Fotó: Videófelvétel
Legalább hatan meghaltak, illetve többen megsebesültek csütörtök este egy lövöldözés során Hamburgban a Jehova Tanúi vallásközösség egyik imaházában – közölték a német hatóságok.
2023. március 10., 08:162023. március 10., 08:16
A városi hatóságok szerint a lövéseket este kilenc óra felé egy, vagy több ismeretlen elkövető adta le egy templomban.
A német rendőrség egyik szóvivője péntekre virradóra az n-tv hírtelevízió műsorában ugyanakkor azt közölte, hogy a lövöldözés elkövetője is a halottak között lehet.
Az MTI által idézett tájékoztatás szerint miután a rendőrség csütörtök este kiérkezett az erőszakcselekmény helyszínére, még egy lövés eldördült. Később az épület egyik felső emeletén egy halottat találtak, és arra utaló nyomok vannak, hogy ez a személy lehetett az elkövető. Mindazonáltal a hatóságok még nem bizonyosodtak meg erről.
Hozzátette, hogy a dolgok jelenlegi állása szerint hamarosan feloldhatják a biztonsági figyelmeztetést a környéken.
A szóvivő azonban továbbra sem ismertette a halálos áldozatok, illetve a sebesültek pontos számát.
Andy Grote, Hamburg tartományi belügyminisztere szerint a rendőrség különleges alakulatát is mozgósították a helyszínre.
A rendőrség nagyszabású műveletről számolt be Hamburg Alsterdorf nevű városrészében.
Peter Tschentscher hamburgi polgármester megütközve reagált a történtekre. Mikroblogján részvétét fejezte ki az áldozatok hozzátartozóinak. Mint írta, a hatóságok gőzerővel dolgoznak az elkövetők előkerítésén és a történtek hátterének feltárásán.
Továbbra is nyomást kell gyakorolni Oroszországra – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő azt követően, hogy részt vett az Ukrajnát támogató Tettrekészek Koalíciójának vasárnapi online tanácskozásán.
Alekszandar Vucsics szerb elnök kemény fellépést jelentett be a kormányellenes tiltakozókkal szemben vasárnap, ezzel reagálva a napok óta tartó, folyamatosan erőszakba torkolló tüntetésekre.
Az amerikai elnök és orosz kollégája pénteki alaszkai találkozójukon „szilárd biztonsági garanciákról” állapodtak megUkrajna számára – jelentette be vasárnap Steve Witkoff.
Több európai ország állam-, illetve kormányfője bejelentette vasárnap, hogy jelen lesz Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Donald Trump amerikai elnökkel Washingtonban tartandó tárgyalásain.
Három ember meghalt, további nyolcan pedig megsebesültek, amikor több fegyveres tüzet nyitott egy brooklyni étteremben vasárnap hajnalban, zárás körül – közölte a New York Postra hivatkozva a Híradó.hu.
Az izraeli hadsereg sátrakat és egyéb felszereléseket biztosít a gázai lakosoknak, akik a harcok sújtotta területeken élnek, mielőtt az enklávé déli részébe költöztetik őket – jelentette be szombaton Aviháj Adraí katonai szóvivő.&a
Donald Trump amerikai elnök közölte az európai vezetőkkel, hogy jövő péntekre szeretne megszervezni egy háromoldalú csúcstalálkozót saját maga, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és Vlagyimir Putyin orosz elnök részvételével.
Dél-Szudán és Izrael olyan megállapodásról tárgyal, amelynek célja a háború sújtotta Gázai övezetből származó palesztinok áttelepítése az afrikai országba, ahol súlyos zavargások vannak a polgárháború miatt.
Miután Donald Trump tájékoztatta őket arról, hogy miről tárgyalt Vlagyimir Putyinnal, az európai vezetők szombat reggel tanácskoztak, és közleményt adtak ki, amelyben üdvözölték a békefenntartó erőfeszítéseket.
Bár a Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök között az ukrajnai fegyverszünet témájában lezajlott találkozón nem született konkrét eredmény, az mégis fontos – vélekednek az elemzők.
szóljon hozzá!