Fotó: TVP/Facebook
A jövő évi lengyel költségvetésben egyelőre nem biztosítják a közmédia finanszírozását, az csak a jelenlegi helyzet javítása után lesz lehetséges – jelentette ki Donald Tusk új lengyel kormányfő keddi varsói sajtóértekezletén.
2023. december 19., 17:552023. december 19., 17:55
2023. december 19., 17:592023. december 19., 17:59
Tusk a 2024-es költségvetési tervezetről szóló kormányülést követően tartott sajtókonferenciát. „Egy olyan közmédia, mint amilyen most van, egyáltalán nem érdemli meg, hogy az adófizetők zsebéből finanszírozzák” – fogalmazott Tusk újságírói kérdésre válaszolva. „Készen állunk arra, hogy a közmédiát esetleg a helyzet javítása után támogassuk” – jelentette ki, hozzátéve:
Arra vonatkozóan, hogy a szejm kedden napirendre tűzi a lengyel közszolgálati televíziót, rádiót és a PAP hírügynökséget érintő határozatot, Tusk elmondta: a dokumentum „az első lépést jelenti a közmédia javításához”. Bejelentette: a parlamenti többség olyan törvényeket készít majd elő, amelyek „visszaállítják a közmédia elemi semlegességét”.
A Polgári Koalícióból, a Lengyel Parasztpártból, a Lengyelország 2050 pártból, valamint az Új Baloldal nevű frakcióból álló többségi parlamenti koalíció képviselői által kedden benyújtott határozat-tervezet szerint a szejm arra szólítja fel az állami kincstárat képviselő illetékes szerveket, hogy „javítóintézkedéseket” foganatosítsanak a közmédiával szemben. A szejm arra kötelezi önmagát, hogy haladéktalanul elindítja „a lengyel alkotmánnyal összhangban lévő állapot tartós visszaállítását biztosító” törvényhozói munkát.
A határozat előterjesztői szerint a 2015 őszétől múlt hétig kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) nem hajtotta végre a lengyel alkotmánybíróság 2016 decemberében hozott döntését, amely részben alkotmányellenesnek minősítette a 2016 elején hatályba lépett médiatörvény azon előírásait, amelyek értelmében az országos rádió- és televízió-tanácstól (KRRiT) elvonták azt a jogot, hogy a közszolgálati televízió és rádió, valamint a PAP vezetőit kinevezze.
Szymon Holownia, a szejm elnöke kedd reggeli sajtóértekezletén aláhúzta: a határozat nem törvényerejű, csak „megfogalmazza a (2016-ben felállított) Nemzeti Médiatanácsot (RMN) érintő kétségek lényegét”. Lukasz Schreiber, a PiS képviselője újságíróknak mondta el, hogy a parlamenti többség a közmédia ügyében „határozat útján probálja előkészíteni törvényellenes lépéseit”. „Egy határozattal azonban nem lehet megkérdőjelezni a törvényeket és az alkotmányt” – húzta alá Schreiber.
A lengyel közmédiát jelenleg az RMN felügyeli, a KRRiT továbbra is működik, a szólásszabadság érvényesülése felett őrködik.
Az európai törvényhozók megszavazták a légitársaságok bonyolult kézipoggyász-díjainak eltörlését és az iparág egészében a szabványosítás előmozdítását.
Tavaly öt év után először fordult elő, hogy több romániai távozott Németországból, mint ahányan odaérkeztek.
,,Ukrajna háborúban álló ország, de ez nem jogosítja fel mindenre. Az ukránoknak nincs joguk a kényszersorozás során embereket agyonverni" – idézte szombaton a hirado.hu Orbán Viktort.
Donald Trump amerikai elnök 30 százalékos vámot vetett ki az Európai Unióból és Mexikóból érkező importtermékekre szombaton augusztus 1-jei hatállyal.
A nyomozók ijesztő felfedezést tettek az Air India 171-es járatának júniusban történt, 279 ember életét követelő balesetének előzetes vizsgálata során – számolt be a BBC.
A 45 éves Sebestyén Józsefet Beregszász főutcájáról hurcolták el, majd egy vasdoronggal olyan súlyosan bántalmazták az ukrán karhatalmiak, hogy később már lábra sem tudott állni. Az ügy országos felháborodást váltott ki.
Megsebesült a román zsoldosokból álló, ukrán oldalon harcoló Getica harccsoport két katonája a frontvonalban egy orosz dróntámadásban.
Az a magyar–ukrán kettős állampolgár, akit Ukrajnában a napokban kényszersorozás közben agyonvertek, egy közülünk, ezt komolyan kell venni – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken.
Izraeli légicsapás ért palesztinokat egy gázai egészségügyi központ közelében csütörtökön, tíz gyermek és hat felnőtt meghalt – közölték a helyi egészségügyi hatóságok, miközben a tűzszüneti tárgyalások elhúzódnak, és nem várható azonnali megállapodás.
A romániai mezőgazdasági termelők támogatása együtt jár az Ukrajnának nyújtott támogatással – közölte a román külügyminisztérium az ukrajnai mezőgazdasági termékek európai uniós importja kapcsán.
szóljon hozzá!