Fotó: Agerpres/EPA
A Sars-Cov-2 koronavírus okozta betegség, a Covid-19 elleni védőoltás kötelezővé tételéről beszélt Mario Draghi olasz miniszterelnök, aki az országba érkező migránsok vakcinázását is szorgalmazta az olasz sajtó pénteki jelentése szerint.
2021. szeptember 03., 19:242021. szeptember 03., 19:24
2021. szeptember 03., 19:582021. szeptember 03., 19:58
Az újságok szerint Mario Draghi igent mondott a kötelező oltásra. A kormányfő hangsúlyozta, hogy a kötelező vakcinázás bevezetéséhez arra van szükség, hogy az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) és az Olasz Gyógyszerügynökség (Aifa) engedélyezze az oltóanyagokat.
Kifejtette:
Hozzátette, hogy az egészségügyben és az oktatásban dolgozók után más szakmai kategóriák esetében is kötelezővé akarják tenni a védettségi igazolást, a közigazgatásban dolgozókkal kezdve. Renato Brunetta közigazgatási miniszter már korábban bejelentette, hogy a közintézményekben vissza akarja vezetni a jelenlétben végzett munkát a 2020 márciustól alkalmazott távmunka helyett.
Megjegyezte, hogy Olaszországban tizenegy kötelező oltás van.
A védettségi kötelezettség megosztja a kormánypártokat, melyek között a Matteo Salvini vezette Liga a kötelező vakcinázásnál is sürgetőbbnek tartja a tesztelés ingyenessé tételét, elsősorban a tanulók számára.
A lakosság nagy része azonban csak jövő évben kap ismétlő oltást, miután a védettségi érvényességet a jelenlegi kilenc hónapról egy évre akarják emelni.
Az átoltottság meghaladta a 70 százalékot: több mint 38 millió olasz részesült már két adag oltásban.
Egyedül Szicíliában vezették vissza a járványkorlátozásokat, közöttük a maszk szabadtéren is kötelező viselését, de a mutatók a déli Calabriában és Szardínián is elérték a veszélyességi küszöböt a delta variáns terjedése miatt.
Országosan a napi esetszám és a kórházban kezeltek száma nem ugrott meg, az utóbbi két hét alatt viszont kétszeresére emelkedett a halottak napi száma, és megközelítette a hetvenet.
Az oltást a tervek szerint a regisztrációs központokban (hot spot) adnák be nekik, és sajtóértesülések szerint egy dózisos vakcinában részesülnének. Az oltási programot a belügyi tárca dolgozza ki.
Új szintre lépett az Ukrajna és Magyarország között a Kárpátalján élő őshonos magyar közösség jogfosztása nyomán kialakult konfliktus: az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) pénteken azt állította, hogy magyar „kémhálózatot” leplezett le Kárpátalján.
Robert Francis Prevost amerikai bíborost választották meg a katolikus egyház új fejének, aki XIV. Leó pápa néven fog uralkodni. De mit is lehet tudni az új egyházfőről?
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök fogadkozott, hogy Izrael egyedül is megvédi magát a jemeni húszi lázadók ellen, miután Donald Trump amerikai elnök megállapodást kötött az Irán által támogatott csoporttal.
Az indiai hadsereg azt állítja, hogy az éjszaka folyamán több pakisztáni dróntámadást és egyéb lövedékekkel végrehajtott támadást is visszavertek a közös határ mentén.
Ukrajna külügyminisztere csütörtökön azt mondta, hogy Oroszország többször is megsértette saját háromnapos tűzszünetét órákkal annak kezdete után, és „bohózatnak” nevezte a kezdeményezést, míg Moszkva szerint Kijev folytatta a harcokat.
Felszállt a fehér füst a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből csütörtökön este, ami azt jelenti, hogy sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.
Az Orbán-kormány „őszödi beszédeként” harangozott be a napokban Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke egy hangfelvételt, amelyet csütörtökön hozott nyilvánosságra a Facebook-oldalán.
Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén tartott szavazásán támogatta az élőhelyvédelmi irányelv módosítását célzó európai bizottsági javaslatot annak érdekében, hogy az uniós farkasvédelmi státuszt összhangba hozza a vonatkozó Berni Egyezménnyel.
Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke, frakcióvezetője lemond a DK elnöki tisztségéről, lemond frakcióvezetői posztjáról, országgyűlési képviselői mandátumáról, visszavonul a közélettől, a választásokon nem indul – jelentette be csütörtökön Dobrev Klára.
Az Egyesült Államok és Európa ugyanazon „civilizációs csapat” tagja, kultúrájuk szorosan összefonódik, de ez nem jelenti azt, hogy nem bírálhatják egymást – jelentette ki J. D. Vance amerikai alelnök szerdán Washingtonban.
szóljon hozzá!