Lavrov szerint Moszkva kész lenne megfontolni egy Putyin és Biden közötti találkozót

Lavrov szerint Moszkva kész lenne megfontolni egy Putyin és Biden közötti találkozót

Fotó: Orosz elnöki hivatal

Moszkva kész lesz megfontolni egy Vlagyimir Putyin orosz és Joe Biden amerikai elnök közötti találkozóra vonatkozó javaslatot a G20-csúcson, ha az Egyesült Államok javaslatot tesz erre – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter kedden a Rosszija 1 televíziónak nyilatkozva.

MTI

2022. október 11., 15:592022. október 11., 15:59

„Ha érkezik egy ilyen ajánlat, akkor megfontoljuk” – mondta a tárcavezető.

Lavrov emlékeztetett rá, hogy Moszkva többször jelezte: soha nem utasítja vissza a találkozókat. Elmondta, hogy az áprilisi, megszakadt isztambuli tárgyalásokat az ukrán fél kezdeményezte.

Biden korábban nem zárta ki annak lehetőségét, hogy az Ázsiai-csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés vagy a G20-csoport csúcstalálkozóján találkozzon Putyinnal.

A G20-csúcsot a tervek szerint november 15-16-án az indonéziai Bali szigetén rendezik meg.

Az orosz diplomácia vezetője valótlannak nevezte John Kirby, a Nemzetbiztonsági Tanács fehér házi kommunikációs koordinátora állítását, miszerint Washington nyitott a tárgyalásokra.

Idézet
Ez hazugság. Nem kaptunk komoly kapcsolatfelvételi ajánlatot”

– mondta.

Lavrov sajtójelentésekre reagálva azt mondta, amennyiben Törökország találkozót kíván szervezni a vezető nyugati hatalmak és Oroszország között Ukrajna ügyében, akkor ezt Recep Tayyip Erdogannak Asztanában – ahol több diplomáciai esemény várható a héten –, módja lesz megbeszélni Putyinnal. Kifejezte Moszkva készségét bármilyen javaslat meghallgatására, és utalt rá, hogy ezeket nem célravezető előzetesen a nyilvánosság elé tárni.

A miniszter szerint az amerikaiak de facto régóta részesei a háborúnak, amelyet szerinte „az angolszászok” ellenőrzésük alatt tartanak.

Lavrov szerint egyre több az arra utaló adat, hogy az amerikaiak nemcsak az Ukrajnába küldött zsoldosok toborzásában segédkeznek, de hivatásos katonáik vannak jelen a terepen, egyebek között támogatást nyújtva a HIMARS rakétasorozatvetők harci bevetéséhez. Mint mondta, több európai állam katonái is hasonlóképpen tesznek.

Hangot adott álláspontjának, miszerint nyugati államoknak, amelyek Oroszország esetleges atomfegyverhasználatának témájával kapcsolatban spekulációba bocsátkoznak, tisztában kell lenniük a felelősségükkel. Megjegyezte:

az orosz fél felszólította őket, hogy ne fújják fel a nukleáris fenyegetés témáját.

Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes a RIA Novosztyi hírügynökségnek nyilatkozva azt mondta, hogy Oroszország senkit sem fenyeget tömegpusztító fegyver bevetésével, annak dacára, hogy az Egyesült Államok és „a tőle függő államok” ezzel vádolják. Emlékeztetett rá, hogy az atomfegyverek bevetésének feltételeit az orosz állam nukleáris elrettentésről rendelkező dokumentuma egyértelműen meghatározta.

Felidézte, hogy nukleáris fegyver bevetése orosz részről abban az esetben lehetséges, ha „megbízható információk érkeznek az Oroszország vagy a szövetségesei területét támadó ballisztikus rakéták indításáról”, ha Oroszország vagy szövetséges országok területén tömegpusztító fegyvereket vetnek be, ha az ellenség olyan létfontosságú állami vagy katonai létesítményeket támad meg, amelyek hatástalanítása megzavarná a nukleáris erők válaszlépéseit, vagy ha hagyományos fegyverekkel elindított, de az állam létét veszélyeztető agresszió indul Oroszország ellen.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. július 24., szerda

Macron: az olimpia végéig nem lesz új francia kormány, a győztes baloldal nem kormányozhat egyedül

Emmanuel Macron francia elnök kedd este élő televíziós interjúban megerősítette, hogy nem nevez ki új kormányt az olimpiai játékok vége előtt, azaz „augusztus közepéig”.

