Izrael elfogadja az amerikai tűzszüneti javaslatot, a Hamász nem

Belecsapott. Antony Blinken szerint Netanjahu elfogadta az amerikai javaslatot, a Hamász azonban nem •  Fotó: Twitter/Antony Blinken

Belecsapott. Antony Blinken szerint Netanjahu elfogadta az amerikai javaslatot, a Hamász azonban nem

Fotó: Twitter/Antony Blinken

Antony Blinken amerikai külügyminiszter izraeli tárgyalásai után a médiának adott hétfői nyilatkozatában bejelentette, hogy Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök megerősítette számára, hogy Izrael elfogadja az amerikai áthidaló javaslatot a gázai tűzszünetre és túszalkura, s most ezt az iszlamista Hamász terrorszervezetnek is meg kell tennie.

 

MTI

2024. augusztus 20., 08:002024. augusztus 20., 08:00

Az új amerikai javaslatot Joe Biden amerikai elnök Egyiptommal és Katarral együttműködve szövegezte meg.

„A vele folytatott eredményes találkozó után Netanjahu megerősítette, hogy Izrael jóváhagyja ezt a közvetítői egyezményt” – mondta Blinken.

Idézet
Most a Hamásznak kell ugyanezt megtennie”

– tette hozzá.

korábban írtuk

Blinken: talán a mostani tűzszüneti tárgyalások jelentik az utolsó esélyt a túszok kiszabadítására
Blinken: talán a mostani tűzszüneti tárgyalások jelentik az utolsó esélyt a túszok kiszabadítására

Antony Blinken amerikai külügyminiszter Jichák Hercog izraeli államelnökkel folytatott hétfői megbeszélésén kijelentette, hogy a jelenlegi tűzszüneti és túszcsere-tárgyalások talán az utolsó esély az elraboltak szabadon engedésére.

„Azután a következő napokban találkoznak a felek, hogy megállapodjanak az alku végrehajtásával kapcsolatban. Ezek még mindig bonyolult, és nehéz döntéseket igénylő kérdések” – hangsúlyozta.

Idézet
Itt és az egész térségben érezni az egyezmény létrehozásának sürgősségét, hogy az a lehető leghamarabb megtörténjen.

Az Egyesült Államok elkötelezte magát amellett, hogy ezt tegye, mégpedig, hogy ezt most tegye meg” – közölte Blinken.

Hozzátette, hogy az izraeli látogatás után Egyiptomban és Katarban folytatja útját, hogy erőfeszítéseket tegyen az alku megszületéséért. Netanjahu azt mondta Blinken nyilatkozata után, hogy az Egyesült Államok és Izrael közös erőfeszítéseket tesz „a maximális számú élő túsz szabadon bocsátásáért már az ügylet első szakaszában”.

A Hamász vasárnap este visszautasította az amerikai áthidaló javaslatot.

Nyilatkozatukban azzal vádolták Netanjahut, hogy „új feltételeket és követeléseket támaszt”, hogy meghiúsítsa a tárgyalásokat és meghosszabbítsa a gázai háborút.

korábban írtuk

A palesztin terroristák szerint Izrael akadályozza a tűzszüneti megállapodást
A palesztin terroristák szerint Izrael akadályozza a tűzszüneti megállapodást

A Hamász palesztin terrorszervezet vasárnap azzal vádolta Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnököt, hogy „akadályozza” a gázai tűzszünetről szóló megállapodást a dohai tárgyalások legutóbbi fordulója után.

Egyébként Blinken és Netanjahu három órás jeruzsálemi találkozója után a miniszterelnöki hivatal közleményt adott ki, és ebben leszögezte, hogy Izrael ragaszkodik az izraeli túszok szabadon engedésére vonatkozó áthidaló amerikai javaslathoz, amelyet a túszejtő Hamász elutasított.

A zárt körű találkozót jó légkörűnek írta le a miniszterelnökség.

 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 18., hétfő

Zelenszkij: Oroszországot csak erővel lehet békére kényszeríteni

Oroszországot csak erővel lehet békére kényszeríteni, és Donald Trumpnak megvan ehhez az ereje – hangoztatta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az X-en, miután a hétfői nap folyamán Washingtonban találkozott Keith Kellog tábornokkal.

