Rijád, Szaúd-Arábia fővárosa újabb orosz-amerikai tárgyalásoknak adhat otthont
Fotó: Wikipédia/B.alotaby
Hétfőn Rijádban orosz-amerikai tárgyalások lesznek Ukrajnáról – közölte Jurij Usakov, az orosz elnök külpolitikai tanácsadója.
2025. március 20., 17:062025. március 20., 17:06
Usakov, aki erről szerdán állapodott meg Michael Waltz amerikai nemzetbiztonsági tanácsadóval, elmondta, hogy az orosz felet Grigorij Karaszin, az orosz parlementi felsőház külügyi bizottságának elnöke és Szergej Beszeda, a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) igazgatójának tanácsadója fogja képviselni.
Emlékeztetett arra, hogy a 2022 júliusában António Guterres ENSZ-főtitkár közreműködésével és részvételével megkötött csomagmegállapodások nem működtek maradéktalanul.
Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője csütörtökön újságíróknak nyilatkozva azt hangoztatta, hogy Európa militarizálódni kezdett, és „háború pártjává vált”.
„A Brüsszelből és az európai fővárosokból érkező jelzések most főképp Európa militarizálásának terveire vonatkoznak, ami egyértelműen ellentétes az orosz és az amerikai elnöknek azzal a szándékával, hogy a békés rendezési folyamatra való áttérés módját keressék. Európa önmaga militarizálásába kezdett, és úgy tűnik, a háború pártjává vált” – fogalmazott. Peszkov szerint Moszkva nem kapott arra vonatkozó jelzést Brüsszeltől, hogy kész lenne a tárgyalási folyamat megkezdésére.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hisz abban, hogy Trump vezetésével „még ebben az évben tartós béke érhető el”.
Véget ért a Donald Trump és Volodimir Zelenszkij közötti egyórás telefonos megbeszélés szerdán. Zelenszkij a telefonbeszélgetés során beleegyezett az orosz energetikai infrastruktúra elleni támadások leállításába.
Ukrajna külügyminisztere csütörtökön azt mondta, hogy Oroszország többször is megsértette saját háromnapos tűzszünetét órákkal annak kezdete után, és „bohózatnak” nevezte a kezdeményezést, míg Moszkva szerint Kijev folytatta a harcokat.
Felszállt a fehér füst a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből csütörtökön este, ami azt jelenti, hogy sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.
Az Orbán-kormány „őszödi beszédeként” harangozott be a napokban Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke egy hangfelvételt, amelyet csütörtökön hozott nyilvánosságra a Facebook-oldalán.
Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén tartott szavazásán támogatta az élőhelyvédelmi irányelv módosítását célzó európai bizottsági javaslatot annak érdekében, hogy az uniós farkasvédelmi státuszt összhangba hozza a vonatkozó Berni Egyezménnyel.
Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke, frakcióvezetője lemond a DK elnöki tisztségéről, lemond frakcióvezetői posztjáról, országgyűlési képviselői mandátumáról, visszavonul a közélettől, a választásokon nem indul – jelentette be csütörtökön Dobrev Klára.
Az Egyesült Államok és Európa ugyanazon „civilizációs csapat” tagja, kultúrájuk szorosan összefonódik, de ez nem jelenti azt, hogy nem bírálhatják egymást – jelentette ki J. D. Vance amerikai alelnök szerdán Washingtonban.
A csütörtöki első két szavazáson sem sikerült pápát választaniuk a konklávéra összegyűlt bíborosoknak: a pápaválasztó gyűlésnek otthont adó vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből fekete füst szállt fel kelet-európai idő szerint nem sokkal egy óra előtt.
George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke, a szélsőjobboldal államfőjelöltje megválasztása esetén népszavazást írna ki arról, hogy megtartsák-e a tavalyi elnökválasztás alkotmánybíróság által eltörölt második fordulóját.
Európának közösen kell megoldania a migráció ügyét, és jobb európai szabályozásra kell törekedni – jelentette ki Friedrich Merz új német kancellár szerdán Varsóban a Donald Tusk lengyel kormányfővel tartott közös sajtókonferencián.
Az Egyesült Államok és Izrael megvitatta annak lehetőségét, hogy Washington irányítsa a Gázai övezet háború utáni ideiglenes közigazgatását – közölte öt, az ügyet jól ismerő személy a Reut
szóljon hozzá!