Helmeczy Dorottya producer: az Elk*rtuk című film a múlt részévé tette 2006-ot

Helmeczy Dorottya producer az Elk*rtuk című film sajtóvetítése után a budapesti Cinema MOM moziban •  Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Helmeczy Dorottya producer az Elk*rtuk című film sajtóvetítése után a budapesti Cinema MOM moziban

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Azzal, hogy a 2006-os események filmvászonra kerültek, megkerülhetetlenül a múlt részévé válnak – mondta az Elk*rtuk című film egyik producere az alkotás pénteki budapesti sajtóvetítése után az MTI-nek.

MTI

2021. október 22., 16:272021. október 22., 16:27

2021. október 22., 16:302021. október 22., 16:30

„A film, akárcsak a többi művészeti termék, nemcsak a tudatunkra, hanem emócióinkra is hat, ezért minden tekintetben befolyásolni tud akár embereket, társadalmakat” – fogalmazott Helmeczy Dorottya, aki Kálomista Gáborral közösen jegyzi producerként a filmet.

Az Elk*rtuk csütörtöktől látható a magyarországi mozikban. A politikai krimi a 2006-os őszödi beszéd kiszivárogtatását és az azt követő történéseket dolgozza fel fikciós elemek használatával. A filmben a főszereplő elemző lány (Bánovits Vivianne) és párja, a televíziónál dolgozó újságíró (Mózes András) mellett valamennyi közéleti, politikai figurát, köztük Dobrev Klárát (Gubás Gabi) és Szilvásy Györgyöt, a polgári titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli minisztert (Bede-Fazekas Szabolcs) színészek alakítják,

Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnök pedig korabeli tévéfelvételekről látható.

„A casting más volt, mint általában. Először a szövegkönyv egy részével néztük meg a szereplőjelölteket, és aki megfelelt, azzal külön leültem beszélgetni arról, mit jelenhet egy valós, élő karakter megszemélyesítése a vásznon. Külföldön ennek van bizonyos rangja, mi most léptünk erre az útra. Nagyon sok színész jött a castingra, komoly volt az érdeklődés, többen igényelték is a mélyebb beszélgetést a film tétjéről, súlyáról, hatásáról, a művészeti közegben várható utóéletről” – mondta a producer.

Mint fogalmazott, nem kellett kompromisszumot kötniük, nem volt olyan, aki elállt volna a feladattól, végül minden szerepet az játszott el, akit egyébként is kiválasztottak. A Megafilm gyártásában készült filmet a brit Keith English rendezte, az operatőr a spanyol Josep M. Civit colt.

Idézet
Mindenképpen külföldi rendezőt akartunk, mert nyitni akartunk Európa felé a történettel.

A világban nem biztos, hogy tudják, mi történt 2006-ban Magyarországon, számos értelmezés létezik. Úgy éreztük, külföldi alkotók bevonásával nagyobb lehet a hitelesség. Sok rendezővel tárgyaltam tavaly ősszel, a pandémia miatt Skype-on keresztül. Utánanéztem, kik azok, akik politikai krimit vagy hasonló műfajban jó filmet készítettek, ez volt a kiindulópont” – fejtette ki Helmeczy Dorottya.

Kitért arra, hogy a rendezést lengyel, amerikai, norvég, olasz alkotó is örömmel vállalta volna, ám többségüknek már volt valamiféle érzete arról, mi történt Budapesten tizenöt évvel ezelőtt. A producer hozzátette: amellett, hogy minden szempontból Keith English volt a legmegfelelőbb jelölt, ő kizárólag a forgatókönyvből indult ki.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 10., csütörtök

A jogalkotás elindítását kérték az RMDSZ EP-képviselői Brüsszeltől az SZNT régiós kezdeményezése alapján

Az Európai Bizottság egyenlőségért felelős biztosának őshonos kisebbségek ügyében tapasztalható tétlenségét bírálta, illetve a nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezés kapcsán a jogalkotás megindítását sürgette Vincze Loránt.

