Gyanúsított. Ryan Wesley Routh korábban keményen bírálta Trumpot, és az igazságszolgáltatással is többször szembe került
Fotó: Facebook
Korábban is meggyűlt már a baja az igazságszolgáltatással annak a férfinak, aki a gyanú szerint vasárnap megpróbált rálőni Donald Trump volt amerikai elnökre, miközben az éppen golfozott.
2024. szeptember 16., 08:592024. szeptember 16., 08:59
2024. szeptember 16., 09:572024. szeptember 16., 09:57
A CNN arról is beszámolt, hogy a Ryan Wesley Routh nevű férfi közösségi oldalán keményen bírálta Trumpot, és Ukrajnát támogató bejegyzéseket is közzé tett. Észak-Karolinából származó, néhány évtizedes múltra visszatekintő feljegyzések azt mutatják, hogy a Trump ellen vasárnap elkövetett merénylet miatt őrizetbe vett férfinak már korábban is voltak összetűzései a törvénnyel.
2002-ben Ryan Wesley Routh-t letartóztatták, miután a rendőrség megállította, de nem működött együtt a hatóságokkal.
– derül ki a Greensboro News & Record egy, a rendőrségre hivatkozó, abban az évben megjelent cikkéből. A bűnüldöző szervek vasárnap megerősítették a letartóztatás tényét a CNN-nek.
A nyilvántartásokból kiderül, hogy az 1990-es évek óta Routh több bírósági ügyben is érintett.
Az állami és szövetségi hatóságok többször megvádolták azzal, hogy nem fizette be időben az adóját. A bírósági feljegyzések szerint például 2008-ban mintegy 32 000 dolláros szövetségi adóhátralékkal kellett szembenéznie.
1998-ban az állam azt állította, hogy egy „értéktelen csekkel” kapcsolatos bűncselekményt követett el, bár ezt az ügyet lezárták.
Routh legidősebb fia, Oran a CNN-nek sms-ben elmondta, hogy Routh „szerető és gondoskodó apa volt, és becsületes, keményen dolgozó ember”.
A fiú azt írta: „Nem tudom, mi történt Floridában, és remélem, hogy a dolgokat csak felfújták, mert abból a kevésből, amit hallottam, nem úgy hangzik, hogy az általam ismert férfi bármi őrültséget, pláne nem erőszakos dolgot tett volna”.
Ryan Wesley Routh egy X-fiókon olyan kommenteket tett közzé, amelyek a Trump elleni júliusi merényletkísérletre utaltak.
Routh külön posztokban jelölte meg Joe Biden elnököt és Kamala Harris alelnököt, arra biztatva őket, hogy látogassák meg a nagygyűlésen megsérülteket.
„Neked és Bidennek meg kellene látogatnotok a Trump-gyűlés sérültjeit a kórházban, és részt kellene vennetek a meggyilkolt tűzoltó temetésén. Trump soha semmit nem fog tenni értük” – írta Harrisnek címzett posztjában.
Lövések dördültek el Donald Trump közelében vasárnap Floridában, miközben a republikánus elnökjelölt egy golfpályán tartózkodott.
Egy áprilisi, Biden elnöki fiókját megjelölő X-bejegyzésben azt írta, hogy Biden kampányának a jelszava a KADAF (Keep America democratic and free – Tartsuk meg Amerikát demokratikusan és szabadon), míg Trump kampányjelszava valójában a MASA (make Americans slaves again master – Tedd az amerikaiakat ismét rabszolgává, uram) kellene hogy legyen. „A szavazólapokon a DEMOKRÁCIA a tét és nem veszíthetünk” – fogalmazott a merénylő.
„KÉSZ VAGYOK KRAKKÓBA REPÜLNI ÉS AZ UKRÁN HATÁRRA MENNI, hogy önkéntesnek jelentkezzek, harcoljak és meghaljak... Lehetek én a példa, hogy győznünk kell” – írta Routh egy 2022. márciusi X-posztban.
2023 októberétől kezdődően posztok egész sorában próbált afgán sorkatonákat toborozni, és az ukrán kormány nem hivatalos összekötőjeként mutatkozott be.
