Izrael: eltorzítják a valóságot Dél-Afrika népirtásról szóló vádjai

•  Fotó: Hágai bíróság/Twitter

Fotó: Hágai bíróság/Twitter

Izrael visszautasította és alaptalannak nevezte pénteken a hágai Nemzetközi Bíróságon (ICJ) Dél-Afrika vádjait, amelyek szerint a közel-keleti ország népirtást követ el a Gázai övezetben.

 

MTI

2024. január 12., 14:282024. január 12., 14:28

A csütörtökön kezdődött meghallgatáson a Dél-afrikai Köztársaság annak megállapítását kérte az ENSZ hágai székhelyű bíróságától, hogy Izrael megsértette a népirtásról szóló egyezményben foglalt kötelezettségeit a Hamász palesztin szervezet elleni katonai fellépésével Gázában.

„Dél-Afrika nagyon eltorzítja a történteket. Izrael él önvédelemhez való jogával. Gázai katonai akciói önvédelmi cselekmények a Hamász és más terrorszervezetek ellen. A jelenleg is folyó támadások a szélsőséges palesztin szervezetek megsemmisítését célozzák” – jelentette ki Tal Becker, az izraeli külügyminisztérium jogi tanácsadója a meghallgatás második napján.

A Hamász elleni harc a Gázai övezetben „teljes mértékben megfelel a nemzetközi jognak” – tette hozzá. Kijelentette továbbá: a Dél-afrikai Köztársaság az iszlamista Hamász szócsöveként szolgál, amely Izrael állam elpusztítására törekszik.

Idézet
Ha voltak népirtási cselekmények, akkor azokat Izrael ellen követték el”

– fogalmazott Becker, hozzátéve: a nagyüzemi mészárlás, a csonkítás, az erőszak és az elrablás bűntettei a Hamaszt terhelik.

„Olyan időket élünk, amikor a szavak értéke lecsökken. Sokak számára ellenállhatatlan a kísértés, hogy a legfelháborítóbb kifejezéshez nyúljanak, hogy rágalmazzanak és démonizáljanak” – fogalmazott, majd úgy folytatta:

a népirtás kulcseleme egy nép teljes vagy részleges elpusztításának szándékát jelenti, ez pedig Izrael esetében „teljesen hiányzik”.

Izrael nem arra törekszik, hogy elpusztítson egy népet, hanem hogy megvédje a népét, és ezt a törvénynek megfelelően teszi még akkor is, ha egy szívtelen ellenséggel áll szemben – mondta.

Becker hozzátette,

Dél-Afrika „sajnálatos módon mélyen torz és tényszerűtlen” jogi képet mutatott a bíróságnak. Az ügy egésze a jelenlegi ellenségeskedések valóságának szándékosan manipulatív leírását jelenti

– hívta fel a figyelmet.

„Ha a kérelmező azt állítja, hogy Izraeltől meg kell tagadni a védelem képességét, akkor az abszurd végeredmény az lesz, hogy a népirtás címszó álcája alatt a bíróság megpróbálja megakadályozni, hogy Izrael megvédje állampolgárait egy olyan szervezettel szemben, amely nyílt népirtást folytat ellenük” – fogalmazott.

A dél-afrikai vádak nem szolgálnak bizonyítékul a népirtó szándékra vonatkozó állítások alátámasztására, ezért a keresetet el kell utasítani – zárta beszédét Becker.

Malcolm Shaw brit ügyvéd azzal védte Izraelt a népirtás vádjával szemben, hogy a gázai elleni támadások a fegyveres erő önvédelmi célú jogszerű alkalmazását jelentik. Az izraeli cselekmények semmiben sem felelnek meg a népirtás bűnének – jelentette ki az ügyvéd, majd hozzátette: nem minden fegyveres konfliktus népirtás.

Az Izraeli Védelmi Erők a törvényeknek megfelelően cselekszenek, a Hamász terroristáit veszik célba, nem palesztin civileket.

A civil áldozatok azonban elkerülhetetlenek a harcok során, mivel a terroristák a lakosság soraiban bujkálnak. A civil halálos áldozatok magas száma egy háború során nem jelent népirtást – hívta fel a figyelmet Malcolm Shaw.

Az ügyvéd végezetül azzal vádolta Dél-Afrikát, hogy kijelentéseivel „olcsóbbá tette” a népirtás vádját, amelyet Shaw „bűnelkövetésnek” nevezett, mivel az afrikai ország azt az izraeli offenzívára alkalmazza.

„Igazi népirtás” akkor történt, amikor a Hamász fegyveresei megtámadták Izraelt október 7-én, és mintegy 1200 embert öltek meg

– húzta alá.

