Ferenc pápa koporsóját a templom központi oltára előtt helyezték el
Fotó: Vaticannews.va
Átvitték Ferenc pápa koporsóját a pápa lakhelyéül szolgáló Szent Márta-házból a Szent Péter-bazilikába, ahol az emberek péntek estig róhatják le kegyeletüket ravatalánál.
2025. április 23., 11:592025. április 23., 11:59
A harangzúgás közepette lezajlott ceremóniát a camerlengo (vagyis kamarás) tisztét betöltő Kevin Farrell bíboros vezette. A menetet a bazilikába gyertyákat tartó papok vezették be, a koporsót bíborosok és a Svájci Gárda tagjai kísérték, a templom előtti Szent Péter tér pedig megtelt hívőkkel. A néhai Ferenc pápa koporsóját a templom központi oltára előtt helyezték el, és majd szintén nyitott koporsóban ravatalozzák fel.
Az elhunyt egyházfőt vörös miseruhába öltöztették, vállára palliumot, fehér gyapjúszalagot, kezébe pedig fekete színű rózsafüzért helyeztek. Kezén ezüstgyűrű, amelyet már argentínai bíborosként is viselt.
A hívek szerdán délelőtt 11 órától éjfélig, csütörtökön reggel 7-től éjfélig, pénteken reggel 7 órától este 7 óráig járulhatnak Ferenc pápa koporsójához
Fotó: MTI/EPA
A Vatikán közölte, hogy Ferenc pápa halotti ruházata nem az alkalomra készült – akarata szerint – korábban használt darabokkal temetik el. Koporsója is díszítés nélküli, egyszerű fakoporsó.
Sulyok Tamás köztársasági elnök részt vesz Ferenc pápa temetésén – közölte a Sándor-palota kedden az MTI-vel.
A rendőrség erre a három napra, illetve a szombati temetés idejére megszigorította a biztonsági intézkedéseket, a többi között lovas és gyalogos járőrözést tartanak a Vatikán körül, ahová továbbra is érkeznek a zarándokok.
Szombaton helyezik végső nyugalomra a hétfőn reggel elhunyt Ferenc pápát – erről döntöttek a Vatikánban kedden tanácskozásra összehívott bíborosok.
A román kormány nemzeti gyásznapot hirdet szombatra, a hétfőn elhunyt Ferenc pápa temetésének napjára – erősítették meg kormányzati források a Gândul híportálnak.
Sulyok Tamás köztársasági elnök részt vesz Ferenc pápa temetésén – közölte a Sándor-palota kedden az MTI-vel.
Ilie Bolojan szombaton Chișinăuban kijelentette, hogy az elmúlt 35 évben a Románia és a Moldovai Köztársaság közötti egykori szögesdrótkerítés a remény, a barátság és a szolidaritás terévé változott.
Az Egyesült Államok kormánya azonnali hatállyal leállította a dolgozói vízumok kiadását külföldi teherautó-sofőrök számára, és pénteken több tíz millió külföldi vízumának felülvizsgálatát is elindította.
Donald Trump amerikai elnök is értesült arról, hogy Ukrajna megtámadta a Magyarországot és Szlovákiát ellátó Barátság kőolajvezetéket, és dühös miatta – derült ki pénteken.
Ismét megtámadta a Magyarország és Szlovákia ellátásához nélkülözhetetlen Barátság kőolajvezetéket az ukrán hadsereg.
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök kijelentette, hogy elrendelte a tárgyalások megkezdését az összes túsz szabadon bocsátásáról és a gázai háború befejezéséről „Izrael számára elfogadható feltételekkel”.
Úgy tűnik, Donald Trump amerikai elnök arra ösztönzi Ukrajnát, hogy lépjen fel támadólag Oroszországgal szemben – legalábbis ez hámozható ki az elnök csütörtöki bejegyzéséből, amit a Truth Socialon tett közzé.
Egyes európai országok azt szeretnék, ha Donald Trump elnök amerikai vadászgépeket telepítene Romániába az Egyesült Államok által az ukrajnai háború befejezésére nyújtott biztonsági garanciák részeként a brit The Times információi szerint.
Szükség esetén Magyarország örömmel biztosít helyszínt az ukrajnai béketárgyalásokhoz – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.
Washingtonban már több mint félezer embert tartóztattak le az augusztus első felében, a Donald Trump amerikai elnök által elrendelt közbiztonsági intézkedéssorozat keretében – közölte a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója szerdán.
Az orosz–ukrán konfliktus mielőbbi befejezését sürgette Sulyok Tamás köztársasági elnök a Munkácsot ért orosz rakétatámadás után, mély együttérzését fejezve ki a sérülteknek.
szóljon hozzá!