Beomlott egy lengyelországi kiállítási csarnok teteje: 66 halott, 141 sebesült
Legkevesebb hatvanhat ember meghalt, 141-en pedig megsérültek a dél-lengyelországi Chorzówban, ahol szombaton beszakadt egy kiállítási csarnok teteje. A Varsótól körülbelül 300 kilométerre délre fekvő, Katowicével egybeépült település csarnokában éppen nemzetközi postagalamb-kiállítást tartottak. Az omlás idején ötszáz és ezer között lehetett a látogatók száma, de a jelentések szerint sokuknak sikerült idejében kimenekülni az épületből. Nagy szerencsének tartják, hogy a tető nem a déli órákban szakadt le, amikor 10–15 ezer látogató is lehetett a kiállítási csarnokban. A mentésben nagy gondokat okozott a mínusz 15–17 fokos hideg, a mentőalakulatok hőlégbefúvókkal igyekeztek meleg levegőt juttatni a romok alá, hogy javítsák az esetleg még ott lévő túlélők esélyeit. A mentőkutyák 13 helyen jeleztek emberi testeket a romok alatt, de azt egyelőre nem tudni, hogy hány túlélőt és hány holtat találnak majd ott.
A hatóságok szerint a halálos áldozatok között külföldiek is vannak, köztük két szlovák, egy belga és egy német állampolgár. A kórházak öt német, több cseh, valamint egy-egy szlovák és belga sérültet jelentettek. Bende Árpád krakkói magyar konzul szerint az eddig megtalált 141 azonosított sérült között nincs magyar állampolgár. A kiállítás honlapjának adatai szerint a kiállítók között nem volt magyar résztvevő. A Magyar Postagalambsport-szövetség elnöke is úgy tudja, nincs magyar áldozata a balesetnek. Bárdos István, aki időközben hazaérkezett a szerencsétlenség helyszínéről, az MTI-vel azt közölte: a háromtagú magyar delegáció tagjai – akik a tragédia bekövetkezte előtt fél órával hagyták el a kiállítási csarnokot – jól vannak, a kiállításon nem találkoztak más magyarral. Egy túlélő szerint a tetőomlás pánikot és káoszt okozott a látogatók körében. „Valami csattanás hallatszott, mint amikor egy gyufaszál eltörik, majd amikor rájöttek mi történt, az emberek pánikba esve menekültek – mesélte az egyik túlélő. – Futni kezdtem, valami rám esett, mások áttapostak rajtam, és csak térden csúszva tudtam kijutni.”
A katasztrófa oka eddig ismeretlen. Egy, a BBC-nek nyilatkozó lengyel újságíró szerint a tetőomlás meglepő, mivel az épületet nemrégiben, a 90-es évek végén épült. A tűzoltók és a rendőrök szerint a tetőn összegyűlt nagy mennyiségű hó lehet a felelős. Az épület igazgatója szerint ugyanakkor a havat rendszeresen eltávolították a tetőről. Ezt több szemtanú is alátámasztotta, akik elmondták, a tetőn alig volt hó, és a hó eltakarításáért felelős csapat jó munkát végzett. Másik lehetséges magyarázat, hogy az acélszerkezet nem bírta a nagy hideget.
A brassói kiállítás mentett meg néhány romániai tenyésztőt?
R. Sz. Florin Moldovan, a Román Postagalambsport-szövetség elnöke a Krónikának elmondta, a Katowiceivel azonos időben zajló brassói galambkiállításra való tekintettel hazai tenyésztők nem vettek részt a tragikusan végződött lengyelországi rendezvényen. „Nem kizárt, hogy számos romániai tenyésztő életét az események időpontjának egybeesése mentette meg, mivel a hazai postagalambászok közül többen rendszeresen járunk a nemzetközi kiállításokra” – nyilatkozta lapunknak Florin Moldovan. Tegnap eltűntnek nyilvánították többek között a román nemzetiségű Valentin Mãndicã belga állampolgárt. A 45 éves férfi egy takarmányt és galambászati kellékeket gyártó és forgalmazó belga cég igazgatójaként vett részt a postagalamb-kiállításon.
szóljon hozzá!