„Afgán katonák – Ukrajna érdeklődik 3000 katona iránt, ezért minden katonának, akinek van útlevele, el kell küldenie nekem az útlevelének másolatát, hogy elküldhessem Ukrajnába” – írta az egyik ilyen posztban, amelyet angol és pastu nyelven tett közzé.
Eközben a Szövetségi Nyomozó Iroda közlése szerint
miután a közelben, egy bozótos területen egy fegyveres férfit észleltek; a nyomozásban merényletkísérletként kezelik az ügyet.
Az incidenst követően tartott sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a gyanúsított, Ryan Wesley Routh fegyverét hátrahagyva autóval menekült el, a szomszédos Martin megye hatóságai fogták el később. A helyi rendőség képviselője akkor azt közölte, hogy a gyanúsított őrizetbe vételekor nyugodtan viselkedett. A meneküléshez használt járműre egy szemtanú hívta fel a figyelmet, az autót később elektronikus rendszám-leolvasóval találták meg – közölték.
A Palm Beach megyei rendőrség, a Szövetségi Nyomozó Iroda, a titkosszolgálat és az ügyészség közös tájékoztatóján az is elhangzott, hogy
A sajtóeseményen bemutattak egy fotót két hátizsákról, amely a támadáskísérletnél használt fegyvert tartalmazta, egy AK-47-es fajtájú gépkarabélyt. Egy sportkamerát is találtak a golfpálya drótkerítésénél.
A Szövetségi Nyomozó Iroda illetékese arról számolt be, hogy a vizsgálatra minden erőforrást rendelkezésre bocsátanak, valamint további személyzetet küldtek a területre, és a lakosságtól információkat kért.
Az ügyészség képviselője elmondta, hogy a gyanúsított őrizetben van, és a vádemelés előkészítésén dolgoznak.
A titkosszolgálat képviselője úgy fogalmazott, hogy
A megyei rendőrhatóságot vezető Ric Bradshaw azt mondta, hogy a lakosságot nem fenyegeti veszély, és arról is beszámolt, hogy a Donald Trump biztonságáért felelős ügynökök az eljárásrendnek megfelelően biztosították a területet, és így fedezték fel a fegyverest. A hatósági vezető megjegyezte, hogy Donald Trumpot volt elnökként a védelem más szintje illeti meg, mint egy hivatalban lévő elnököt, ugyanakkor elismerését fejezte ki a titkosszolgálat beavatkozásáért, amivel sikerült megelőzniük a támadást.
Eközben egy bűnüldözési forrás a CNN-nek azt mondta: az FBI nyomozása a Donald Trump ellen Floridában elkövetett merényletkísérlet ügyében globális méretűvé vált, mivel a nyomozók azon dolgoznak, hogy tisztázzák az őrizetbe vett Ryan Wesley Routh hátterét.
A hatóságok azon dolgoznak, hogy házkutatási parancsot szerezzenek a közösségi média fiókokra, amelyekről úgy vélik, hogy Routhhoz köthetők – mondta a forrás.
ami a nemzetközi partnerekkel való együttműködést jelent, hogy az FBI mindent azonosítani tudjon az őrizetbe vett személyről, amit csak lehet.
Az FBI-nak tudomása van Routh feltételezett online állításairól is, amelyek külföldi utazásokra vonatkoznak – mondta a forrás –, ami szintén része lesz az iroda vizsgálatának.
Bár a nyomozás elején járnak, a hatóságok nem azonosítottak olyan összeesküvőtársakat, akik potenciálisan Trumpot céloznák meg – mondta a forrás.
„NE FÉLJ! Biztonságban vagyok és jól vagyok, és senki sem sérült meg. Hála Istennek! De vannak emberek a világban, akik mindent megtesznek, hogy megállítsanak minket. Nem fogom abbahagyni a harcot értetek. Soha nem adom meg magam” – olvasható a honlapon.
„Mindig szeretni foglak titeket, amiért támogattok engem. Az EGYSÉGÜNK révén újra naggyá tesszük Amerikát” – tette hozzá.
„A csapatom tájékoztatott arról, amit a szövetségi bűnüldöző szervek a Trump volt elnök ellen ma elkövetett lehetséges merényletkísérletként vizsgálnak. Egy gyanúsítottat őrizetbe vettek, és elismerésemet fejezem ki a Secret Service és bűnüldöző partnereik munkájáért, éberségükért és erőfeszítéseikért, hogy a volt elnök és a körülötte lévők biztonságban legyenek. Megkönnyebbültem, hogy a volt elnök sértetlen” – írta Biden a közleményben.
