képünk illusztráció
Több mint 10 millió forintnyi (azaz több mint 26 ezer eurónyi) hamis ruhát és rúzst találtak a pénzügyőrök egy román férfi autójában, amit a lepsényi pihenőhelyen ellenőriztek – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteken az MTI-vel.
2023. december 01., 10:482023. december 01., 10:48
Az utasokat és csomagokat is szállító külföldi sofőr a pihenőhely egyik épülete mellé megpróbált elrejteni a járőrök elől egy kartondobozt, amely több mint háromszáz, egy ismert luxusmárka logójával ellátott szájfényt rejtett.
A sofőr a rejtegetési kísérlete ellenére is azt állította, hogy nem tudott a dobozok tartalmáról – tudatta a vámhivatal.
A járőrök a 325 jogsértő terméket lefoglalták, azokkal az elkövető több mint tízmillió forint vagyoni hátrányt okozott a jogtulajdonosoknak. A NAV munkatársai iparjogvédelmi jogok megsértése miatt indítottak eljárást.
Hozzátettek: a hamis termékek kiszűrése azért is fontos, mert azok nemcsak a gazdaság szereplőinek okoznak jelentős károkat, hanem a vásárlókra nézve egészségügyi és minőségi kockázatot jelentenek.
A mezőgazdasági minisztérium az idéntől életbe léptetett tejtörvénnyel támogatja a hazai gazdák és tejfeldolgozó üzemek boldogulását. Barabási Antal RMDSZ-es államtitkár szerint zéró toleranciát képviselnek a a törvényt megszegőkkel szemben.
Figyelemre inti a vásárlókat a fogyasztóvédelmi hatóság elnöke az ajándékozás hónapjában, hangsúlyozva, hogy a luxuscikként árult termékek esetenként hamisítványok lehetnek.
Magyarország üdvözli a Trump-Putyin tárgyaláson megtett lépéseket és támogatja a további tárgyalási folyamatot, ugyanakkor egy Európa-Oroszország csúcstalálkozót is szorgalmaz.
Moszkva nem utasít el egyetlen tárgyalási formátumot sem az ukrajnaikonfliktus megoldására, beleértve a kétoldalú és háromoldalú formátumokat is – jelentette ki Szergej Lavrov külügyminiszter kedden.
Akár Magyarország is helyszínül szolgálhat a Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közötti közvetlen béketárgyalásoknak.
A Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet elfogadta a regionális közvetítők legújabb javaslatát a gázai tűzszünetről és a túszok szabadon bocsátásáról Izraellel, közölte a BBC-vel a palesztin fegyveres csoport egyik forrása.
Elérhetővé vált egy békemegállapodás az ukrajnai háború lezárására – közölte hétfőn Donald Trump amerikai elnök európai vezetőkkel és a NATO főtitkárával tartott megbeszélésének sajtónyilvános részén.
Oroszországot csak erővel lehet békére kényszeríteni, és Donald Trumpnak megvan ehhez az ereje – hangoztatta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az X-en, miután a hétfői nap folyamán Washingtonban találkozott Keith Kellog tábornokkal.
Újabb csörtéhez vezetett Budapest és Kijev között, hogy az ukrán hadsereg a magyar fél szerint ismét megtámadta a Magyarországot orosz kőolajjal ellátó Barátság vezetéket, ami miatt leállt a kőolajszállítás.
Az ukrán titkosszolgálatok által a Krími hídon tervezett újabb robbantást sikerült meghiúsítani; a pokolgépet, amelyet egy Chevrolet Volt típusú gépkocsiban rejtettek el, hatástalanították – közölte hétfőn az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB).
Románia sokkal jobb helyzetben van az Egyesült Államokba való vízummentes beutazás terén, mint néhány hónapja – jelentette ki Oana Țoiu, külügyminiszter, aki szerint minden szinten dolgoznak azon, hogy Románia bekerüljön a Visa Waiver programba.
Több százezren gyűltek össze Izraelben, hogy a gázai háború befejezését és a Hamász által fogva tartott túszok szabadon bocsátását követeljék.
szóljon hozzá!