Archív felvétel
Hillary Clinton, demokrata párti elnökjelölt 2016-os kampánystábjának munkatársai egy tech-cégnek fizettek, hogy beszivárogjanak többek között a Trump Tower, később pedig a Fehér Ház szervereibe és így kémkedjenek Donald Trump után – írja az amerikai sajtó a John Durham különleges ügyész által a hétvégén beadott bírósági beadványra hivatkozva.
2022. február 15., 09:502022. február 15., 09:50
Clinton kampánystábjának munkatársai Trump elnököt Oroszországgal összekapcsoló narratíva létrehozására tettek erőfeszítéseket – olvasható Durham beadványában. A különleges ügyész egyébként az egyik korábbi FBI-vizsgálat miatt nyomoz, amely azt kutatta, hogy Trump 2016-os kampánycsapata és Oroszország között történt-e együttműködés.
A dokumentum középpontjában a Clinton-kampánystáb volt jogászával, Michael Sussmann-nel kapcsolatos esetleges összeférhetetlenség áll. Sussmannt azzal vádolták, hogy hazudott a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) munkatársának, amikor 2016 szeptemberében azt mondta: nem dolgozott semmilyen ügyfélnek, amikor bemutatta az FBI-nak azokat a „fehér papíroknak” nevezett dokumentumokat, amelyek állítólag titkos kommunikációs csatornát lepleztek le Trump cégóriása, a Trump Organization vállalat és a Kremllel kapcsolatban álló Alfa Bank között.
Durham mostani beadványa azonban felfedi, hogy Sussmann legalább két konkrét ügyfél – az egyik amerikai székhelyű internetes cég vezetője, valamint a Clinton kampánystáb – nevében gyűjtötte össze és továbbította a vádakat az FBI-nak.
A különleges ügyész szerint a tech-cég vezetője kihasználta, hogy hozzáfért a nem nyilvános és/vagy védett internetes adatokhoz. Durham azt írja, hogy az egyik, amerikai székhelyű egyetem kutatóinak segítségét is igénybe vették, akik nagy mennyiségű internetes adatot kaptak és elemeztek folyamatban lévő szövetségi kormányzati kiberbiztonsági kutatási szerződéssel kapcsolatban.
„Ez nagyobb sztori, mint a Watergate-ügy” – írta hétfői közleményében Donald Trump volt amerikai elnök. Totálisan korruptnak és szégyentelennek nevezte az amerikai vezető médiaszolgáltatókat, amelyek nem számoltak be a Clinton-botrányról. Trump szerint már önmagában botrány, hogy az emberek nem kapnak tájékoztatást egy, a nemzet jövője szempontjából fontos történetről.
„El tudják képzelni, mi történne, ha a szerepek felcserélődnének, és a republikánusokat, vagy Donald Trump elnököt azon kapnák, hogy illegálisan kémkednek az elnöki hivatalban? Elszabadulna a pokol, és visszahívnák a nyugdíjazásából a villamosszéket” – fogalmazott a volt elnök.
A The Wall Street Journal ezzel kapcsolatban hétfőn megjegyezte: Hillary Clinton kampánystábjához fűződik az az úgynevezett Steele-dosszié is, amelyet egy Christopher Steele nevű, korábbi brit hírszerző állított össze, valótlan információk alapján arról, hogy Donald Trump kampánycsapata 2016-ban együttműködött Oroszországgal az elnökválasztás befolyásolása érdekében. Steele-t a Clinton-kampány fizette, a hamis dossziét pedig eljuttatták az FBI-hoz, amely később erre hivatkozva indított vizsgálatot a már elnök Trump ellen.
Donald Trump amerikai elnök hétfőn közölte, hogy további védelmi fegyvereket tervez küldeni Ukrajnának, miután kormánya a múlt héten leállított bizonyos szállítmányokat.
Az Európai Unió nem foglalkozik a nemzeti kisebbségek ügyével, azt minden ország belügyének tekinti – jelentette ki Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó a Kisebbségvédelem Európában című nyári egyetemen hétfőn Budapesten.
Donald Trump amerikai elnök keményen bírálta korábbi közeli szövetségesét, Elon Muskot, amiért a multimilliárdos új politikai pártot akar indítani.
Izrael az izraeli-iráni tűzszünet óta először mért csapásokat jemeni húszi célpontok ellen, hétfőre virradóra kikötőket és egy erőművet támadott.
Drónok támadták meg vasárnap éjjel az orosz fekete-tengeri flottát a Krasznodari területen lévő Novorosszijszk kikötőjénél – jelentette az Astra orosz portál.
A Hezbollah nem szándékozik feladni fegyvereit, amíg Izrael nem hagyja el teljes egészében Dél-Libanont, és nem szünteti meg légicsapásait – mondta Náim Kászem, a libanoni síita Hezbollah radikális szervezet vezetője.
Legkevesebb 51 ember halt meg, és 27 lányt továbbra is eltűntként tartanak nyilván a közép-texasi áradások miatt, amelyek péntek hajnalban sújtották Texas déli részét.
Texas déli részén a villámáradás halálos áldozatainak száma szombatra meghaladta a húszat, miközben további több mint húsz embert, főként egy gyerektábor lakóit változatlanul keresték.
Az ukrán külügyminisztériumba bekérették Magyarország kijevi nagykövetét, Heizer Antalt, a Budapestről érkező „barátságtalan nyilatkozatok” miatt – közölte a Kárpáthír portál.
Az amerikai képviselőház maratoni vita után elfogadta az adócsökkentésről, egyben kiadáscsökkentésről szóló átfogó törvényjavaslatot csütörtökön, ami szinte azonnal Donald Trump elnök elé kerülhet aláírásra.
szóljon hozzá!