Két év nyolc hónap börtönre ítéltek egy román embercsempészt Magyarországon

Két év nyolc hónap börtönre ítéltek egy román embercsempészt Magyarországon

(Illusztráció)

Fotó: MTI

Embercsempészés bűntettében bűnösnek mondta ki és – nem jogerős ítéletében – két év nyolc hónap börtönnel sújtotta, valamint négy évre kiutasította Magyarországról a Szombathelyi Járásbíróság azt a román állampolgárságú férfit, aki szeptember 20-án négy illegális migránst akart Ausztriába vinni – közölte a Szombathelyi Törvényszék elnökhelyettese az MTI-vel szerdán.

MTI

2020. október 07., 12:212020. október 07., 12:21

Tóth András ismertetése szerint a vádlott román rendszámú taxijával Nagylak és Makó között egy kukoricatáblánál vette fel, és a Vas megyei Lukácsházáig szállította a négy, magát palesztinnak valló utasát.

Az előre megbeszéltek szerint a kőszegi határátkelőhelyen egyedül hagyta el az országot, majd a határtól 200 méterre várta, hogy utasai gyalogosan, a zöldhatáron keresztül lépjék át az államhatárt.

500 euró díjazás ellenében Bécsbe szállította volna őket, a pénzt a célállomáson, állítása szerint egy ismeretlen arab vagy török személytől kapta volna meg.

Az érvényes úti okmányokkal nem rendelkező és Magyarországon jogellenesen tartózkodó négy migráns közül – lakossági bejelentés alapján – hármat még a határ előtt elfogtak a rendőrök, negyedik társuk azonban elmenekült.

Tóth András tájékoztatása szerint a taxijában várakozó vádlottat másnap hajnalban Mannensdorf közelében észlelte a magyar-osztrák közös járőr, akiknek jelzésére végül a kőszegi rendőrök fogták el és állították elő a férfit.

A vádlott és védője enyhítésért fellebbezett, ezért az ítélet nem jogerős.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 10., szerda

Kijev szerint orosz diverzió és provokáció a zaporizzsjai atomerőmű elleni támadás

Orosz diverzió a zaporizzsjai atomerőmű elleni állítólagos dróntámadás, az orosz csapatok távirányítású (FPV) drónokat felhasználva „szimuláltak egy Ukrajnából indított támadást” az oroszok által megszállt létesítmény ellen.

Kijev szerint orosz diverzió és provokáció a zaporizzsjai atomerőmű elleni támadás
2024. április 10., szerda

Washington szerint Netanjahu csak blöfföl Rafah ostromával kapcsolatban – Az izraeli miniszterelnök hajthatatlan

A Biden-kormányzat szerint Benjamin Netanjahu állítása, miszerint kitűzték a Rafahba indítandó szárazföldi offenzíva időpontját, nem több mint olyan hangzatos kijelentést, amelyet nem kis részben az izraeli miniszterelnök gyenge politikai helyzete táplál.

Washington szerint Netanjahu csak blöfföl Rafah ostromával kapcsolatban – Az izraeli miniszterelnök hajthatatlan
2024. április 10., szerda

Terrorizmus finanszírozásával vádol Oroszország nyugati tisztségviselőket, büntetőeljárás indult

Büntetőeljárást indított az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) az Egyesült Államok és más NATO-országok vezető tisztségviselői ellen a terrorizmus finanszírozása címén, orosz parlementi képviselők feljelentése alapján – közölte kedden az orosz hatóság.

Terrorizmus finanszírozásával vádol Oroszország nyugati tisztségviselőket, büntetőeljárás indult
2024. április 09., kedd

A zaporizzsjai atomerőmű kiképzőközpontját találta el egy ukrán drón orosz források szerint

Ukrán drón találta el a zaporizzsjai atomerőmű kiképzőközpontjának tetejét – közölte a két éve orosz ellenőrzés alá került energetikai létesítmény sajtószolgálata kedden a Telegram-csatornáján.

A zaporizzsjai atomerőmű kiképzőközpontját találta el egy ukrán drón orosz források szerint
2024. április 09., kedd

„Öld meg mindet” – BL-meccsek helyszínéül szolgáló stadionokat vett célkeresztbe az Iszlám Állam

Az Iszlám Állam terrorista csoport a Bajnokok Ligáját fenyegeti: az iszlamista szervezet a kommunikációs csatornáin közzétett üzenetében négy stadionra mutatott rá, ahol keddtől a negyeddöntőket játsszák, és mészárlásra szólított fel.

„Öld meg mindet” – BL-meccsek helyszínéül szolgáló stadionokat vett célkeresztbe az Iszlám Állam
2024. április 09., kedd

Fehérházi reakció Ferenc pápa kijelentésére: Biden a jövőben is az LMBTQ+ közösség jogainak szószólója lesz

Joe Biden amerikai elnök a jövőben is az LMBTQ+ közösség – köztük a transznemű emberek – jogainak, biztonságának és méltóságának szószólója lesz – mondta a Fehér Ház szóvivője.

Fehérházi reakció Ferenc pápa kijelentésére: Biden a jövőben is az LMBTQ+ közösség jogainak szószólója lesz
2024. április 09., kedd

Szokatlan a Pellegrinivel és Ficóval kötött megállapodás, de előnyei is származhatnak belőle a felvidéki magyarságnak

Komoly siker Peter Pellegrini szlovák házelnök, a Hlas párt vezetője számára az államfőválasztáson elért győzelem, ami a magyarok számára is hozhat pozitívumokat – értékelt a Krónikának a szlovákiai elnökválasztás kapcsán Tokár Géza felvidéki politológus.

Szokatlan a Pellegrinivel és Ficóval kötött megállapodás, de előnyei is származhatnak belőle a felvidéki magyarságnak
2024. április 09., kedd

Netanjahu: kitűzték a rafahi ostrom időpontját – Új amerikai tűzszüneti javaslatot dolgoztak ki

Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök hétfőn közölte, hogy kitűzték a rafahi invázió időpontját.

Netanjahu: kitűzték a rafahi ostrom időpontját – Új amerikai tűzszüneti javaslatot dolgoztak ki
2024. április 09., kedd

Bukarest helyett Budapesten szállt le a párizsi repülőjárat

Az AF1088-as, Párizs–Bukarest (Otopeni) járat, amely hétfő este 8.22-kor indult Párizsból, 23 óra körül Budapesten landolt – közölte Lucian Mîndruță újságíró a Facebook-oldalán.

Bukarest helyett Budapesten szállt le a párizsi repülőjárat
2024. április 09., kedd

Újabb orosz hadihajót tettek használhatatlanná az ukránok, ezúttal a Balti-tengeren csaptak le

Felgyújtották hétfőn az orosz Szerpuhov rakétahordozót, amely a Balti-tengeren lévő Kalinyingrádi exklávénál volt kikötve – állítja az ukrán katonai hírszerzés.

Újabb orosz hadihajót tettek használhatatlanná az ukránok, ezúttal a Balti-tengeren csaptak le