A kishajó egyik utasát a vízirendészek mentették ki. Képünk illusztráció
Fotó: police.hu
Felborult egy motoros kishajó szombat este a Dunán, utasai közül négyen partot értek, egy embert jelenleg is keresnek – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság vasárnap a rendőrség honlapján.
2025. április 20., 17:572025. április 20., 17:57
A közlemény szerint a motoros kishajó szombaton (magyar idő szerint) 20 óra körül, a Duna 1630-as folyamkilométerénél, Budafok-Tétény közelében, ismeretlen körülmények között borult fel.
A csónakban öt férfi utazott, közülük hárman partra úsztak, egy embert a dunai vízirendészeti rendőrkapitányság munkatársai mentettek ki; a rendelkezésre álló adatok szerint a partot érők nem sérültek meg.
A kishajón utazókat mintavételre előállították; a jármű vezetőjét, egy a 34 éves férfit járművezetés ittas állapotban bűntett miatt hallgatták ki, és őrizetbe vették.
Segítségnyújtás elmulasztása miatt őrizetbe vették annak a szállodahajónak a kapitányát, aki felelőssé tehető a szombat éjjel a Duna verőcei szakaszánál bekövetkezett, két ember halálával és öt ember eltűnésével járó motorcsónak-tragédiáért.
Megtalálták szerda reggel annak a német turistának a holttestét, aki vasárnap egy csónakbaleset következtében eltűnt a Duna-deltában.
XIV. Leó pápa címert választott magának, és feltűnt mellette személyi titkára is, Edgard Iván Rimaycuna 36 éves perui pap.
A magyar kormány nem foglal állást egyik jelölt mellett sem, a jövőbeni megválasztott elnökkel viszont – az RMDSZ-szel egyeztetve – jó kapcsolatot kívánnak kialakítani a jövőben jelentette ki a Híradó.hu kérdésére Nacsa Lőrinc.
Rómában folytatta külföldi turnéját szerdán George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke, a szélsőjobboldal államfőjelöltje.
Izrael jobboldali kormányának a héten számos kellemetlen gesztust kellett lenyelnie Donald Trump amerikai elnök részéről, de diplomatikusan csendben maradt.
Vlagyimir Megyinszkij elnöki tanácsadó vezeti majd az ukrajnai rendezésről csütörtökön Isztambulban tárgyaló orosz küldöttséget – közölte szerda késő este a Kreml.
Andrzej Duda lengyel elnök fogadta szerdán Varsóban George Simiont, miközben éles belpolitikai vitát váltott ki Lengyelországban az AUR vezetőjének és elnökjelöltjének szereplése Karol Nawrocki lengyel ellenzéki elnökjelölt előző napi kampánygyűlésén.
A Szentszék rendelkezésre áll annak érdekében, hogy az ellenségek találkozzanak és a népek visszakaphassák a béke reményét – hangoztatta XIV. Leó pápa, aki ismételt békefelhívást intézett a keleti egyházakkal való audiencián.
Több mint 140 drónt és egy ballisztikus rakétát is bevetett ukrajnai célpontok ellen az orosz hadsereg szerdára virradóra, egy ember meghalt, többen megsebesültek a támadás következtében.
Az Európai Bizottság nem adott kielégítő és hihető indoklást arra, hogy miért tagadta meg a koronavírus elleni vakcinák szerződéseiról szóló, Ursula von der Leyen uniós bizottsági elnök és Albert Bourla, a Pfizer vezérigazgatója között váltott szöveges üzenetek nyilvánosságra hozatalát – közölte íté
Pakisztán kedden közölte, hogy továbbra is elkötelezett az Indiával kötött tűzszünet mellett, amelyről a múlt héten négy napig tartó harcok után állapodtak meg, de megfogadta, hogy teljes határozottsággal válaszol Újdelhi bármilyen jövőbeli agressziójára.
szóljon hozzá!