Képünk illusztráció
Lőpor előállítására és robbanószerkezet készítésére alkalmas anyagokat és tárgyakat foglaltak le a németországi városban.
2021. december 10., 17:032021. december 10., 17:03
A lőfegyverek használatáról és a háborús fegyverek ellenőrzéséről szóló jogszabályok megsértésének gyanúja miatt még augusztusban elfogott német-marokkói kettős állampolgár ügyében folytatott nyomozás során novemberben lefoglaltak lőpor előállítására és robbanószerkezet készítésére alkalmas anyagokat és tárgyakat, a többi között egy-egy kilogramm ként és kálium-nitrátot, 500 gramm szénport, több száz csavart és anyát, valamint elektromos vezetékeket.
Andy Grote belügyi szenátor – a tartományi rangú város kormányzatának rendvédelemért és bűnüldözésért felelős tagja – az esetet ismertető tájékoztatón kiemelte, hogy „nagyon-nagyon komoly incidens” történhetett volna, amelyre „még nem volt példa– Hamburgban. A vegyi anyagok potenciális robbanóereje „jelentős” pusztítást okozhatott volna, legalábbis a közvetlen közelben, mondta a szociáldemokrata politikus.
A biztonsági szervek feltételezése szerint már nem áll fenn a támadás konkrét veszélye. Az ügy azt mutatja, hogy „a tartományi és szövetségi hatóságok hálózata nagyon jól működött” – mondta Mirko Streiber, a tartományi bűnügyi hivatal (LKA) vezetője.
Apja a kétezres évek elején – a több szálon Hamburghoz kapcsolódó, 2011. szeptember 11-i amerikai terrortámadások körüli időkben – a helyi radikális iszlamista csoportosulásokhoz tartozott, és egy olyan, időközben bezáratott mecsetbe járt, amelyben az amerikai merényletek elkövetői is megfordultak.
A fiatalembert augusztus 26-án vették őrizetbe, miután az LKA állambiztonsági ügyekre szakosodott nyomozói tudomást szereztek arról, hogy megpróbált éles lőfegyvert és kézigránátot vásárolni az internet bűnözők körében közkedvelt részén, a darkneten.
Abdurrahman C.-t előzetes letartóztatásba helyezték, az ügyében tartott első házkutatásokon iszlamista terrorista csoportok propagandavideóit, valamint fegyverek előállítására vonatkozó dokumentumokat foglaltak le.
A gyanúsított környezetében végzett nyomozás egy újabb állomása volt a november 19-án tartott házkutatás, amelyen a pokolgép előállítására alkalmas tárgyakat és anyagokat találták.
Az eset ismertetése előtt utolsó nagyobb akciót szerdán hajtották végre, több tartományban, 17 ingatlanban tartottak egyszerre házkutatást. A lefoglalt bizonyítékok, köztük okostelefonok, számítógépek és digitális adathordozók értékelése folyamatban van, közölték.
A szövetségi bűnügyi hivatal (BKA) 630 embert tart nyilván közveszélyes, terrorcselekmény elkövetésére hajlandó iszlamistaként. Németországban 5,3–5,6 millió muszlim vallású ember él, ez a 83,1 milliós lakosság 6,4–6,7 százaléka. Legnagyobb csoportjuk – mintegy 45 százalékuk – szunnita török.
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök fogadkozott, hogy Izrael egyedül is megvédi magát a jemeni húszi lázadók ellen, miután Donald Trump amerikai elnök megállapodást kötött az Irán által támogatott csoporttal.
Az indiai hadsereg azt állítja, hogy az éjszaka folyamán több pakisztáni dróntámadást és egyéb lövedékekkel végrehajtott támadást is visszavertek a közös határ mentén.
Ukrajna külügyminisztere csütörtökön azt mondta, hogy Oroszország többször is megsértette saját háromnapos tűzszünetét órákkal annak kezdete után, és „bohózatnak” nevezte a kezdeményezést, míg Moszkva szerint Kijev folytatta a harcokat.
Felszállt a fehér füst a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből csütörtökön este, ami azt jelenti, hogy sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.
Az Orbán-kormány „őszödi beszédeként” harangozott be a napokban Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke egy hangfelvételt, amelyet csütörtökön hozott nyilvánosságra a Facebook-oldalán.
Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén tartott szavazásán támogatta az élőhelyvédelmi irányelv módosítását célzó európai bizottsági javaslatot annak érdekében, hogy az uniós farkasvédelmi státuszt összhangba hozza a vonatkozó Berni Egyezménnyel.
Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke, frakcióvezetője lemond a DK elnöki tisztségéről, lemond frakcióvezetői posztjáról, országgyűlési képviselői mandátumáról, visszavonul a közélettől, a választásokon nem indul – jelentette be csütörtökön Dobrev Klára.
Az Egyesült Államok és Európa ugyanazon „civilizációs csapat” tagja, kultúrájuk szorosan összefonódik, de ez nem jelenti azt, hogy nem bírálhatják egymást – jelentette ki J. D. Vance amerikai alelnök szerdán Washingtonban.
A csütörtöki első két szavazáson sem sikerült pápát választaniuk a konklávéra összegyűlt bíborosoknak: a pápaválasztó gyűlésnek otthont adó vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből fekete füst szállt fel kelet-európai idő szerint nem sokkal egy óra előtt.
George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke, a szélsőjobboldal államfőjelöltje megválasztása esetén népszavazást írna ki arról, hogy megtartsák-e a tavalyi elnökválasztás alkotmánybíróság által eltörölt második fordulóját.
szóljon hozzá!