Fotó: Forrás: Román Rendőrség
A Máltai Lovagrend tagjává fogadás ígéretével csalták lépre Pál román herceget, akit korrupció miatt börtönbüntetésre ítéltek, de az ítélet végrehajtása elől külföldre szökött.
2024. május 01., 17:562024. május 01., 17:56
Sajtóértesülések szerint Pált azzal hitegették, hogy biztonságban lesz, ha Máltára utazik – ám végül éppen a szigetországban tartóztatták le vasárnap. A beszámolók szerint
Erre nem került sor, hiszen a román rendőrség előzetes információk alapján tudott az érkezéséről, és értesítette a máltai rendőri szerveket, amelyek aztán elfogták Pált.
Ügyvédje, Jason Azzopardi utólag felrótta, hogy védencét az őrizetbe vétellel „Európa minden szegletéből érkezett tisztségviselők előtt alázták meg”. Az ügyvéd szerint Pált a Máltai Lovagrend rendezvényére hívták meg,
A román rendőrségtől kapott információk alapján sikerült elfogniuk a máltai hatóságoknak a nemzetközi körözés alatt álló Pál herceget – jelentette be hétfőn Benone Matei, a román rendőrség vezetője.
A herceg kíséretének tagjai a Gândul hírportálnak azt mondták, Pál azért vállalta be, hogy Franciaországból Máltára utazzon, mert biztosítékot kapott arra, hogy szavatolják a biztonságát.
Amire azért volt szükség, mert az illetékes francia bíróság nemrég úgy döntött: nem adják ki Romániának a nemzetközi körözés alatt álló herceget.
„A franciaországi elsőfokú bíróság a román bíróság törvénytelen összetételére hivatkozva utasította el az átadást. Pontosabban arra, hogy az egyik bíró nem tette le a hivatali esküt, amikor beiktatták” – mondta Alina Gorghiu igazságügyi miniszter a G4Media portálnak.
Gorghiu kedden jelezte: a román igazságügyi szervek most azon dolgoznak, hogy elérjék: a máltai hatóságok adják ki Romániának a szökevényt.
Mint arról beszámoltunk, Pál herceget 2022 júniusában vették őrizetbe Párizsban, mivel nemzetközi elfogatóparancs volt érvényben ellene, ugyanis nyoma veszett, miután 2020 decemberében jogerős börtönbüntetést kapott.
Nem adja ki Franciaország Romániának a korrupció miatt elítélt Pál herceget: a francia igazságszolgáltatás jogerősen elutasította a szökevény kiadatását – erősítette meg Alina Gorghiu igazságügyi miniszter.
Pál herceg három év és négy hónap letöltendő börtönbüntetést kapott egy romániai korrupciós ügyben, amelynek vádlottjai lefizették a visszaszolgáltatási hatóság tagjait. Az ügy kiindulópontja a 75 éves Pál herceg, aki a román királyi család tagjaként követelte vissza Bukarest határában a kommunizmus idején elkobzott băneasai királyi farmot (növénytani kutatóállomást) és a snagovi erdő egy részét. A terület a román főváros északi részén fekszik, amely a legértékesebbnek számít az ingatlanpiacon.
visszaszolgáltatási kérelmére négy éven át nem kapott választ. Ekkor felbérelte Remus Truicát, Adrian Năstase volt szociáldemokrata miniszterelnök tanácsadóját, hogy „intézkedjen”. Utóbbi bevonta Tal Silberstein és Benyamin Steinmetz izraeli üzletembereket, akik kenőpénzt fizettek a román restitúciós hatóság tagjainak, hogy Pál javára döntsenek.
A herceg cserébe a visszakövetelt ingatlanok értékének 50–80 százalékát fizette ki nekik.
A vádirat szerint mindez 2006 és 2013 között történt. A 2020 decemberében hozott bírósági döntés – mellyel Truicát hét év szabadságvesztésre ítélték, a két izraeli üzletember 5–5 év börtönbüntetést kapott – érvénytelenítette a visszaszolgáltatást, és visszahelyezte a román állam tulajdonába az ingatlanokat.
A hatóságok másfél évvel később bukkantak a nyomára Párizsban.
Őrizetbe vették Máltán a korrupció miatt jogerősen szabadságvesztésre ítélt, a börtönbüntetés elől külföldre menekült Pál herceget – tudatták román igazságügyi források.
Újabb csörtéhez vezetett Budapest és Kijev között, hogy az ukrán hadsereg a magyar fél szerint ismét megtámadta a Magyarországot orosz kőolajjal ellátó Barátság vezetéket, ami miatt leállt a kőolajszállítás.
Az ukrán titkosszolgálatok által a Krími hídon tervezett újabb robbantást sikerült meghiúsítani; a pokolgépet, amelyet egy Chevrolet Volt típusú gépkocsiban rejtettek el, hatástalanították – közölte hétfőn az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB).
Románia sokkal jobb helyzetben van az Egyesült Államokba való vízummentes beutazás terén, mint néhány hónapja – jelentette ki Oana Țoiu, külügyminiszter, aki szerint minden szinten dolgoznak azon, hogy Románia bekerüljön a Visa Waiver programba.
Több százezren gyűltek össze Izraelben, hogy a gázai háború befejezését és a Hamász által fogva tartott túszok szabadon bocsátását követeljék.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek el kell fogadnia Oroszország néhány feltételét az ukrajnai háború befejezéséhez – szögezte le Donald Trump amerikai elnök a Zelenszkijjel és az európai vezetők delegációjával folytatandó tárgyalások előestéjén.
Továbbra is nyomást kell gyakorolni Oroszországra – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő azt követően, hogy részt vett az Ukrajnát támogató Tettrekészek Koalíciójának vasárnapi online tanácskozásán.
Alekszandar Vucsics szerb elnök kemény fellépést jelentett be a kormányellenes tiltakozókkal szemben vasárnap, ezzel reagálva a napok óta tartó, folyamatosan erőszakba torkolló tüntetésekre.
Az amerikai elnök és orosz kollégája pénteki alaszkai találkozójukon „szilárd biztonsági garanciákról” állapodtak megUkrajna számára – jelentette be vasárnap Steve Witkoff.
Több európai ország állam-, illetve kormányfője bejelentette vasárnap, hogy jelen lesz Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Donald Trump amerikai elnökkel Washingtonban tartandó tárgyalásain.
Három ember meghalt, további nyolcan pedig megsebesültek, amikor több fegyveres tüzet nyitott egy brooklyni étteremben vasárnap hajnalban, zárás körül – közölte a New York Postra hivatkozva a Híradó.hu.
szóljon hozzá!