Macron: az olimpia végéig nem lesz új francia kormány, a győztes baloldal nem kormányozhat egyedül
2024. július 23., kedd

Felmérés: továbbra is élen a Fidesz–KDNP, Orbánt jóval többen tartják alkalmas miniszterelnöknek, mint riválisait

A Fidesz–KDNP megőrizte előnyét (47 százalék), miközben a Tisza Párt az EP-választás óta nem szerzett újabb szavazókat (29 százalék), Gyurcsány Ferenc pártja pedig nem veszített többet (8 százalék).

Felmérés: továbbra is élen a Fidesz–KDNP, Orbánt jóval többen tartják alkalmas miniszterelnöknek, mint riválisait
2024. július 23., kedd

Több tucatnyian meghaltak egy izraeli támadásban Gázában

Legalább 71 ember életét vesztette és 200-an megsebesültek hétfőn a Gázai övezet déli részén található Hán-Júnisz elleni újabb izraeli támadásban – jelentette a Vafa palesztin hírügynökség kórházi dolgozókra hivatkozva.

Több tucatnyian meghaltak egy izraeli támadásban Gázában
2024. július 23., kedd

„Románia úgyis befogadja” – egy olasz bíróság elfogadta ezt az érvet egy kilövésre ítélt, emberre támadó medve ügyében

Egy olasz állatvédő szervezetnek sikerült bírósági úton megakadályoznia egy medvekilövési rendelet végrehajtását, arra hivatkozva, hogy az állatot át lehet telepíteni Romániába.

„Románia úgyis befogadja” – egy olasz bíróság elfogadta ezt az érvet egy kilövésre ítélt, emberre támadó medve ügyében
2024. július 23., kedd

Brüsszelben tartják az EU külügy- és védelmi minisztereinek találkozóját, így „büntetnék” Magyarországot

Az európai uniós tagországok külügyminisztereinek, valamint védelmi minisztereinek augusztus végi informális találkozóját Brüsszelben rendezik meg – jelentette be Josep Borrell, az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője.

Brüsszelben tartják az EU külügy- és védelmi minisztereinek találkozóját, így „büntetnék” Magyarországot
2024. július 23., kedd

Trump-merénylet: lemondásra szólították a titkosszolgálat vezetőjét, aki elismerte, hogy hibáztak, de maradna

Közösen szólították fel lemondásra a titkosszolgálat igazgatóját republikánus és demokrata kongresszusi tagok hétfőn, a Donald Trump elleni merényletkísérletről szóló meghallgatáson.

Trump-merénylet: lemondásra szólították a titkosszolgálat vezetőjét, aki elismerte, hogy hibáztak, de maradna
2024. július 23., kedd

Ukrán hadsereg: Oroszország újabb rohamegységeket vezényelt Harkiv közelébe egy újabb támadáshoz

Oroszország további rohamegységeket telepített a Harkivi területen található Hliboke falu közelébe, hogy felkészüljön a támadó műveletekre – közölte Nazar Voloscsin, a Horticja hadműveleti-stratégiai csoport szóvivője hétfőn.

Ukrán hadsereg: Oroszország újabb rohamegységeket vezényelt Harkiv közelébe egy újabb támadáshoz
2024. július 23., kedd

Trumpnak címzett bírálatokkal jelentkezett be az elnökjelöltségre Kamala Harris

Joe Biden azt ígérte, hogy személyesen is részt vesz alelnöke Kamala Harris elnökválasztási kampányában, az amerikai elnök hétfőn közölte elhatározását, amikor telefonon csatlakozott Kamala Harris Delaware államban tartott kampányeseményéhez.

Trumpnak címzett bírálatokkal jelentkezett be az elnökjelöltségre Kamala Harris
2024. július 22., hétfő

Trumpék már hetek óta a Kamala Harris elleni harcra készülnek

Donald Trump csapata már hetek óta a Kamala Harris elleni harcra készül – derült ki a kampánystáb tagjai által megosztott információkból.

Trumpék már hetek óta a Kamala Harris elleni harcra készülnek
2024. július 22., hétfő

Milliószámra szedi áldozatait naponta a kiberbűnözés az EU-ban, fellépést sürget az Europol

Naponta több millió áldozata volt a kiberbűnözésnek 2023-ban az EU-ban – közölte az Europol hétfőn. A legfenyegetőbb internetes bűncselekmény a gyermekek szexuális kizsákmányolása és a pénzügyi csalás.

Milliószámra szedi áldozatait naponta a kiberbűnözés az EU-ban, fellépést sürget az Europol