Fotó: Twitter/Jake Hanrahan
A francia kormány kész tárgyalni Korzika autonómiájáról – jelentette ki Gérald Darmanin belügyminiszter a Corse-Matin című regionális napilap honlapján kedd este megjelent interjúban. A tárcavezető szerdán érkezik kétnapos látogatására a Franciaországhoz tartozó szigetre, ahol két hete nem csillapodik a feszültség.
2022. március 16., 07:542022. március 16., 07:54
A zavargásba torkolló tüntetések azután kezdődtek, hogy március 2-án Yvan Colonnát, aki életfogytiglani börtönbüntetését tölti Claude Erignac korzikai prefektus 1998-ban történt meggyilkolásában való részvételért, a börtönben életveszélyesen megsebesítette egy iszlamista elítélt. A függetlenségpárti Yvan Colonna azóta kómában fekszik.
„Nem lehet őszinte párbeszéd egy demokráciában házibombák nyomása alatt és a rendőri erők állandó jelenlétében” – fogalmazott a belügyminiszter.
– hangsúlyozta Gérald Darmanin. Hozzátette, hogy a tárgyalásokat erről azt intézményi kérdésről „logikusan (Emmanuel Macron államfő) második mandátuma alatt lehet megkezdeni”, amennyiben újraválasztják a franciák elnöknek az áprilisi elnökválasztáson.
„Az államnak is van felelőssége, mégpedig a felelőssége alá tartozó emberek, ez esetben az elítéltek megvédésben” – mondta Gérald Darmanin, aki egyben megígérte, hogy feltárják az igazságot Colonna megtámadásáról.
Fotó: Képernyőfelvétel
A francia kormány a múlt héten megpróbálta csillapítani az indulatokat, és bejelentette, hogy Korzikára szállítják az „Erignac-kommandó” két másik tagját. A büntetését Arles-ban töltő Colonna is régóta kérelmezte, hogy helyezzék át Korzikára, de a kérését mindig elutasították.
Vasárnap a Colonna támogatására Bastiában meghirdetett több ezres tüntetés zavargásba torkollott,
Az indulatok akkor lobbantak fel, amikor a menet a prefektúra (megyei közigazgatási hivatal) elé ért, ami számukra a „francia állam” jelképe. Két-háromszáz csuklyás tüntető összecsapott a rendőrökkel. A rendőrök könnygázt és vízágyúkat vetettek be, a tüntetők Molotov-koktélokkal és kövekkel dobálták a rendőröket. Tűz ütött ki az adóhivatal bejáratánál, amelynek az ablakait betörték a Molotov-koktélok. Több helyen raklapokat gyújtottak.
Fotó: Twitter/Stefano Dragotta
A függetlenség és elszakadás kérdése nincs napirenden a szigeten, ahol az elmúlt évtizedek merényletei után viszonylagos politikai stabilitás alakult ki. A korzikai pártszövetségnek ugyanakkor évek óta az a célja, hogy a sziget megkapja az autonómia státuszát.
Robert Francis Prevost amerikai bíborost választották meg a katolikus egyház új fejének, aki XIV. Leó pápa néven fog uralkodni. De mit is lehet tudni az új egyházfőről?
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök fogadkozott, hogy Izrael egyedül is megvédi magát a jemeni húszi lázadók ellen, miután Donald Trump amerikai elnök megállapodást kötött az Irán által támogatott csoporttal.
Az indiai hadsereg azt állítja, hogy az éjszaka folyamán több pakisztáni dróntámadást és egyéb lövedékekkel végrehajtott támadást is visszavertek a közös határ mentén.
Ukrajna külügyminisztere csütörtökön azt mondta, hogy Oroszország többször is megsértette saját háromnapos tűzszünetét órákkal annak kezdete után, és „bohózatnak” nevezte a kezdeményezést, míg Moszkva szerint Kijev folytatta a harcokat.
Felszállt a fehér füst a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből csütörtökön este, ami azt jelenti, hogy sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.
Az Orbán-kormány „őszödi beszédeként” harangozott be a napokban Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke egy hangfelvételt, amelyet csütörtökön hozott nyilvánosságra a Facebook-oldalán.
Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén tartott szavazásán támogatta az élőhelyvédelmi irányelv módosítását célzó európai bizottsági javaslatot annak érdekében, hogy az uniós farkasvédelmi státuszt összhangba hozza a vonatkozó Berni Egyezménnyel.
Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke, frakcióvezetője lemond a DK elnöki tisztségéről, lemond frakcióvezetői posztjáról, országgyűlési képviselői mandátumáról, visszavonul a közélettől, a választásokon nem indul – jelentette be csütörtökön Dobrev Klára.
Az Egyesült Államok és Európa ugyanazon „civilizációs csapat” tagja, kultúrájuk szorosan összefonódik, de ez nem jelenti azt, hogy nem bírálhatják egymást – jelentette ki J. D. Vance amerikai alelnök szerdán Washingtonban.
A csütörtöki első két szavazáson sem sikerült pápát választaniuk a konklávéra összegyűlt bíborosoknak: a pápaválasztó gyűlésnek otthont adó vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből fekete füst szállt fel kelet-európai idő szerint nem sokkal egy óra előtt.
szóljon hozzá!