Fotó: Twitter
Az orosz légvédelem lelőtt két, Moszkva felé tartó katonai drónt – jelentette be szerda reggel az orosz főváros polgármestere.
2023. augusztus 09., 08:592023. augusztus 09., 08:59
„Megállapították, hogy két harci drón próbált behatolni a városba. A légvédelem mindkettőt lelőtte. Az egyiket Domogyedovo térségében (a fővárostól délre – a szerk.), a másikat a minszki autópálya közelében” – közölte Szergej Szobjanyin a Telegramon, anélkül, hogy a támadás forrásáról tájékoztatást adott volna.
Jelenleg nincsenek jelentések áldozatokról – tette hozzá, és közölte, hogy a mentőszolgálatok a helyszínen vannak.
Oroszország hétfőn bejelentette, hogy lelőtt egy ukrán drónt a Moszkvától kevesebb mint 200 kilométerre délnyugatra fekvő Kaluga régióban, miután múlt csütörtökön hét másikat semmisített meg ugyanebben a térségben. Vasárnap a főváros polgármestere bejelentette, hogy a légvédelmi erők lelőttek egy, a fővárost célzó drónt.
A helyi hatóságok szerint Moszkva az elmúlt héten több dróntámadás célpontja volt, köztük egy megrongált egy irodaházat a fő üzleti negyedben, amelyet néhány napon belül kétszer is célba vettek.
Közben Vitalij Gancsev, a régió Moszkva által kinevezett katonai és polgári közigazgatásának vezetője kedden a Pervij Kanal orosz állami tévécsatorna adásában azt állította: öt település került az orosz erők ellenőrzése alá az elmúlt napokban Harkiv megyében.
„Az elmúlt napokban öt településsel bővültek Harkiv megye ellenőrzésünk alatt álló területei” – mondta a tisztségviselő.
Igor Konasenkov altábornagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője a keddi hadijelentést ismertetve azt mondta, hogy az orosz erők nyugati csoportosulásának rohamcsapatai a Harkiv megyei Vilsana település környékén „kedvezőbb állásokat foglaltak el”. Azt mondta, hogy az ukrán erők a kupjanszki taktikai irányban az elmúlt nap folyamán mintegy 110 katonát vesztettek.
Az orosz tábornok szerint a frontvonal mentén az ukrán hadsereg összesen több mint 680 katonája esett el, a legtöbb, mintegy 210 közülük a Donyeck körzetében vívott harcokban.
Közben a régiók kormányzói közölték: az előző egy napban az Ukrajna déli-délkeleti részén fekvő Herszon és Zaporizzsja megyéket is heves orosz támadások érték, amelyeknek több helyi lakos is áldozatául esett.
Olekszandr Prokugyin, Herszon megye kormányzója a Telegramon arról adott hírt, hogy
„Az elmúlt nap folyamán az oroszok 68 támadást hajtottak végre, 342 lövedéket lőttek ki tüzérségi fegyverekből, harckocsikról és drónokról. Az ellenség 18 lövedéket lőtt Herszon városára” – írta a Telegramon, hozzátéve, hogy több lakóépületet és egy közintézményt is találat ért.
Jurij Malasko, Zaporizzsja megye kormányzója arról tájékoztatott a Telegramon, hogy egy ember meghalt, egy pedig megsebesült a régióban végrehajtott orosz támadások következtében.
– írta a kormányzó.
Pavlo Kirilenko Donyeck megyei kormányzó egy tévéműsorban elmondta, hogy 88-ra emelkedett a Donyeck megyei Pokrovszk elleni orosz támadás sérültjeinek száma, a halálos áldozatok száma továbbra is kilenc. Az előzetes információk szerint már nincsenek emberek a romok alatt.
Tizenkét többszintes házban, egy szálloda, ügyészség, egy nyugdíjpénztár és gyógyszertár épületében, valamint két üzletben, két kávézóban és két személygépkocsiban keletkezett kár.
Az ukrán vezérkar keddi harctéri helyzetjelentésében arról számolt be, hogy előző nap mintegy 560-nal hozzávetőleg 250 800-ra nőtt az orosz hadsereg Ukrajnában elszenvedett embervesztesége. Az ukrán erők hétfőn megsemmisítettek egyebek mellett egy orosz helikoptert, tíz harckocsit és 19 tüzérségi rendszert.
Különösen nagy értékű vesztegetés elfogadása miatt büntetőeljárást indított az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) Jurij Kuznyecov altábornagy, a védelmi minisztérium személyzeti főosztályának vezetője ellen.
Az ukrán légvédelmi rendszerek megsemmisítették mind a 18 támadó drónt, amelyet Oroszország az éjszaka folyamán ukrán területre indított – közölte kedden az ukrán légierő.
Románia az első helyen áll az Európai Unióban a fiatalok szavazókedve tekintetében a június 9-i európai parlamenti választásokon – derül ki egy, az Európai Bizottság által közzétett felmérésből.
Bíróság elé állítanak kedden öt belga fiatalt, akiket azzal gyanúsítanak, hogy megöltek egy román kamionost – írja a namuri ügyészség hétfői közleménye szerint az AFP.
Az Egyesült Államok becslése szerint Izrael elegendő katonát gyűjtött össze a Gázai övezet legdélibb városának, Rafahnak a környékén ahhoz, hogy a következő napokban teljes körű inváziót indítson.
Kijevbe érkezett kedden Antony Blinken amerikai külügyminiszter.
Vlagyimir Putyin orosz elnök egy elhúzódó ukrajnai háborúra és a NATO-val való esetleges jövőbeni konfrontációra való felkészülést alapozta meg azzal, hogy leváltotta Szergej Sojgu védelmi minisztert, és Andrej Belouszovot nevezte ki a helyére.
Ha a nyugati országok a harctéren akarják megoldani az ukrán válságot, Moszkva készen áll erre – jelentette ki Szergej Lavrov megbízott külügyminiszter.
Órákon belül összeomolhat az egészségügyi ellátás a Gázai övezetben a harcok sújtotta térséget ellenőrző Hamász iszlamista terrorszervezet hétfői bejelntése szerint, melyben az üzemanyaghiánnyal indokolták a katasztrofális állapotokat.
Hamisított márkás ruhákat, parfümöket, továbbá zárjegy nélküli cigarettát és alkoholt is találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei egy az M5-ös autópályán félreállított román furgonban – közölte a NAV bevetési igazgatósága hétfőn.
szóljon hozzá!