Zelenszkij: Oroszországot csak erővel lehet békére kényszeríteni
2025. augusztus 18., hétfő

Budapest szerint Ukrajna ismét a Magyarországot ellátó kőolajvezetéket támadta, Kijev szerint Moszkvában kell panaszkodni

Újabb csörtéhez vezetett Budapest és Kijev között, hogy az ukrán hadsereg a magyar fél szerint ismét megtámadta a Magyarországot orosz kőolajjal ellátó Barátság vezetéket, ami miatt leállt a kőolajszállítás.

Budapest szerint Ukrajna ismét a Magyarországot ellátó kőolajvezetéket támadta, Kijev szerint Moszkvában kell panaszkodni
2025. augusztus 18., hétfő

Moszkva: az ukránok ismét robbantani akartak a Krími hídon, de megakadályozták

Az ukrán titkosszolgálatok által a Krími hídon tervezett újabb robbantást sikerült meghiúsítani; a pokolgépet, amelyet egy Chevrolet Volt típusú gépkocsiban rejtettek el, hatástalanították – közölte hétfőn az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB).

Moszkva: az ukránok ismét robbantani akartak a Krími hídon, de megakadályozták
2025. augusztus 18., hétfő

A román külügyminiszter szerint jobban áll az amerikai vízummentesség ügye, mint néhány hónapja, de konkrétumokat nem mondott

Románia sokkal jobb helyzetben van az Egyesült Államokba való vízummentes beutazás terén, mint néhány hónapja – jelentette ki Oana Țoiu, külügyminiszter, aki szerint minden szinten dolgoznak azon, hogy Románia bekerüljön a Visa Waiver programba.

A román külügyminiszter szerint jobban áll az amerikai vízummentesség ügye, mint néhány hónapja, de konkrétumokat nem mondott
2025. augusztus 18., hétfő

Százezrek követelték a gázai háború befejezését Izraelben

Több százezren gyűltek össze Izraelben, hogy a gázai háború befejezését és a Hamász által fogva tartott túszok szabadon bocsátását követeljék.

Százezrek követelték a gázai háború befejezését Izraelben
2025. augusztus 18., hétfő

Trump: Ukrajna nem kapja vissza a Krímet és nem léphet be a NATO-ba

Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek el kell fogadnia Oroszország néhány feltételét az ukrajnai háború befejezéséhez – szögezte le Donald Trump amerikai elnök a Zelenszkijjel és az európai vezetők delegációjával folytatandó tárgyalások előestéjén.

Trump: Ukrajna nem kapja vissza a Krímet és nem léphet be a NATO-ba
2025. augusztus 17., vasárnap

Nicuşor Dan: továbbra is nyomást kell gyakorolnunk Oroszországra Ukrajna ügyében

Továbbra is nyomást kell gyakorolni Oroszországra – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő azt követően, hogy részt vett az Ukrajnát támogató Tettrekészek Koalíciójának vasárnapi online tanácskozásán.

Nicuşor Dan: továbbra is nyomást kell gyakorolnunk Oroszországra Ukrajna ügyében
2025. augusztus 17., vasárnap

Kemény fellépést ígér a szerb elnök az erőszakos kormányellenes tüntetők ellen

Alekszandar Vucsics szerb elnök kemény fellépést jelentett be a kormányellenes tiltakozókkal szemben vasárnap, ezzel reagálva a napok óta tartó, folyamatosan erőszakba torkolló tüntetésekre.

Kemény fellépést ígér a szerb elnök az erőszakos kormányellenes tüntetők ellen
2025. augusztus 17., vasárnap

Witkoff: szilárd biztonsági garanciákról állapodott meg Ukrajna számára Trump és Putyin

Az amerikai elnök és orosz kollégája pénteki alaszkai találkozójukon „szilárd biztonsági garanciákról” állapodtak megUkrajna számára – jelentette be vasárnap Steve Witkoff.

Witkoff: szilárd biztonsági garanciákról állapodott meg Ukrajna számára Trump és Putyin
2025. augusztus 17., vasárnap

Európai kísérettel utazik Zelenszkij Washingtonba

Több európai ország állam-, illetve kormányfője bejelentette vasárnap, hogy jelen lesz Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Donald Trump amerikai elnökkel Washingtonban tartandó tárgyalásain.

Európai kísérettel utazik Zelenszkij Washingtonba