A Dél-afrikai Köztársaság december 29-én kért rendkívüli végzést a Nemzetközi Bíróságtól a népirtásról szóló egyezményben foglalt kötelezettségek Izrael általi megsértéséről a gázai katonai fellépésével kapcsolatban.

A rendkívüli intézkedésekről szóló határozat még ebben a hónapban várható, noha a bíróság akkor még nem dönt a népirtással kapcsolatos vádakról.

A kétnapos tárgyalás első, csütörtöki napján Dél-Afrika érveit, pénteken pedig Izrael válaszát hallgatta meg a bíróság.

Az ENSZ hágai székhelyű Nemzetközi Bíróságát országok közötti viták rendezésére hozták létre. Határozatai kötelező erejűek, de végrehajtatásukra nincsenek közvetlen eszközei.

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök képmutatással vádolta egy csütörtök esti közleményében a Dél-afrikai Köztársaságot,

amiért népirtásért beperelte Izraelt a hágai Nemzetközi Bíróságon.

„Terroristák és hazugságok ellen kell harcolnunk egyszerre” – jelentette ki Netanjahu, miután csütörtökön megkezdődött a bíróságon a per, amelyet az afrikai ország azért kezdeményezett, mert szerinte Izrael a Hamász palesztin iszlamista szervezet elleni háborújában népirtást követ el a Gázai övezet civil lakossága ellen.

Idézet
Fejtetőre állított világban élünk, amelyben népirtással vádolják Izrael Államot, miközben éppen ő küzd a népirtás ellen”

– tette hozzá a kormányfő.

„Izrael gyilkos terroristák ellen harcol, akik szörnyű, emberiesség elleni bűnöket követtek el: gyerekeket, nőket, időseket, fiatal férfiakat és fiatal nőket mészároltak le, erőszakoltak meg, égettek el, daraboltak fel, fejeztek le”

– emlékeztetett a Hamász október 7-i átfogó támadására.

Idézet
A holokauszt óta a legszörnyűbb bűnt követte el egy terrorszervezet a zsidó nép ellen, és ebben a helyzetben előáll valaki, és a holokausztra hivatkozva ezt a szervezetet védi”

– írta Netanjahu.

„Ez a szörny népirtással vádolja az izraeli hadsereget, a világ legmorálisabb hadseregét, amely mindent megtesz annak érdekében, hogy ne ártson a civileknek” – húzta alá.

Idézet
Dél-Afrika képmutatása égbekiáltó. Hol volt Dél-Afrika, amikor Szíriában vagy Jemenben emberek millióit gyilkolták meg, és űzték el otthonukból? Ki tette azt? Hát a Hamász partnerei!”

– szögezte le, utalva arra, hogy csak a szíriai polgárháborúban mintegy háromszázezer civil halt meg.

„Folytatjuk a harcot a terroristák ellen a teljes győzelemig, és rendre megcáfoljuk a hazugságokat. Továbbra is ragaszkodunk azon jogunkhoz, hogy megvédjük magunkat, és biztosítsuk a jövőnket” – zárta közleményét az izraeli miniszterelnök.

Iszlamista fegyveresek és fegyverek semlegesítésével folytatódott a háború Gázában

Iszlamista fegyveresek és fegyverek semlegesítésével folytatódik Izrael Hamász elleni háborúja az izraeli hadsereg (IDF) katonai szóvivőjének péntek reggeli beszámolója szerint.
A gázai harcokban az elmúlt napon mintegy húsz iszlamista fegyverest öltek meg az al-Marazi menekülttáborban, és sok fegyvert találtak. A megölt terroristák között volt a Hamász Nukba nevű kommandójának egyik parancsnoka, aki részt vett az október 7-i, Izrael elleni terrortámadásban.
Az izraeli kommandósok agyonlőttek három fegyveres terroristát, amint elhagyták a Hamász egyik alkalmazottjának házát az övezet déli részén, Hán-Junisz térségében. Az elmúlt napokban több gépkarabélyt és vállról indítható páncéltörő rakétát találtak, és megsemmisítettek egy katonai felszereléssel teli raktárat a térségben.
Életét vesztette a Gázai övezet közepén fekvő Dir al-Balahban egy légicsapásban Mohammed al-Adini volt palesztin biztonsági fogoly, akit a 2006-ban a Hamász fogságába esett Gilad Salit tizedes szabadon bocsájtásáért cserébe engedtek el. Adini tizenöt évből kilencet töltött le.
Csütörtök este az IDF razziát hajtott végre Ciszjordániában, Túl-Karmben körözött személyek letartóztatására és fegyverek, robbanószerek felkutatására. A Túl-Karm melletti Núr as-Samsz menekülttáborban heves összecsapások törtek ki a helyi fiatalokkal.
A helyiek beszámolói szerint az IDF mintegy nyolc órás rajtaütése során lezárták a kivezető utakat, jelentős károkat okoztak az izraeli munkagépek a helyi infrastruktúrában a település utcáin, és letartóztattak három palesztint.