Elítélte továbbá a politikai erőszakot vagy „bármilyen erőszakot”, és közölte, hogy utasította csapatát, hogy biztosítsa, hogy minden szükséges erőforrást a Secret Service rendelkezésére bocsássanak a volt elnök védelméhez.
„Mélységesen felkavart a Trump volt elnök ellen ma elkövetett lehetséges merényletkísérlet. Egyértelmű leszek: elítélem a politikai erőszakot. Mindannyiunknak meg kell tennünk a magunk részét annak érdekében, hogy ez az incidens ne vezessen további erőszakhoz” – fogalmazott Harris a Fehér Ház által vasárnap este kiadott közleményben.
– mondta Harris.
„Ahogy Biden elnök úr is mondta, kormányunk biztosítani fogja, hogy a Secret Service minden erőforrással, képességgel és védelmi intézkedéssel rendelkezzen, amely kritikus küldetésének ellátásához szükséges” – tette hozzá a demokraták elnökjelöltje.
Mint arról beszámoltunk, tengerentúli sajtójelentések alapján tűzpárbajra került sor két személy között a golfpályán kívül, ahol Trump éppen golfozott.
Mint kiderült,
A CNN hírtelevízió úgy tudja, a hatóságok gyanúja szerint egy férfi rá akart támadni Trumpra. Az Associated Press amerikai hírügynökség értesülései szerint a Secret Service emberei tüzet nyitottak a bokorban megbújó feltételezett merénylőre, mivel fegyvert láttak nála. A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) bejelentette, hogy
A novemberi választáson újabbb mandátumra pályázó volt elnök ellen július 13-án a Pennsylvania állambeli Butler városban egy választási gyűlésen merényletet kíséreltek meg. Akkor a támadót, a 20 éves Thomas Matthew Crooks-t a hatóságok semlegesítették, és életét vesztette. A merénylet során egy ember életét vesztette, ketten súlyosan megsebesültek, míg Donald Trump a fülén könnyebb sebesülést szenvedett.
Az ausztriai áradások miatt nem indították el vasárnap este Bécsből az osztrák főváros és Bukarest között közlekedő Dacia 347-es számú vonatot.
Együttérzését fejezte ki vasárnap Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a Kelet-Közép-Európában pusztító árvizek károsultjaival és áldozataival, valamint uniós segítséget ajánlott.
Lövések dördültek el Donald Trump közelében vasárnap Floridában, miközben a republikánus elnökjelölt egy golfpályán tartózkodott.
Oroszország egy hét leforgása alatt mintegy harminc darab különböző típusú rakétát, több mint nyolcszáz irányított légibombát és csaknem háromszáz csapásmérő drónt vetett be Ukrajna ellen – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.
Újabb, feltehetően szeméttel teli léggömböket indított Észak-Korea Dél-Korea területe felé szombaton – közölte a dél-koreai hadsereg.
Visszaállíthatják Szerbiában a kötelező sorkatonai szolgálatot, az erről szóló jóváhagyást Aleksandar Vucic szerb elnök már alá is írta, de a kormánynak is jóvá kell hagynia.
Heves orosz dróntámadás érte Kijevet és más ukrán városokat szombatra virradóan, ami arra késztette Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt, hogy újabb felhívást intézzen a légvédelem és a nagy hatótávolságú rakéták képességének növelésére.
Az Egyesült Államok jóváhagyta az F-35-ös típusú lopakodó vadászrepülőgépek eladását Romániának, a szerződés értéke 7,2 milliárd dollár – derült ki a külügyminisztérium pénteki közleményéből.
Papp Zsolt Györgyöt választotta elnöknek a magyar Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) pénteki közgyűlése. Augusztus végén Győrffy Balázs addigi elnök lemondott, miután ittasan megütött egy nőt.
Péntekig 6199 külföldön élő román állampolgár regisztrált az Állandó Választási Hatóság (AEP) platformján, hogy levélben vagy külföldi szavazóhelyiségben szavazhasson az idei államelnök-választáson.
szóljon hozzá!