Fotó: Wikipédia
A kínai haditengerészet távozásra szólított fel egy amerikai rombolót, amely behajózott a Dél-kínai-tenger Kína által sajátjának tartott részére – jelentette be a kínai hadsereg csütörtökön.
2023. március 23., 10:542023. március 23., 10:54
A közlemény szerint az amerikai haditengerészet Milius nevű rombolója engedély nélkül hajózott be Kína felségvizére a Hszisa-(Paracel-)szigetek közelében, „aláásva a békét és stabilitást a forgalmas vízi úton”.
Tien Csün-li, a kínai hadsereg déli műveletekért felelős parancsnokságának szóvivője azt közölte, a kínai erőket készültségbe helyezték, és hozzátette, hogy csapataik eltökélten védik a Dél-kínai tenger stabilitását.
Hozzátette: az Egyesült Államok továbbra is fenntartja magának a jogot, hogy minden légi és vízi úton jelen legyen, ahol a nemzetközi jog ezt megengedi.
Kína a nyersanyagokban gazdag, 3,5 millió négyzetkilométernyi Dél-kínai-tenger szinte egészét magának követeli, és több, hadi célokra kiépített szigetet hozott létre a vitatott területen. A világ egyik legforgalmasabb hajózási útvonalának számító tenger egyes részeit azonban a Fülöp-szigetek, Vietnam, Malajzia, Brunei és Tajvan is magáénak tartja. Kína azzal támasztja alá saját követelését, hogy 1930 előtt senki nem vitatta a terület fölötti szuverenitását.
Az államfő közép-amerikai szövetségeseinél, Guatemalában és Belize-ben teendő látogatása során a tervek szerint átutazik New Yorkon és Los Angelesen.
Tajpeji és washingtoni jelentésekben arról számoltak be, hogy Kaliforniában találkozni fog az amerikai képviselőház elnökével, Kevin McCarthyval, amit Pekingben már a kínai szuverenitás megsértéseként értékeltek, és emiatt súlyos aggodalmukat fejezték ki.
Kína a saját részének tekinti az 1949 óta önálló kormányzattal rendelkező Tajvant, és Peking korábban leszögezte: ha kell, erővel gondoskodik az újraegyesítésről.
Megerősítette a közös szándékot Oroszország és Kína szuverenitásának megvédésére, és egy igazságosabb, többpólusú világrend közös építésére Szergej Lavrov, az orosz diplomácia vezetője és Ma Csao-hszü kínai külügyminiszter-helyettes.
Az Egyesült Államok megvédi Tajvant egy esetleges kínai invázió esetén – jelentette ki a CBS amerikai hírtelevízió vasárnap este sugárzott interjújában Joe Biden amerikai elnök.
Az Európai Unió Tanácsában szerdán döntés született arról, hogy a farkas lekerüljön a védett vadak listájáról, miután több tagállam – közöttük Románia is – jelezte, hogy a túlszaporodott vadállomány súlyos károkat okoz az állattartó gazdaságokban.
Egy fegyvertöltényt tartalmazó levél érkezett szerdán Robert Fico szlovák kormányfőnek címezve a pozsonyi kormányhivatalba – közölte a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség a kormányhivatal sajtóosztályára hivatkozva.
Szerda reggel a Dávid parittyája nevű légvédelmi rendszer elfogott egy, Izrael középső részére irányzott libanoni rakétát – jelentette az izraeli hadsereg (IDF) szóvivője szerdán.
Az orosz erők folyamatosan ostromolják a Donyecki területen található Vuhledar városát, a helyzet „folyamatosan feszült” – mondta a Szuszpilne című sajtóorgánumnak kedden a 72. gépesített dandár egyik gyalogsági parancsnoka, akit „Oscar” néven ismernek.
Az ügyészek kedden vádat emeltek egy elnökjelölt elleni merénylet kísérlete miatt Ryan Wesley Routh ellen, az ellen a férfi ellen, aki szeptember 15-én órákon át táborozott Donald Trump West Palm Beach-i golfpályája előtt egy puskával felfegyverkezve.
Miközben sikerült végezni a Hezbollah egy újabb magas rangú parancsnokával, az izraeli hadsereg szerdán azt közölte, hogy újabb „kiterjedt csapásokat” mért az Irán által pénzelt terrorszervezet célpontjaira Bekaaban és Dél-Libanon több területén.
Az orosz hadsereg 81 drónnal és négy rakétával támadta Ukrajnát hétfő éjjel – közölte kedden reggel az ukrán légierő.
Korrupcióval gyanúsított ukrán képviselő menekült Romániába és kapott menedékjogot az ukrán sajtó szerint.
Oroszország és „cinkosai” aktívan próbálják megakadályozni a globális egységet – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az ENSZ hétfői csúcstalálkozóján.
Donald Trump elleni merényletről írt a volt elnök elleni második gyilkossági kísérlettel gyanúsított Ryan Wesley Routh – derül ki a szövetségi ügyészség által hétfőn nyilvánosságra hozott, a férfinak tulajdonított több levélből.
szóljon hozzá!