Fotó: Gulyás Gergely/Facebook
A mostani számítások szerint a pünkösd utáni héten éri el Magyarország az ötmillió első oltást, ezért a kormány a jövő heti ülésén a korlátozó intézkedések további enyhítéséről tárgyal – közölte a budapesti Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön online sajtótájékoztatón.
2021. május 13., 13:102021. május 13., 13:10
2021. május 13., 13:282021. május 13., 13:28
Gulyás Gergely bejelentette azt is, hogy a külföldön élő magyar állampolgárok is kaphatnak védettségi igazolványt és az oltások számától függetlenül május 28-tól megtarthatók a lakodalmak. A miniszter elmondta, terveik szerint minden magyar állampolgár, aki külföldön, azaz az Európai Unió, az OECD, vagy a NATO tagállamában, továbbá Oroszországban és Kínában kapott oltást, az igazolások kormányhivatali bemutatása után kaphat magyar védettségi igazolványt.
Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettes a múlt héten a Krónikának úgy nyilatkozott: néhány napon belül véglegesíteni lehet a magyar és román oltási igazolványok kölcsönös elismeréséről szóló megállapodást. Az RMDSZ elnöke lapunknak elmondta, a gyulai magyar–román külügyminiszteri találkozón a felek jelezték egymásnak, hogy van egy ilyen megállapodási szándék. Florin Cîțu román miniszterelnök később megerősítette, hogy Magyarország és Románia kölcsönösen elismeri a koronavírus elleni oltásról kiállított igazolásokat, ugyanakkor szerinte nem biztos, hogy erről megállapodást is alá kell írni.
Kelemen Hunor fontosnak tartotta leszögezni, hogy egy ilyen, az oltási igazolásokat kölcsönösen elismerő megállapodás csak a szabad utazásról szól, a Magyarországon kiadott védettségi igazolványok által biztosított más jogosítványokról nem. Az RMDSZ vezetője ugyanakkor elmondta: tájékoztatta Magyar Leventét, a budapesti Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkárát a kettős állampolgárságú erdélyi magyarok jelzéseiről, miszerint a Romániában kapott oltási igazolásuk ellenére sem kaphatnak magyar védettségi igazolványt, illetve nem élhetnek az oltottaknak járó magyarországi kedvezményekkel.
Jelenleg az üzleti céllal utazók és a 24 óra alatt átutazókon kívül csak azok a magyar állampolgárok léphetnek be karanténmentesen Magyarországra, akik a magyarországi hatóságok által kibocsátott védettségi igazolvánnyal rendelkeznek, azaz Magyarországon oltották be őket koronavírus ellen. A kettős állampolgársággal rendelkező erdélyi magyarok túlnyomó többsége viszont Romániában kapott oltást. Magyarország eddig Montenegróval, Szerbiával, Szlovéniával és Bahreinnel kötött az egymás vakcinaigazolásait kölcsönösen elismerő, szabad utazásról szóló egyezményt.
Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök szerint Izrael állam történelme során soha nem volt olyan fokú az összehangoltság, együttműködés és bizalom az Egyesült Államokkal, mint jelenleg.
Donald Trump lehetőségként tekint az Oroszország elleni további súlyos szankciókról szóló, az amerikai szenátus előtt lévő törvényre – az amerikai elnök erről kedden kabinetjének nyilvános ülésén beszélt a washingtoni Fehér Házban.
Brüsszel beverte a szöget a gazdák koporsójába, hiszen olyan kereskedelmi megállapodást kötött Ukrajnával, amely több mezőgazdasági termék esetében magasabb vagy korlátlan importot engedélyez – közölte közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter.
Az Ukrajnába irányuló fegyverszállítások „az ellenségeskedések folytatásának” kedveznek – így kommentálta kedden Oroszország, hogy Donald Trump amerikai elnök közölte: az Egyesült Államok további fegyvereket küld Kijevnek.
A gázai háború befejezéséről szóló tárgyalások „nagyon jól haladnak” – jelentette ki hétfőn este Donald Trump amerikai elnök, miután Washingtonban fogadta Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnököt.
Az Európai Bizottság elleni bizalmatlansági indítvány szélsőségesek legrégibb kézikönyvéből származik, célja a társadalom megosztása, a demokráciába vetett bizalom aláásása – jelentette ki a brüsszeli testület elnöke hétfőn Strasbourgban.
Donald Trump amerikai elnök hétfőn közölte, hogy további védelmi fegyvereket tervez küldeni Ukrajnának, miután kormánya a múlt héten leállított bizonyos szállítmányokat.
Az Európai Unió nem foglalkozik a nemzeti kisebbségek ügyével, azt minden ország belügyének tekinti – jelentette ki Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó a Kisebbségvédelem Európában című nyári egyetemen hétfőn Budapesten.
Donald Trump amerikai elnök keményen bírálta korábbi közeli szövetségesét, Elon Muskot, amiért a multimilliárdos új politikai pártot akar indítani.
Izrael az izraeli-iráni tűzszünet óta először mért csapásokat jemeni húszi célpontok ellen, hétfőre virradóra kikötőket és egy erőművet támadott.
1 hozzászólás