 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 18., péntek

A román állampolgárok élnek a legnagyobb arányban más uniós országokban

Az uniós országok közül a románok élnek a legnagyobb számban más uniós országokban – írja a Profit.ro gazdasági portál.

A román állampolgárok élnek a legnagyobb arányban más uniós országokban
2025. július 18., péntek

Valamivel több mint 60 milliárd eurót kapna az uniótól Románia a következő költségvetési ciklusban

Miután szerdán bemutatta a 2028–2034 közötti időszakra vonatkozó 2000 milliárd eurós költségvetés tervezetét, az Európai Bizottság pénteken ismertette a tagállami részesedéseket: Romániának folyó áron 60,2 milliárd eurós támogatást irányoznak elő.

Valamivel több mint 60 milliárd eurót kapna az uniótól Románia a következő költségvetési ciklusban
2025. július 18., péntek

Románia azon európai országok egyike, ahol túlzsúfoltak a börtönök

Az európai börtönök túlzsúfoltságára figyelmeztetett pénteken közzétett éves jelentésében az Európa Tanács, amely szerint számos országban jelentősen nőtt a fogvatartottak száma, meghaladva a férőhelyekét.

Románia azon európai országok egyike, ahol túlzsúfoltak a börtönök
2025. július 18., péntek

Az EU jóváhagyta az eddigi egyik legszigorúbb szankciós csomagot Oroszország ellen

Az Európai Unió jóváhagyta eddigi egyik legszigorúbb szankciós csomagját Oroszország ellen – jelentette be Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselő az X-en pénteken.

Az EU jóváhagyta az eddigi egyik legszigorúbb szankciós csomagot Oroszország ellen
2025. július 18., péntek

Izrael sajnálja, hogy katolikus templomot talált el Gázában, Trump dühös az incidens miatt

Izrael csütörtökön közölte, hogy „mélységesen sajnálja” a Gáza egyetlen katolikus templomára mért halálos csapást, amelyben három ember meghalt.

Izrael sajnálja, hogy katolikus templomot talált el Gázában, Trump dühös az incidens miatt
2025. július 18., péntek

Külügyminiszter: Ukrajna fenntartja magának a jogot arra, hogy válaszintézkedéseket tegyen Magyarországgal szemben

Ukrajna fenntartja magának a jogot arra, hogy megfelelő válaszintézkedéseket tegyen Magyarországgal szemben – írta csütörtökön Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter az általa vezetett tárca Telegram-oldalán.

Külügyminiszter: Ukrajna fenntartja magának a jogot arra, hogy válaszintézkedéseket tegyen Magyarországgal szemben
2025. július 18., péntek

Washington felgyorsítja az Ukrajnába irányuló fegyverszállításokat

Az Egyesült Államok azon dolgozik, hogy felgyorsítsa az Ukrajnába irányuló fegyverszállításokat, összehangolva Donald Trump elnök új NATO-kezdeményezésével – közölte Matthew Whitaker amerikai NATO-nagykövet, jelentette a Barron's csütörtökön.

Washington felgyorsítja az Ukrajnába irányuló fegyverszállításokat
2025. július 18., péntek

Air India-tragédia: úgy tűnik, hogy a kapitány leállította az üzemanyagellátást

Az Air India múlt hónapban lezuhant járatának két pilótája közötti párbeszédet rögzítő, a pilótafülkében készült felvétel alátámasztja azt a nézetet, hogy a kapitány leállította a repülőgép hajtóműveinek üzemanyag-ellátását – mondta egy forrás.

Air India-tragédia: úgy tűnik, hogy a kapitány leállította az üzemanyagellátást
2025. július 17., csütörtök

Provokációként értékelik a templomrongálást az ukrajnai magyar érdekvédelmi szervezetek

Mihamarabb állítsák elő és vonják felelősségre a palágykomoróci görögkatolikus templom megrongálóit, szólította fel az illetékeseket közös nyilatkozatban a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ).

Provokációként értékelik a templomrongálást az ukrajnai magyar érdekvédelmi szervezetek
2025. július 17., csütörtök

Gazdák hátrányban: román néppárti EP-képviselő is bírálja az EU új költségvetését

Romániát súlyosan érintheti az Európai Bizottság által benyújtott új többéves költségvetési javaslat – figyelmeztet Siegfried Mureșan európai parlamenti képviselő, az Európai Parlament főtárgyalója.

Gazdák hátrányban: román néppárti EP-képviselő is bírálja az EU új költségvetését