Fotó: Police.hu
A Magyar Rendőség egy országos bűnügyi akciósorozat keretében mintegy 300 ezer adag kábítószert vont ki a piacról, amelynek feketepiaci összértéke közel fél milliárd forint (1 lej 75 forint). Az ország valamennyi vármegyéjét érintő akciósorozat az elmúlt három hétben zajlott. Az eredményekről budapesti sajtóértekezleten számoltak be a bűnüldöző szervek.
2023. június 26., 16:242023. június 26., 16:24
2023. június 26., 17:332023. június 26., 17:33
Az Országos Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Főigazgatósága által elrendelt akció célja az új pszichoaktív anyagokkal, valamint a gyógyszerhamisítással kapcsolatos bűncselekmények felderítése. A magyar rendőrségi akció fókuszában a kábítószerterjesztői magatartás visszaszorítása állt. Az eredményekről budapesti sajtóértekezleten számoltak be az egyenruhások, írja a Magyar Rendőrség hivatalos honlapja, a police.hu.
Az ország valamennyi vármegyéjét érintő akciósorozat az elmúlt három hétben zajlott. Ez idő alatt a rendőrség bűnügyi szolgálata 317 ügyben 461 embert hallgatott ki gyanúsítottként. Közülük 125 személyt őrizetbe vettek, 111-nek a letartóztatását és 5 ember bűnügyi felügyeletét rendelte el a bíróság.
Fotó: Police.hu
A lefoglalt kábítószerek feketepiaci összértéke közel félmilliárd forint. A nyomozók ezen túl találtak kisebb mennyiségben LSD-t, ketamint, gombát, valamint illegális gyógyszereket, anabolikus szteroidot, fogyasztószert és potenciafokozó szereket is.
A hatékony és összehangolt rajtaütéseknek köszönhetően a rendőrök lefoglaltak közel 112 millió forint összegben készpénzt, 115 millió forint értékben gépkocsit, 51 millió forint értékben ékszert, míg 1,5 millió forint értékben egyéb vagyontárgy és 174 millió forint értékben ingatlant vettek zár alá.
Az akcióban 2 542 rendőr vett részt. Munkájukat toxikológus- és vegyészszakértők segítették, akik a Nemzeti Szakértői és Kutatói Központ (NSZKK) konstruktivitásának köszönhetően több esetben azonnali szakértői véleményt adtak, gyorsítva ezzel a büntetőeljárások menetét. Jól példázza az akció fontosságát és a rendőrség, valamint az NSZKK közötti jó munkakapcsolatot, hogy ilyen jellegű, soron kívüli szakértői véleményeket hetente átlagosan 8 esetben kérnek az eljáró szervek. Az elmúlt hetekben viszont volt olyan nap, hogy egyetlen nap alatt adott ki 8 véleményt a központ.
Fotó: Police.hu
Az elmúlt három hét nemcsak bűnügyekről szólt, hanem a különböző illegális szerhasználatok megelőzéséről is. Az akció a bűnmegelőzésre is fókuszált annak érdekében, hogy a diákok a nyári szünetre fontos útravalót kapjanak. Amíg a nyomozók elfogtak, kutattak, kihallgattak és őrizetbe vettek, addig
Országos szinten több mint 300 településen jelentek meg a bűnmegelőzési egységek. A területi szervek mindent megtettek annak érdekében, hogy a jelenségre, annak egészségügyi és büntetőjogi kockázataira felhívják a lakosság figyelmét. A célirányos prevenciónak köszönhetően lehetőség nyílt arra, hogy a szakemberek ne csak általánosságban, hanem részletesen beszéljenek a droghasználat súlyos következményeiről.
Fotó: Police.hu
Több mint 50 korábbi magas rangú demokrata tisztségviselő sürgette Joe Bident visszalépésre a Fehér Háznak küldött levélben, szombaton ugyanezt kérte újabb kongresszusi képviselő az elnöktől.
Oroszország két héten belül ötödik dróncsapását indította Kijev ellen, az ukrán légvédelmi rendszerek minden pilóta nélküli légi járművet megsemmisítettek, mielőtt azok elérték volna a fővárost – közölte vasárnap az ukrán hadsereg.
Szigorított biztonsági intézkedések közepette tartotta Donald Trump választási gyűlését szombaton Michigan államban, az elsőt az után, hogy egy héttel korábban merényletkísérletet hajtottak végre ellene.
Intenzív légicsapások érték a jemeni Hudajda kikötővárost – közölték szombaton a jemeni húszi lázadók által ellenőrzött médiumok.
Egy lvivi kórházban belehalt péntek esti fejlövésébe egy oroszellenességéről ismert volt ukrán parlamenti képviselőnő, a parlament (Verhovna Rada) egykori alelnöke.
Több személyt őrizetbe vettek a csütörtök este az angliai Leeds egyik városrészében románok főszereplésével kirobbant utcai zavargások résztvevői közül – számolt be a BBC a rendőrségre hivatkozva pénteken este.
Újabb demokrata párti kongresszusi tagok szólították fel Joe Bident visszalépésre az elnökjelöltségtől, és péntekre 32-re bővül a választott politikusok listája, akik új jelöltet szeretnének.
A partnerek támogatásával Ukrajna megpróbálhatja az év végéig lezárni az Oroszországgal folytatott háború forró szakaszát – mondta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök egy, a BBC-nek adott interjúban.
Üdvözölte a Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet pénteken a Nemzetközi Bíróság (ICJ) ítéletét, amely szerint Izrael törvénytelenül tartja megszállva az 1967 óta elfoglalt palesztin területeket.
A CrowdStrike amerikai kiberbiztonsági cég úgy véli, hogy nem biztonsági incidens vagy kibertámadás áll a pénteken kezdődött globális informatikai hiba mögött, a problémát már azonosították, a javítás folyamatban van.
szóljon hozzá!![Hozzászólások](https://kronikaonline.ro/template/kronika_new/images/dropdown.svg)