Képünk illusztráció
Fotó: Facebook/Минобороны России
Az orosz erők visszafoglaltak három falut, Viktorovkát, Nikolajevkát és Sztaraja Szorocsinát a behatoló ukrán hadseregtől a délnyugat-oroszországi Kurszki területen – közölte szombaton az orosz védelmi minisztérium.
2025. március 08., 20:562025. március 08., 20:56
A régió ügyvivő kormányzója, Alekszandr Hinstejn közölte, hogy az orosz területen tavaly augusztus óta támadó ukrán csapatok eközben Mahov Kologyec falut támadták, ahol tizennégy ház megrongálódott.
A Leningrádi terület kormányzója szombaton arról számolt be, hogy Kirisi város kőolajfinomítójában egy heves ukrán dróntámadás következtében lehulló roncsok miatt megrongálódott egy tartály, de tűz nem keletkezett. A Szurgutnyeftegaz kirisi létesítménye egyike a két legnagyobb orosz kőolajfinomítónak. Évente 17,7 millió nyersolajat (napi 355 ezer hordót) dolgoznak fel itt, ami az ország termelésének 6,4 százaléka.
Donald Trump amerikai elnök kijelentette, hogy „őszintén szólva nehezebb Ukrajnával célt érni”, mint Oroszországgal – ezzel a két ország közötti békeközvetítésre utalt.
A moszkvai minisztérium szerint az orosz csapatok a héten négy települést – Andrijivkát, Szkudnét, Burlackét és Privilnét – foglalták el Kelet-Ukrajnában.
Többen meghaltak és megsebesültek az orosz hadsereg péntek éjjeli rakétákkal és drónokkal végrehajtott légicsapásaiban, a támadások fő célpontjai az ukrajnai gázkitermelő létesítmények voltak.
A tárca adatai szerint az ukrán hadsereg a héten az orosz Északi Hadseregcsoport műveleteinek következtében több mint 1590 katonát, a Dnyeper Hadseregcsoport felügyelte térségben 575 katonát, a Keleti Hadseregcsoport előrenyomulásával pedig több mint 1210 katonát veszített a frontvonalakon.
Mi tagadás, egyik félnek sem válik dicsőségére az Ovális Irodában lezajlott vita – ám jó tanulság Zelenszkij és mindenki más számára, hogy aki kitartóan, teljes testsúlyát bevetve rázza a pofonfát, azt előbb-utóbb a feje búbjáig beborítja a termése.
Elon Musk milliárdos sem hagyta kommentár nélkül a vasárnap esti fejleményeket, amikor is a Központi Választási Iroda (BEC) megtiltotta Călin Georgescu indulását.
A székely vértanúk az összmagyarság hősei, akik példát mutattak a magyar nép hazaszeretetéről, bátorságáról, nyelve, kultúrája és identitása iránti tiszteletéről – hangsúlyozta a Külgazdasági és Külügyminisztérium miniszteri különmegbízottja vasárnap.
Donald Trump amerikai elnök szerint senki nem volt keményebb Oroszországgal, mint ő az első elnöki időszakában, és ennek ellenére volt képes „jól elboldogulni” Vlagyimir Putyin orosz elnökkel – az amerikai elnök egy interjúban reagált.
Franciaország a befagyasztott orosz vagyonok kamatainak köszönhetően idén „egy újabb, 195 millió eurós keretet” fordít az Ukrajnának nyújtandó katonai támogatásra – jelentette ki Sébastien Lecornu védelmi miniszter.
Az embertársak iránti figyelemteljes szolgálat és gyengéd gondoskodás jelentőségét hangsúlyozta Ferenc pápa a kórházból írt vasárnapi üzenetében, amelyet a Vatikán közölt.
Donald Trump azt fontolgatja, hogy kivonja az amerikai csapatok egy részét Németországból, és átcsoportosítja őket Kelet-Európába – írja a The Telegraph saját értesülésekre hivatkozva.
Ferenc pápa állapota az utóbbi két napban stabil maradt, csekély javulást tapasztaltak az orvosok – közölte a Szentszék az egyházfőt a Gemelli-klinikán kezelő szakemberek véleménye alapján szombat este.
Izrael és a Hamász szombaton jelezte, hogy a tűzszüneti tárgyalások következő szakaszára készülnek, miközben a közvetítők folytatták a januárban kezdődött, törékeny, 42 napos tűzszünet meghosszabbításáról szóló tárgyalásokat.
Legalább 25 ember halt meg Ukrajnában az orosz csapások legújabb hullámában – közölték ukrán tisztségviselők, miközben a konfliktus nem mutatja az enyhülés jeleit.
Ferenc pápa immár három hete kórházban van, és továbbra is küzd a kettős tüdőgyulladás következményeivel.
szóljon hozzá!