Kövér szerint zavargásokra készül az ellenzék és a Soros-hálózat

Kövér László és Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke a Martosi Szabadegyetem fórumán •  Fotó: MTI

Kövér László és Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke a Martosi Szabadegyetem fórumán

Fotó: MTI

Az ősszel leplezetlen koalíció jöhet létre a magyarországi ellenzék és a Soros György-féle szervezetek között, hogy utóbbiak a demokrácia intézményrendszere elleni nyílt támadásokkal, utcai zavargásokkal gerjesszenek hangulatot a választások előtt – jelentette ki Kövér László, az Országgyűlés elnöke szerdán a Felvidéken zajló Martosi Szabadegyetem fővédnöki fórumán.

MTI

2017. július 05., 22:372017. július 05., 22:37

2017. július 05., 22:422017. július 05., 22:42

Kövér László – aki kérdésekre válaszolva a világpolitika elmúlt egy évét értékelte, illetve a jövő évi választásokat megelőző időszak várható eseményeiről beszélt – azt mondta: idén ősszel „forró időkre kell készülni" a magyarországi ellenzék és a Soros-féle, úgynevezett civil szervezetek összefogása miatt.

„Megpróbálnak majd egy olyan hangulatot kialakítani, amiben mindent fölülír a polgárháborús pszichózis" – jósolta a fideszes politikus, aki szerint az ellenzék így akarja majd elterelni a figyelmet saját alkalmatlanságáról, s ezt a „piszkos munkát” a Soros-féle szervezetek aktivistáival végezteti el.

A házelnök kifejtette: a hangulatfokozásra azért is szüksége van az ellenzéknek, hogy ilyen módon próbáljon olyan közhangulatot kialakítani, amelyben a választók mindenképpen szükségét érezzék a változásnak.

A Soros-féle szervezetekre pedig azért van szükségük, mert – mint mondta – „egy magát demokratikusnak definiáló pártnak nem áll jól, hogy nyílt törvénysértésre, utcai zavargásokra buzdítson". Kövér László megjegyezte: nem Magyarország az első „kísérleti terep", ahol kívülről avatkoznak be annak érdekében, hogy „potens ellenzéki pártok” hiányában letaszítsák a kormányról azokat, akik demokratikus választásokon jutottak oda. Rámutatott: az ilyen manipulatív módszerek kivédése miatt meg kell mutatni, kik állnak az ilyen kezdeményezések mögött, s azt is, hogy milyen célokat követnek.

Az Országgyűlés elnöke a világpolitika elmúlt egy évét értékelve úgy vélekedett: minőségi változás nem ment végbe, viharos, de mégis unalmas volt az elmúlt egy év. Kiemelte: az Orbán Viktor miniszterelnök által előre jelzett „lázadás éve” elkezdődött, és folyamatosan zajlik, ám az is igaz – mondta Franciaországra utalva –, hogy vannak országok Európában, ahol a régi rend hívei új erőre kaptak.

Az ötödik Martosi Szabadegyetem fővédnöki fórumán Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára a nemzetpolitika jövőbeli eszközeiről szólva elmondta: a jövőben meg fogják erősíteni a külhoni magyarság intézményrendszerét. Hozzátette, ráerősítenek a szülőföldön való boldogulás elképzelésének támogatására, illetve ki fogják terjeszteni a családpolitika rendszerét a határon túlra, ahol ez a folyamat már meg is kezdődött a babakötvény és az anyasági támogatás bevezetésével.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 10., szombat

Az egyház szociális szerepét hivatott hangsúlyozni XIV. Leó pápa névválasztása

A csütörtökön megválasztott új pápa, az amerikai Robert Prevost által választott Leó név az egyik leggyakoribb pápai nevek egyike, a választás pedig azt tükrözi, hogy az új egyházfő az egyház szociális szerepére akar jelentős hangsúlyt helyezni.

Az egyház szociális szerepét hivatott hangsúlyozni XIV. Leó pápa névválasztása
2025. május 10., szombat

Románia felé kellett kerülnie a Moszkvába tartó Ficónak, miután a litvánok nem engedték átrepülni a gépét

Robert Fico szlovák miniszterelnök csütörtökön kénytelen volt kerülőutat választani Moszkvába, hogy eljusson Vlagyimir Putyin pénteki katonai parádéjára, miután a balti államok lezárták légterüket az őt az eseményre szállító repülőgép előtt.

