Június 7-étől Spanyolország tárt karokkal várja az oltottakat

•  Fotó: Szatmári Bence

Fotó: Szatmári Bence

Bármely országból szabadon utazhatnak Spanyolországba június 7-e után azok, akiknek koronavírus elleni oltása már teljes – jelentette be a spanyol miniszterelnök pénteken Madridban.

MTI

2021. május 21., 14:412021. május 21., 14:41

 Pedro Sánchez tájékoztatása szerint a döntés az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) által jóváhagyott vakcinákra vonatkozik.

A dél-európai ország emellett május 24-étől ismét engedélyezi a beutazást az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) által zöld besorolásúnak minősített, azaz alacsony fertőzöttségű országokból, így újból korlátozások nélkül fogadják például a Nagy-Britanniából, Japánból vagy Izraelből érkezőket.

Pedro Sánchez a Fitur nemzetközi turisztikai kiállításon beszámolt a július 1-én életbe lépő uniós zöld igazolvány részleteiről is. Szavai szerint a dokumentumnak köszönhetően az idei nyár „sokkal jobb lesz” mint a tavalyi.

A kormány számításai szerint ezen a nyáron 8,5 és 10 millió közötti külföldi turista látogatása várható, ami a járvány előtti nyári szezon 30-40 százalékát jelenti.

Spanyolország 2019-ben a világ második leglátogatottabb országa volt, összesen 83,7 millió nemzetközi turistát fogadott. Tavaly 18,9 millió külföldi választotta úti célként, ami 77,3 százalékos visszaesést jelentett ez előző évhez képest.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 08., kedd

Trump: további fegyvereket szállítunk Ukrajnának

Donald Trump amerikai elnök hétfőn közölte, hogy további védelmi fegyvereket tervez küldeni Ukrajnának, miután kormánya a múlt héten leállított bizonyos szállítmányokat.

Trump: további fegyvereket szállítunk Ukrajnának
2025. július 07., hétfő

Szili Katalin: napirenden kell tartani a kisebbségvédelmet

Az Európai Unió nem foglalkozik a nemzeti kisebbségek ügyével, azt minden ország belügyének tekinti – jelentette ki Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó a Kisebbségvédelem Európában című nyári egyetemen hétfőn Budapesten.

Szili Katalin: napirenden kell tartani a kisebbségvédelmet
2025. július 07., hétfő

Trump szerint nevetséges, hogy Musk új pártot akar létrehozni

Donald Trump amerikai elnök keményen bírálta korábbi közeli szövetségesét, Elon Muskot, amiért a multimilliárdos új politikai pártot akar indítani.

Trump szerint nevetséges, hogy Musk új pártot akar létrehozni
2025. július 07., hétfő

Izrael kemény csapást mért az országot rakétákkal támadó húszikra

Izrael az izraeli-iráni tűzszünet óta először mért csapásokat jemeni húszi célpontok ellen, hétfőre virradóra kikötőket és egy erőművet támadott.

Izrael kemény csapást mért az országot rakétákkal támadó húszikra
2025. július 07., hétfő

Ukrajna drónokkal támadta az orosz fekete-tengeri flottát, Putyin szerint össznemzeti támogatottsága van a háborúnak

Drónok támadták meg vasárnap éjjel az orosz fekete-tengeri flottát a Krasznodari területen lévő Novorosszijszk kikötőjénél – jelentette az Astra orosz portál.

Ukrajna drónokkal támadta az orosz fekete-tengeri flottát, Putyin szerint össznemzeti támogatottsága van a háborúnak
2025. július 06., vasárnap

Megnevezte a Hezbollah-vezető a fegyverletétel feltételét

A Hezbollah nem szándékozik feladni fegyvereit, amíg Izrael nem hagyja el teljes egészében Dél-Libanont, és nem szünteti meg légicsapásait – mondta Náim Kászem, a libanoni síita Hezbollah radikális szervezet vezetője.

Megnevezte a Hezbollah-vezető a fegyverletétel feltételét
2025. július 06., vasárnap

Hősi halált haltak többen, mikor gyerekeket próbáltak kimenteni az áradó folyóból Texasban

Legkevesebb 51 ember halt meg, és 27 lányt továbbra is eltűntként tartanak nyilván a közép-texasi áradások miatt, amelyek péntek hajnalban sújtották Texas déli részét.

Hősi halált haltak többen, mikor gyerekeket próbáltak kimenteni az áradó folyóból Texasban
2025. július 05., szombat

Újabb halálos áldozatok, gyerektábor sok eltűntjét keresik a texasi villámáradások nyomán

Texas déli részén a villámáradás halálos áldozatainak száma szombatra meghaladta a húszat, miközben további több mint húsz embert, főként egy gyerektábor lakóit változatlanul keresték.

Újabb halálos áldozatok, gyerektábor sok eltűntjét keresik a texasi villámáradások nyomán
2025. július 04., péntek

Bekérették az ukrán külügyminisztériumba a magyar nagykövetet

Az ukrán külügyminisztériumba bekérették Magyarország kijevi nagykövetét, Heizer Antalt, a Budapestről érkező „barátságtalan nyilatkozatok” miatt – közölte a Kárpáthír portál.

Bekérették az ukrán külügyminisztériumba a magyar nagykövetet
2025. július 04., péntek

Nagy Csodálatos Törvény: adó- és kiadáscsökkentésről szóló jogszabályt fogadott el az amerikai képviselőház

Az amerikai képviselőház maratoni vita után elfogadta az adócsökkentésről, egyben kiadáscsökkentésről szóló átfogó törvényjavaslatot csütörtökön, ami szinte azonnal Donald Trump elnök elé kerülhet aláírásra.

Nagy Csodálatos Törvény: adó- és kiadáscsökkentésről szóló jogszabályt fogadott el az amerikai képviselőház