Archív felvétel
Fotó: MTI
A kormány úgy döntött, hogy megerősíti Magyarország déli határait és megvédi az ott élő magyarok biztonságát, határvadász egységeket állítanak fel – közölte Orbán Viktor miniszterelnök a Facebook-oldalára feltöltött videójában pénteken.
2022. július 08., 22:322022. július 08., 22:32
A kormányfő úgy fogalmazott: „határvadász egységeket állítunk fel, amelyek az Önök biztonságát őrzik majd, együttműködve a rendőrséggel”.
Az erről szóló rendeletet pénteken aláírta – mondta. Orbán Viktor közölte azt is, hogy csütörtökön több mint tíz órás kormányülést tartottak, és ennek – mint mondta – az az oka, hogy az ukrajnai háború nem csak a gazdaságunkat, hanem a biztonságunkat is fenyegeti. A miniszterelnök elmondta: megállapították, hogy számos afrikai ország élelmiszerellátása veszélybe került.
– mondta. Orbán Viktor jelezte: „ennek előszelét már most érezzük, megnőtt az illegális határátlépők száma. „Fellépésük egyre erőszakosabb, sőt brutálisabb. A szerb oldalon már fegyveres összecsapások is voltak, amelyek halálos áldozatot követeltek. Az sem ritka, hogy Magyarország területére fegyverüket felhasználva próbálnak bejutni – mondta.
Szakadékba zuhant egy busz Srí Lanka középső részén, a balesetben legalább 21 ember maghalt és 24-en megsérültek – közölte vasárnap a dél-ázsiai ország kormánya.
Közvetlen és előfeltételek nélküli tárgyalásokat javasolt vasárnap hajnalban Ukrajnának Vlagyimir Putyin orosz elnök.
Régebbi képeket bocsátott a sajtó rendelkezésére Robert Francis Prevostról, a katolikus egyház új, XIV. Leó néven megválasztott pápájáról az Ágoston-rend chicagói provinciája, a Midwest Augustinians.
Ferenc pápa magyarországi apostoli útján, 2023. április 28–30. között a vatikáni delegáció tagjaként Robert Francis Prevost – a csütörtökön megválasztott XIV. Leó – is elkísérte az előző szentatyát.
Május 12-től teljes körű, feltétel nélküli tűzszünet lép életbe Ukrajnában – erről szombaton Kijevben állapodott meg Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az európai vezetőkből álló tettrekészek koalíciójával.
Donald Trump Truth Social közösségi-média posztjában erősítette meg, miszerint India és Pakisztán teljes és azonnali tűzszünetben állapodott meg egy, az Egyesült Államok közvetítésével zajló, hosszan tartó tárgyalássorozat eredményeként.
A csütörtökön megválasztott új pápa, az amerikai Robert Prevost által választott Leó név az egyik leggyakoribb pápai nevek egyike, a választás pedig azt tükrözi, hogy az új egyházfő az egyház szociális szerepére akar jelentős hangsúlyt helyezni.
Robert Fico szlovák miniszterelnök csütörtökön kénytelen volt kerülőutat választani Moszkvába, hogy eljusson Vlagyimir Putyin pénteki katonai parádéjára, miután a balti államok lezárták légterüket az őt az eseményre szállító repülőgép előtt.
A magyar kormány semmilyen elszigetelést, retorziót nem támogat Romániával szemben – jelentette ki pénteken Orbán Viktor.
Az Európai Parlament, az Európai Tanács és az Európai Bizottság elnöke közös nyilatkozatban emlékezett meg az 1950. május 9-i Schuman-nyilatkozat 75. évfordulójáról. Az ünnepséget Robert Schuman szülőhelyén, Luxemburgban tartották.
szóljon hozzá!