Magyar Péter Tihanyban rögzített videóban jelentette be nagyváradi „zarándoklatát”
Fotó: Videófelvétel
Magyar Péter szerdán elindul Nagyváradra, és egymillió lépést tesz meg egy magyar nemzeti lobogóval „a békéért és a nemzeti összefogásért” – ezt maga a Tisza Párt elnöke jelentette be hétfőn Facebook-oldalán.
2025. május 13., 08:292025. május 13., 08:29
A bejegyzésben megosztott, Tihanyban készült videóban Magyar Péter azt mondta: a tihanyi apátság falai között mondott beszédében „állt ki múlt héten a jelenlegi magyar miniszterelnök a magyargyűlölő román elnökjelölt mellett, ezzel nyíltan elárulva az erdélyi magyar testvéreinket”. „A miniszterelnök pár napja a Tihanyi Apátságban udvarolt a korábban az úzvölgyi temetőben magyar sírokon ugráló, székelykaput romboló, halott őseinket meggyalázó, magyargyűlölő román elnökjelöltnek” – fogalmazott a magyarországi ellenzéki politikus, George Simionra, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) vezetőjére, államelnök-jelöltjére utalva.
Szerinte Orbán Viktor kormánya „a békéről is csak hazudozott, de kiderült, hogy háborúra készülnek”. Magyar Péter kiemelte: a Tisza Párt a békét, az emberséges Magyarországot képviseli és a feltétel nélküli nemzeti összetartozást és összefogást hirdeti.
Bejelentette, hogy szerdán elindul gyalog Budapestről, a Lánchíd budai hídfőjétől az általa a magyar kultúra egyik bölcsőjének nevezett Nagyváradra. Közölte, mintegy 300 kilométert tesz meg, „lépésről lépésre, közben a honfitársaink mindennapi problémáira figyelve”. Magyar Péter arra hívott mindenkit, „aki a békében szeretne együtt élni”, hogy tartson vele, akár személyesen, akár csak lélekben, akár egy percre, akár napokra.
Magyarországról semmilyen módon nem kívánjuk befolyásolni a romániai elnökválasztást – posztolta szombaton Orbán Viktor miniszterelnök azután, hogy telefonon egyeztetett Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel.
Mint arról beszámoltunk, Orbán Viktor pénteken Tihanyban egyetértését fejezte ki George Simion államfőjelölt ama kijelentésével, miszerint „most a nemzetek Európájának, a keresztény Európának van itt az ideje”. „Tegnap a román elnökjelöltek vitájában megszólították Magyarországot a kereszténység kapcsán. Az egyik jelölt, Simion úr ezt mondta: most a nemzetek Európájának, a keresztény Európának van itt az ideje, amelyben harcolni fogunk a jogunkért, hogy európai polgárok legyünk” – idézte a szélsőségesen nacionalista AUR elnökét a miniszterelnök, hozzátéve: „teljesen egyetértünk”.
Minden bizonnyal erre válaszként Kelemen Hunor szombaton videóüzenetet tett közzé, amelyben arról beszélt: Simion se nem szuverenista, se nem keresztény, ő magyarellenes. „Aki földúlta dédapáink sírjait, aki támadja a székely és a magyar zászlót, az anyanyelvhasználatot, iskoláinkat, az nem a mi emberünk” – jelentette ki az RMDSZ elnöke. Ugyancsak szombaton Orbán Viktor telefonon egyeztetett Kelemen Hunorral, majd közölte: Magyarországról semmilyen módon nem kívánják befolyásolni a romániai elnökválasztást.
„A magyar kormány ugyanakkor meghatározónak tekinti a Romániai Magyar Demokrata Szövetség álláspontját, nemzetpolitikai kérdésekben az erdélyi magyarság érdeke az iránymutató” – írta bejegyzésben Orbán. A magyar miniszterelnök elmondta, hogy a választások után „Románia mindenkori vezetőivel azon dolgoznak, hogy a romániai magyarság életét és megmaradását előmozdítsuk”.
A magyar kormány semmilyen elszigetelést, retorziót nem támogat Romániával szemben – jelentette ki pénteken Orbán Viktor.
Az Európai Bizottság egyenlőségért felelős biztosának őshonos kisebbségek ügyében tapasztalható tétlenségét bírálta, illetve a nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezés kapcsán a jogalkotás megindítását sürgette Vincze Loránt.
Bírálja Romániát az elnökválasztás körüli botrányok miatt egy, az Egyesült Államok külügyminisztériumának honlapján olvasható elemzés, amely ugyanakkor Magyarországhoz empatikusan viszonyul.
Elutasította a Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szemben benyújtott bizalmatlansági indítványt az Európai Parlament csütörtökön.
Orbán Viktor miniszterelnök részvétét fejezte ki, a magyar külügyminisztérium pedig bekérette Ukrajna budapesti nagykövetét, miután ukrán toborzótisztek kényszersorozás közben megvertek egy magyar férfit Kárpátalján, aki később belehalt sérüléseibe.
Nagy-Britannia és Franciaország megteremti annak lehetőségét, hogy szükség esetén összehangolt módon alkalmazhassa önálló nukleáris elrettentő erejét – áll a két kormány csütörtökön ismertetett új nukleáris együttműködési deklarációjában.
A Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet szerdán közölte, hogy beleegyezett tíz túsz szabadon bocsátásába a gázai tűzszünet elérésére tett erőfeszítések keretében.
Az Egyesült Államok tüzérségi lövedékeket és mobil rakétatüzérségi rakétákat szállít Ukrajnának – közölte két amerikai tisztségviselő szerdán a Reuters hírügynökséggel, napokkal azután, hogy Donald
Románia új elnöke, Nicușor Dan egy politikai szerelmi háromszög középpontjában áll, mivel Emmanuel Macron francia elnök és Friedrich Merz német kancellár páneurópai pártjai egyaránt udvarolnak neki, hogy csatlakozzon hozzájuk – írja a Politico.
Románia nemzetbiztonsági okok miatt kitiltotta területéről Ion Cebant, Chisinău főpolgármesterét, a Nemzeti Alternatíva Mozgalom (MAN) vezetőjét és másik két moldovai állampolgárt – erősítette meg szerdán a bukaresti külügyminisztérium.
Nem reagált érdemben a Kreml Donald Trump azon kijelentésére, miszerint Vlagyimir Putyin orosz elnök ostobaságokat mondott neki Ukrajna kapcsán.
1 hozzászólás