Doha
Fotó: Pixabay.com
Donald Trump amerikai elnök az Öböl-menti országok egységét sürgette a szaúdi királlyal folytatott keddi telefonbeszélgetésében.
2017. június 07., 10:312017. június 07., 10:31
A Fehér Ház közlése szerint Trump kedden, washingtoni idő szerint a kora délutáni órákban telefonon tárgyalt Szalmán bin Abdel-Azíz szaúdi királlyal.
Az amerikai elnöki hivatal közleménye szerint a két vezető
A beszélgetés során az amerikai elnök annak fontosságát emelte ki, hogy „az Öböl-menti Együttműködési Tanács egységes fellépésének sorsdöntő szerepe van a terrorizmus legyőzésében és a térség stabilitásának elősegítésében”.
Bahrein, Szaúd-Arábia, Egyiptom és az Egyesült Arab Emírségek megszakította hétfőn diplomáciai kapcsolatait Katarral.
Donald Trump kedden több Twitter-üzenetben is foglalkozott a Katar körül kialakult feszültséggel. Az egyik bejegyzésben támogatni látszott Katar elszigetelését, azt hangoztatva, hogy pár nappal ezelőtti közel-keleti látogatása során, amikor a radikális ideológiák finanszírozásának beszüntetéséről beszélt, több arab ország vezetője Katarra mutatott.
Másik mikroblog-bejegyzésében pedig a Szaúd-Arábia és egyes Öböl-menti államok által Katar köré vont blokádról azt jegyezte meg:
Hozzátette azt is, hogy szaúdi vizitje máris „kifizetődik".
Az elnök Twitter-bejegyzései után a kormányzat tisztségviselői –
– egymás után tették közzé nyilatkozataikat.
A Pentagon (védelmi minisztérium) szóvivője, Jeff Davis dicsérte Katart „a regionális biztonság iránti tartós elkötelezettségéért" és mert biztosítja a Dohához közeli al-Udeid légitámaszpontot az amerikai hadsereg számára.
illetve a szíriai Rakka elleni hadműveletben is döntő szerepe van a légitámaszpontnak. Jeff Davis újságírói kérdésre válaszolva hangsúlyozta: nem ő a megfelelő ember arra, hogy megválaszolja, vajon Katar valóban támogatja-e a terrorizmust.
Heather Nauert, a külügyminisztérium szóvivője hasonlóképpen nyilatkozott, bár hozzátette: „elismerjük, hogy Katar erőfeszítéseket tesz terrorcsoportok pénzelésének leállítására”.
A Fehér Ház szóvivője, Sean Spicer
arra emlékeztetett, hogy „az elnöknek nagyon-nagyon konstruktív megbeszélése volt a katari emírrel Rijádban”.
Dohában az Egyesült Államok katari nagykövete, Dana Shell Smith Twitter-üzenetben is közzétette a nagykövetség közleményét, amely Katar „nagyszerű partnerségét és igazi előrehaladását” méltatja a terrorizmus finanszírozásának megállításában.
Szombaton hivatalosan is megkezdődtek a romániai Moldvát a Moldovai Köztársasággal összekötő híd építési munkálatai. A Pruton átívelő híd része lesz az A8-as autópályának, amely Marosvásárhelytől a moldovai Ungheni-ig halad.
Több százan megsérültek, amikor egyelőre ismeretlen okokból hatalmas robbanás történt szombaton az iráni Bandar-Abbász kikötőjében.
Donald Trump amerikai elnök Ferenc pápa temetése előtt találkozott Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel. A két vezető egyetértett abban, hogy a szertartás után további megbeszéléseket folytatnak majd az orosz–ukrán háború béketárgyalásaival kapcsolatban.
Mintegy harmincan sérültek meg, és több száz épület dőlt romba, illetve károsodott meg a legfrissebb adatok szerint abban a nagy erejű földrengésben, amely Ecuadort rázta meg helyi idő szerint pénteken.
Két napon belül másodszor nyitottak tüzet egymásra az India és Pakisztán közötti demarkációs vonalon szolgálatot teljesítő katonák. A konfliktus háborúval fenyeget a két ország között.
A húsvéthétfőn 88 éves korában elhunyt római katolikus egyházfő végrendeletében rögzítette kívánságát, hogy utolsó földi útja a Santa Maria Maggiore-bazilikában érjen véget.
Szombat délelőtt helyezik végső nyugalomra Ferenc pápát, a gyászszertartás délelőtt helyi idő szerint 10 órakor kezdődik a vatikáni Szent Péter-bazilika előtti téren.
Ukrajna javára folytatott kémtevékenység gyanúja miatt őrizetbe vett az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) egy 23 éves román állampolgárt.
Több mint száz drónt vetett be ukrajnai célpontok ellen az orosz hadsereg péntekre virradóan, a kelet-ukrajnai Pavlohradban három ember – köztük egy gyerek – meghalt, és sok a sebesült.
Legalább 50 palesztin halt meg a Gázai övezetben csütörtökön végrehajtott izraeli csapásokban – közölték egészségügyi tisztségviselők és elsősegélynyújtók.
szóljon hozzá!