Fotó: Presidency.ro
A tesztek kölcsönös elismerése megkönnyítené a szabad mozgást az Európai Unió (EU) területén – jelentette ki csütörtök este Klaus Iohannis államfő, az Európai Tanács állam- és kormányfőinek videóértekezletén.
2020. november 20., 11:012020. november 20., 11:01
2020. november 20., 11:042020. november 20., 11:04
Az Államelnöki Hivatal szerint a Charles Michel tanácselnök által összehívott megbeszélés legfontosabb napirendi pontjai a Covid-19-járvány által okozott egészségügyi válság kezelésével, elsősorban a teszteléssel, az oltásokkal és a nemzeti szinten hozott intézkedésekkel kapcsolatos kérdések voltak – közölte az Agerpres.
„Románia elnöke beszédében hangsúlyozta, hogy prioritást képez a tagállamok koordinációjának megerősítése olyan körülmények között, hogy a vírus továbbra is aggasztó mértékben terjed az Unióban. A teszteléssel kapcsolatban a román államfő úgy vélekedett, hogy fontos biztosítani a rendszeres információcserét. A tesztek kölcsönös elismerésével kapcsolatban Klaus Iohannis hangsúlyozta, hogy ez megkönnyítené az Unión belüli szabad mozgást” – írja ez elnöki hivatal közleményében.
Az oltásokkal kapcsolatban az államfő méltatta az Európai Bizottság arra irányuló erőfeszítéseit, hogy tárgyaljon az oltóanyaggyártókkal. Kijelentette:
Klaus Iohannis elnök rámutatott, hogy egy ilyen nagyszabású oltási kampány rövid időn belül történő lebonyolítása nagyon nagy mennyiségű orvosi fogyóanyagot igényel, és felhívta a figyelmet arra, hogy minden szükséges intézkedést meg kell tenni annak érdekében, hogy ne legyenek fennakadások az ellátási láncokban.
Ebben az összefüggésben az államfő hasznosak minősítette az Európai Bizottság által elindított közös beszerzési eljárásokat, amelyekre támaszkodhatnak a tagállamok az oltási kampányban. Megerősítette: rendkívül fontos az védőoltásokkal kapcsolatos megfelelő kommunikáció, és szorgalmazta, hogy induljon uniós szintű kampány, amely hangsúlyozza a Covid-19-elleni oltás előnyeit.
Robert Francis Prevost amerikai bíborost választották meg a katolikus egyház új fejének, aki XIV. Leó pápa néven fog uralkodni. De mit is lehet tudni az új egyházfőről?
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök fogadkozott, hogy Izrael egyedül is megvédi magát a jemeni húszi lázadók ellen, miután Donald Trump amerikai elnök megállapodást kötött az Irán által támogatott csoporttal.
Az indiai hadsereg azt állítja, hogy az éjszaka folyamán több pakisztáni dróntámadást és egyéb lövedékekkel végrehajtott támadást is visszavertek a közös határ mentén.
Ukrajna külügyminisztere csütörtökön azt mondta, hogy Oroszország többször is megsértette saját háromnapos tűzszünetét órákkal annak kezdete után, és „bohózatnak” nevezte a kezdeményezést, míg Moszkva szerint Kijev folytatta a harcokat.
Felszállt a fehér füst a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből csütörtökön este, ami azt jelenti, hogy sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.
Az Orbán-kormány „őszödi beszédeként” harangozott be a napokban Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke egy hangfelvételt, amelyet csütörtökön hozott nyilvánosságra a Facebook-oldalán.
Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén tartott szavazásán támogatta az élőhelyvédelmi irányelv módosítását célzó európai bizottsági javaslatot annak érdekében, hogy az uniós farkasvédelmi státuszt összhangba hozza a vonatkozó Berni Egyezménnyel.
Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke, frakcióvezetője lemond a DK elnöki tisztségéről, lemond frakcióvezetői posztjáról, országgyűlési képviselői mandátumáról, visszavonul a közélettől, a választásokon nem indul – jelentette be csütörtökön Dobrev Klára.
Az Egyesült Államok és Európa ugyanazon „civilizációs csapat” tagja, kultúrájuk szorosan összefonódik, de ez nem jelenti azt, hogy nem bírálhatják egymást – jelentette ki J. D. Vance amerikai alelnök szerdán Washingtonban.
A csütörtöki első két szavazáson sem sikerült pápát választaniuk a konklávéra összegyűlt bíborosoknak: a pápaválasztó gyűlésnek otthont adó vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből fekete füst szállt fel kelet-európai idő szerint nem sokkal egy óra előtt.
szóljon hozzá!