Morawiecki Strasbourgban: az EU nem lehet a tagországok fölött álló szerv

Mateusz Morawiecki (jobbra) Strasbourgban •  Fotó: Facebook/Kancelaria Premiera/Krystian Maj

Mateusz Morawiecki (jobbra) Strasbourgban

Fotó: Facebook/Kancelaria Premiera/Krystian Maj

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke aggodalmát fejezte ki a lengyel igazságszolgáltatás helyzete miatt és az európai uniós jog elsőbbségét hangsúlyozta az Európai Parlament keddi strasbourgi plenáris ülésén a lengyel alkotmánybíróság nemzeti alkotmány elsőbbségét megállapító döntéséről tartott vitán. Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő a tagállamok szuverenitását hangoztatta és kijelentette: nem engedhető meg, hogy az uniós intézmények jogi alap nélkül erőltessék rá döntéseiket másokra.

MTI

2021. október 19., 12:422021. október 19., 12:42

2021. október 19., 16:142021. október 19., 16:14

Morawiecki a vitában azt mondta: aggodalmat kelt, hogy az unió felosztotta Európát jobbakra és rosszabbakra, erősebb és gyengébb országokra. Kijelentette:

a játékszabályoknak mindenki számára egyformának kell lenniük, betartásuk mindenki számára kötelező, beleértve az uniós intézményeket is. Erről szól a jogállamiság

– emelte ki. Hozzátette: vannak különbségek és Lengyelország azt szeretné, ha ezeket a különbségeket tiszteletben tartanák, a szuverén országok döntéseivel együtt. A kettős megközelítés modelljét azonban fel kell számolni – mondta. A lengyel kormányfő kiemelte: ha az uniós intézmények átlépik a szerződések szerinti kompetenciájukat, arra a tagállamoknak reagálniuk kell.

•  Fotó: Facebook/Kancelaria Premiera/Krystian Maj Galéria

Fotó: Facebook/Kancelaria Premiera/Krystian Maj

Az Európai Unió nem egy állam, az uniós szerződések által összekötött huszonhét szuverén tagország alkotja. A jogköröket a tagállamok ruházták az uniós intézményeknek, számos terület azonban nemzeti hatáskörben van és abban is marad – mondta. Szavai szerint ha valakik nemzetek nélküli „szuperállamot” akarnak, ahhoz a tagállamok beleegyezésére van szükség.

Európának azonban egyenlő, szuverén országok közösségének kell maradnia, az EU nem lehet a tagországok fölött álló szerv. Nem engedhető meg, hogy ráerőltessék a döntéseiket másokra jogi alap nélkül, ahogy az sem, hogy egyes tagállamokkal szemben pénzügyi zsarolást alkalmazzanak

– mondta. „Ezt nem látjuk a szerződésekben” – szögezte le. Lengyelország elképzelése más, mint az európai centrealizmus – tette hozzá. Morawiecki azt hangoztatta, hogy a demokráciadeficit sosem öltött olyan mértéket, mint az elmúlt években. A döntések zárt ajtók mögött születnek, ami fenyegető a tagállamok számára – tette hozzá a lengyel kormányfő.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a beszédében kijelentette: a lengyel alkotmánybíróság október elején hozott döntése, amely a nemzeti alkotmány elsőbbségét állapította meg, megkérdőjelezi az Európai Unió alapjait.

Idézet
Mélyen aggaszt a kialakult helyzet, a lengyel ítélet közvetlen kihívást jelent az Európai Unió jogrendjének egységére”

– fogalmazott. Azt mondta, az uniós bizottság kezdeményezte párbeszéd ellenére a helyzet romlik Lengyelországban, amit az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) és az Európai Unió Bírósága is megerősített. Ez csúcsosodott ki az ország alkotmánybíróságának ítéletében – hangoztatta.

Csak a közös jogrend biztosít egyenlő jogokat, jogbiztonságot, kölcsönös bizalmat a tagállamok között, és ezáltal közös uniós politikákat – mondta. Hangsúlyozta: független bíróságok nélkül nehezebb az emberek védelme, jogaik betartása bizonytalanabbá válik. Az Európai Bizottság szükség esetén jogi lépéséket fog tenni, a lengyel kormánynak pedig el kell magyaráznia, hogyan akarja megvédeni az uniós pénzeket – közölte.

Idézet
Nem tehetjük, és nem is engedjük, hogy veszélybe sodorják közös értékeinket”

– fogalmazott az uniós bizottság elnöke. A lengyel alkotmánybíróság október elején megállapította a nemzeti alkotmány elsőbbségét azokon a területeken, melyeken az uniós jognak nincs kizárólagos hatásköre. A testület nem vonja kétségbe a közösségi jog elsőbbségét mindazon ügyekben, amelyekben az unió hatáskörrel rendelkezik, de rögzíti, hogy a nemzeti alkotmány áll a jogrendszer élén.

