajtóvadászat után letartóztatták a minnesotai politikusok elleni merényletek gyanúsítottját
2025. június 16., hétfő

Von der Leyen: nagyobb nyomást kell gyakorolni Oroszországra a béke érdekében

Nagyobb nyomást kell gyakorolni Oroszországra az ukrajnai tűzszünet érdekében – jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke vasárnap, és sürgette a G7-országokat, hogy a cél elérése érdekében fokozzák a szankciókat.

Von der Leyen: nagyobb nyomást kell gyakorolni Oroszországra a béke érdekében
2025. június 16., hétfő

Megtalálták a lezuhant indiai repülőgép második fekete dobozát, keresik a tragédia okait

Megtalálták az Air India Ahmedabadban szerencsétlenül járt 171-es járatának második fekete dobozát is, a pilóták és a légiforgalmi irányítók közötti kommunikációt rögzítő készüléket.

Megtalálták a lezuhant indiai repülőgép második fekete dobozát, keresik a tragédia okait
2025. június 16., hétfő

Irán rakétacsapásokat mért Izraelre, többen meghaltak

Hétfőre virradóra is folytatódtak a katonai műveletek Izrael és Irán között: három ember halt meg az Irán által indított legutóbbi csapásokban – közölte az izraeli nemzeti mentőszolgálat, a Magen David Adom (MDA).

Irán rakétacsapásokat mért Izraelre, többen meghaltak
2025. június 15., vasárnap

Tömegesen törölték járataikat a légitársaságok az izraeli légtér lezárása miatt

Tömeges járattörlést jelentettek be mind az izraeli, mind a külföldi légitársaságok vasárnap a Tel-Aviv melletti Ben Gurion nemzetközi repülőtér és az izraeli légtér lezárása miatt.

Tömegesen törölték járataikat a légitársaságok az izraeli légtér lezárása miatt
2025. június 15., vasárnap

Uniós főképviselő: Iránnak soha nem szabad megengedni, hogy nukleáris fegyverhez jusson

Kaja Kallas Európai Uniós főképviselő kijelentette, Iránnak soha nem szabad megengedni, hogy nukleáris fegyverhez jusson.

Uniós főképviselő: Iránnak soha nem szabad megengedni, hogy nukleáris fegyverhez jusson
2025. június 15., vasárnap

Erőszakba torkolltak a kitoloncolások elleni demonstrációk az Egyesült Államok több városában

Portland-ben több rendőr megsérült, amikor a szövetségi bevándorlási hatóság ellen tiltakozók megtámadták a szervezet helyi létesítményét szombaton, míg Salt Lake City-ben lövöldözés volt a kitoloncolások elleni tüntetésen.

Erőszakba torkolltak a kitoloncolások elleni demonstrációk az Egyesült Államok több városában
2025. június 15., vasárnap

Halálos iráni rakétatámadás rázta meg Izraelt, sokan megsebesültek, eltűnteket keresnek a romok alatt

Tízen meghaltak, kétszázan megsebesültek, és mintegy húsz embert keresnek a romok között az éjjeli iráni rakétatámadások után Izraelben – jelentette a helyi mentőszolgálat vasárnap reggel.

Halálos iráni rakétatámadás rázta meg Izraelt, sokan megsebesültek, eltűnteket keresnek a romok alatt
2025. június 14., szombat

Putyin felköszöntötte a születésnapját ünneplő Trumpot

Telefonon beszélt egymással szombaton Vlagyimir Putyin orosz államfő és Donald Trump amerikai elnök – tudatta Jurij Usakov orosz elnöki tanácsadó a RIA Novosztyi orosz hírügynökséggel.

Putyin felköszöntötte a születésnapját ünneplő Trumpot
2025. június 14., szombat

Izrael: „Teherán égni fog”, tartalékosokat mozgósítanak a határok védelmére

Izrael tartalékosokat mozgósít a libanoni és a szíriai határ védelmére – idézte az izraeli hadsereg (IDF) szombati jelentését az MTI.

Izrael: „Teherán égni fog”, tartalékosokat mozgósítanak a határok védelmére