A jogalkotás elindítását kérték az RMDSZ EP-képviselői Brüsszeltől az SZNT régiós kezdeményezése alapján
2025. július 10., csütörtök

Amerikai külügyi elemzés bírálja Romániát az elnökválasztás miatt és kiáll Magyarország mellett

Bírálja Romániát az elnökválasztás körüli botrányok miatt egy, az Egyesült Államok külügyminisztériumának honlapján olvasható elemzés, amely ugyanakkor Magyarországhoz empatikusan viszonyul.

Amerikai külügyi elemzés bírálja Romániát az elnökválasztás miatt és kiáll Magyarország mellett
2025. július 10., csütörtök

Elbukott az Ursula von der Leyen elleni bizalmatlansági indítvány, az RMDSZ tartózkodott

Elutasította a Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szemben benyújtott bizalmatlansági indítványt az Európai Parlament csütörtökön.

Elbukott az Ursula von der Leyen elleni bizalmatlansági indítvány, az RMDSZ tartózkodott
2025. július 10., csütörtök

Belehalt sérüléseibe egy kényszersorozás közben megvert kárpátaljai magyar férfi

Orbán Viktor miniszterelnök részvétét fejezte ki, a magyar külügyminisztérium pedig bekérette Ukrajna budapesti nagykövetét, miután ukrán toborzótisztek kényszersorozás közben megvertek egy magyar férfit Kárpátalján, aki később belehalt sérüléseibe.

Belehalt sérüléseibe egy kényszersorozás közben megvert kárpátaljai magyar férfi
2025. július 10., csütörtök

Közös elrettentésre készül összehangolt nukleáris haderejével Nagy-Britannia és Franciaország

Nagy-Britannia és Franciaország megteremti annak lehetőségét, hogy szükség esetén összehangolt módon alkalmazhassa önálló nukleáris elrettentő erejét – áll a két kormány csütörtökön ismertetett új nukleáris együttműködési deklarációjában.

Közös elrettentésre készül összehangolt nukleáris haderejével Nagy-Britannia és Franciaország
2025. július 10., csütörtök

Elengedi az izraeli túszok egy részét a Hamász

A Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet szerdán közölte, hogy beleegyezett tíz túsz szabadon bocsátásába a gázai tűzszünet elérésére tett erőfeszítések keretében.

Elengedi az izraeli túszok egy részét a Hamász
Elengedi az izraeli túszok egy részét a Hamász
2025. július 10., csütörtök

Elengedi az izraeli túszok egy részét a Hamász

2025. július 10., csütörtök

Az Egyesült Államok tüzérségi lövedékeket és rakétákat szállít Ukrajnának

Az Egyesült Államok tüzérségi lövedékeket és mobil rakétatüzérségi rakétákat szállít Ukrajnának – közölte két amerikai tisztségviselő szerdán a Reuters hírügynökséggel, napokkal azután, hogy Donald

Az Egyesült Államok tüzérségi lövedékeket és rakétákat szállít Ukrajnának
2025. július 09., szerda

Nagyon kapós Európában Nicușor Dan, Macronék és az Európai Néppárt is szeretné „leigazolni”

Románia új elnöke, Nicușor Dan egy politikai szerelmi háromszög középpontjában áll, mivel Emmanuel Macron francia elnök és Friedrich Merz német kancellár páneurópai pártjai egyaránt udvarolnak neki, hogy csatlakozzon hozzájuk – írja a Politico.

Nagyon kapós Európában Nicușor Dan, Macronék és az Európai Néppárt is szeretné „leigazolni”
2025. július 09., szerda

Kitiltották Romániából a chișinăui ellenzéki főpolgármestert

Románia nemzetbiztonsági okok miatt kitiltotta területéről Ion Cebant, Chisinău főpolgármesterét, a Nemzeti Alternatíva Mozgalom (MAN) vezetőjét és másik két moldovai állampolgárt – erősítette meg szerdán a bukaresti külügyminisztérium.

Kitiltották Romániából a chișinăui ellenzéki főpolgármestert
2025. július 09., szerda

Kreml: nyugalommal fogadjuk, hogy Trump szerint Putyin ostobaságokat beszél Ukrajnáról

Nem reagált érdemben a Kreml Donald Trump azon kijelentésére, miszerint Vlagyimir Putyin orosz elnök ostobaságokat mondott neki Ukrajna kapcsán.

Kreml: nyugalommal fogadjuk, hogy Trump szerint Putyin ostobaságokat beszél Ukrajnáról