Románia felé kellett kerülnie a Moszkvába tartó Ficónak, miután a litvánok nem engedték átrepülni a gépét
2025. május 09., péntek

Orbán Viktor egyetért George Simionnak a nemzetek Európájáról alkotott véleményével

A magyar kormány semmilyen elszigetelést, retorziót nem támogat Romániával szemben – jelentette ki pénteken Orbán Viktor.

Orbán Viktor egyetért George Simionnak a nemzetek Európájáról alkotott véleményével
2025. május 09., péntek

Közösen emlékeztek meg az uniós intézményvezetők a Schuman-nyilatkozat 75. évfordulójáról

Az Európai Parlament, az Európai Tanács és az Európai Bizottság elnöke közös nyilatkozatban emlékezett meg az 1950. május 9-i Schuman-nyilatkozat 75. évfordulójáról. Az ünnepséget Robert Schuman szülőhelyén, Luxemburgban tartották.

Közösen emlékeztek meg az uniós intézményvezetők a Schuman-nyilatkozat 75. évfordulójáról
2025. május 09., péntek

Szijjártó: kiutasítottak Magyarországról két ukrán kémet

Magyarország kiutasított két, Ukrajna budapesti nagykövetségén diplomáciai fedésben dolgozó kémet, ugyanis a kormány nem tűri tovább a Magyarországgal szembeni folyamatos lejárató akciókat Kijev részéről – jelentette be Szijjártó Péter.

Szijjártó: kiutasítottak Magyarországról két ukrán kémet
2025. május 09., péntek

Nem csak az elnökválasztás miatt fontos május 18.: aznap tartják XIV. Leó pápa beiktatási szertartását

A romániai államfőválasztás második fordulójának napján, május 18-án tartják XIV. Leó pápa beiktatási szertartását. A beiktatási misét a hagyományokhoz híven a római Szent Péter téren tartják, helyi idő szerint délelőtt 10 órakor.

Nem csak az elnökválasztás miatt fontos május 18.: aznap tartják XIV. Leó pápa beiktatási szertartását
2025. május 09., péntek

Friedrich Merz: világossá kell tenni, hogy Európa Ukrajna oldalán áll

Választ kell adni arra, hogy Európa miként fogja kezelni az Ukrajna elleni háborút, ugyanakkor világossá kell tenni, hogy hol áll Európa: mégpedig Ukrajna oldalán – jelentette ki Friedrich Merz német kancellár Brüsszelben pénteken.

Friedrich Merz: világossá kell tenni, hogy Európa Ukrajna oldalán áll
2025. május 09., péntek

Gulyás Gergely: nincs dolgunk a román választással, de a román elnökkel majd lesz, együttműködésre törekszünk Romániával

A magyar kormány eddig is az együttműködésre törekedett Romániával, ezután is így lesz – jelentette ki Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken a román elnökválasztás apropóján.

Gulyás Gergely: nincs dolgunk a román választással, de a román elnökkel majd lesz, együttműködésre törekszünk Romániával
2025. május 09., péntek

Megtartotta első miséjét XIV. Leó: az egyházra ott van a legsürgetőbb szükség, ahol a mai társadalom drámái zajlanak

A krisztusi tanítást képviselő egyház missziójára ott van a legsürgetőbb szükség, ahol a mai társadalom drámái zajlanak az élet értelmének elvesztésétől a család válságáig – mondta homíliájában XIV. Leó pápa.

Megtartotta első miséjét XIV. Leó: az egyházra ott van a legsürgetőbb szükség, ahol a mai társadalom drámái zajlanak
2025. május 09., péntek

Az ukrán biztonsági szolgálat azt állítja, magyar kémhálózatot leplezett le

Új szintre lépett az Ukrajna és Magyarország között a Kárpátalján élő őshonos magyar közösség jogfosztása nyomán kialakult konfliktus: az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) pénteken azt állította, hogy magyar „kémhálózatot” leplezett le Kárpátalján.

Az ukrán biztonsági szolgálat azt állítja, magyar kémhálózatot leplezett le