 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 10., csütörtök

A jogalkotás elindítását kérték az RMDSZ EP-képviselői Brüsszeltől az SZNT régiós kezdeményezése alapján

Az Európai Bizottság egyenlőségért felelős biztosának őshonos kisebbségek ügyében tapasztalható tétlenségét bírálta, illetve a nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezés kapcsán a jogalkotás megindítását sürgette Vincze Loránt.

A jogalkotás elindítását kérték az RMDSZ EP-képviselői Brüsszeltől az SZNT régiós kezdeményezése alapján
2025. július 10., csütörtök

Amerikai külügyi elemzés bírálja Romániát az elnökválasztás miatt és kiáll Magyarország mellett

Bírálja Romániát az elnökválasztás körüli botrányok miatt egy, az Egyesült Államok külügyminisztériumának honlapján olvasható elemzés, amely ugyanakkor Magyarországhoz empatikusan viszonyul.

Amerikai külügyi elemzés bírálja Romániát az elnökválasztás miatt és kiáll Magyarország mellett
2025. július 10., csütörtök

Elbukott az Ursula von der Leyen elleni bizalmatlansági indítvány, az RMDSZ tartózkodott

Elutasította a Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szemben benyújtott bizalmatlansági indítványt az Európai Parlament csütörtökön.

Elbukott az Ursula von der Leyen elleni bizalmatlansági indítvány, az RMDSZ tartózkodott
2025. július 10., csütörtök

Belehalt sérüléseibe egy kényszersorozás közben megvert kárpátaljai magyar férfi

Orbán Viktor miniszterelnök részvétét fejezte ki, a magyar külügyminisztérium pedig bekérette Ukrajna budapesti nagykövetét, miután ukrán toborzótisztek kényszersorozás közben megvertek egy magyar férfit Kárpátalján, aki később belehalt sérüléseibe.

Belehalt sérüléseibe egy kényszersorozás közben megvert kárpátaljai magyar férfi
2025. július 10., csütörtök

Közös elrettentésre készül összehangolt nukleáris haderejével Nagy-Britannia és Franciaország

Nagy-Britannia és Franciaország megteremti annak lehetőségét, hogy szükség esetén összehangolt módon alkalmazhassa önálló nukleáris elrettentő erejét – áll a két kormány csütörtökön ismertetett új nukleáris együttműködési deklarációjában.

Közös elrettentésre készül összehangolt nukleáris haderejével Nagy-Britannia és Franciaország
2025. július 10., csütörtök

Elengedi az izraeli túszok egy részét a Hamász

A Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet szerdán közölte, hogy beleegyezett tíz túsz szabadon bocsátásába a gázai tűzszünet elérésére tett erőfeszítések keretében.

Elengedi az izraeli túszok egy részét a Hamász
Elengedi az izraeli túszok egy részét a Hamász
2025. július 10., csütörtök

Elengedi az izraeli túszok egy részét a Hamász

2025. július 10., csütörtök

Az Egyesült Államok tüzérségi lövedékeket és rakétákat szállít Ukrajnának

Az Egyesült Államok tüzérségi lövedékeket és mobil rakétatüzérségi rakétákat szállít Ukrajnának – közölte két amerikai tisztségviselő szerdán a Reuters hírügynökséggel, napokkal azután, hogy Donald

Az Egyesült Államok tüzérségi lövedékeket és rakétákat szállít Ukrajnának
2025. július 09., szerda

Nagyon kapós Európában Nicușor Dan, Macronék és az Európai Néppárt is szeretné „leigazolni”

Románia új elnöke, Nicușor Dan egy politikai szerelmi háromszög középpontjában áll, mivel Emmanuel Macron francia elnök és Friedrich Merz német kancellár páneurópai pártjai egyaránt udvarolnak neki, hogy csatlakozzon hozzájuk – írja a Politico.

Nagyon kapós Európában Nicușor Dan, Macronék és az Európai Néppárt is szeretné „leigazolni”
2025. július 09., szerda

Kitiltották Romániából a chișinăui ellenzéki főpolgármestert

Románia nemzetbiztonsági okok miatt kitiltotta területéről Ion Cebant, Chisinău főpolgármesterét, a Nemzeti Alternatíva Mozgalom (MAN) vezetőjét és másik két moldovai állampolgárt – erősítette meg szerdán a bukaresti külügyminisztérium.

Kitiltották Romániából a chișinăui ellenzéki főpolgármestert
2025. július 09., szerda

Kreml: nyugalommal fogadjuk, hogy Trump szerint Putyin ostobaságokat beszél Ukrajnáról

Nem reagált érdemben a Kreml Donald Trump azon kijelentésére, miszerint Vlagyimir Putyin orosz elnök ostobaságokat mondott neki Ukrajna kapcsán.

Kreml: nyugalommal fogadjuk, hogy Trump szerint Putyin ostobaságokat beszél Ukrajnáról